Kína kapcsán régóta tudjuk, hogy az állami gépezet jócskán túlmerészkedik bizonyos határokon, és az emberek életének olyan területeire is beavatkozik, amiket mi itt, Európában, a 20. századból tanulva, foggal-körömmel védelmezünk. Ahogy az is tudható, hogy az ottani lakosság lényegében már elfogadta, hogy a hatalom megfigyelés és kontroll alatt tartja a privát szférájukat is. De az talán a többség – ahogy e sorok írója – számára is meglepő lehet, hogy az országban a közelmúltban kialakult egy új „iparág”, egy új szolgáltatás, amely minden elképzelhetőnél mélyebben beavatkozik az emberek legintimebb ügyeibe is. Kínában ugyanis, amennyiben házastársunkat hűtlenségen kapjuk, lehetőségünk nyílik felkeresni vállalkozásokat, amiknek a feladata, hogy véget vessenek a románcnak.
A cégek úgynevezett „szerető-elválasztókat” küldenek ki, akik bevetve pszichológiai felkészültségüket, mindent megtesznek, hogy megvédjék a házasság szentségét.
Elizabeth Lo Volt szerető, nincs szerető című dokumentumfilmje egy ilyen esetet követ nyomon: a másfél órás alkotás legelején egy középkorú nőt látunk, aki a fodrászszalonban ül, és lassan, szinte észrevétlenül egy könnycsepp gördül le az arcán. Ő Li asszony, aki egy véletlenül elcsípett SMS alapján rájött, hogy férje megcsalja őt. Bátyja tanácsára Wang Zhenxi tanárnőhöz, egy hivatalos szerető-elválasztóhoz fordul. A „szakember” pedig szépen lassan állandó vendéggé válik a házaspár életében, privát beszélgetésekben először vallomásra bírja a férjet, majd pedig a szeretővel, Fei Fei-jel is kapcsolatba lép. Eleinte barátnőnek, rokonnak adja ki magát, később azonban már minden érintett fél számára világossá válik, hogy mi az ő szerepe ebben a különös szerelmi háromszögben.
Jelenet a Volt szerető, nincs szerető című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál)
A 2023-as év egyik legizgalmasabb filmje volt az Előző életek, amelyről akkor azt írtuk, hogy a különleges dráma ereje abban áll, hogy a klasszikus szerelmi háromszög felállásban mindegyik fél szimpatikus a nézőnek. Itt a helyzet még bonyolultabbá válik, hiszen Wnag Zhenxi jelenlétével a háromszög lényegében furcsa négyszöggé alakul. És meglehetősen nehéz legyűrni a témához tapadó előítéleteinket: ebben a dokumentumfilmben minden fél magatartása megkérdőjelezhetőnek tűnik. Li asszonyt gyávaságáért, Li urat önámításáért és önzéséért, a szeretőt felelőtlenségéért, Wang Zhenxit pedig azért ítélhetjük el, mert beleavatkozik mások életébe. A mi kultúrkörünkből szemlélve legalábbis eleinte az egész szituáció rémesnek tűnik, és abban erősít meg minket, hogy a magánélet szentsége egy fontos, védelmezendő dolog, és ezen az sem változtathat, ha a magánéletünk éppen hazugságokra épül.
Ám ahogy a történet előre halad, szépen lassan az előítéleteink elszublimálnak.
Amint megértjük szereplőinket, és végignézzük, milyen folyamatok indulnak meg bennük a szerető-elválasztó hatására, hirtelen rácsodálkozhatunk az emberi lélek különös rejtelmeire és örökös problémáira. Mert bármennyire is távoli kultúrkörnek tűnik ez az európaihoz képest, amikor Li úr például arról beszél, hogy azért nem akarja feladni a kapcsolatát a fiatal lánnyal, mert amikor vele van, újra „élőnek” érzi magát, az nagyjából ugyanolyan érvnek hangzik, mint amit a világ bármely táján hoznak fel az emberek. Li asszony hasonlóképp átélhető problémával, az öregedéssel néz szembe, míg Fei Fei pontosan ugyanolyan magányos és elveszett, amilyennek mindannyian érezhettük magunkat fiatalként.
Wang Zhenx afféle mediátorként, vagy jobban mondva inkább pszichológusként működik ebben a történetben. Bár kissé manipulálja alanyait, elsődleges célja, hogy rávezesse őket, milyen bizonytalanságok és félelmek miatt bonyolódtak bele ebbe a helyzetbe.
Bármennyire is abszurd maga az alaphelyzet, a dokumentumfilmben szereplő hármas megdöbbentően kulturáltan és látszólag „egészségesen” zárja le ezt a helyzetet.
Heves viták, röpködő tányérok helyett fájdalmas, de őszinte beszélgetéseken keresztül jutunk el odáig, hogy a szerető-elválasztó újabb sikeres ügyet tudhat magának: a kapcsolat Li úr és Fei Fei között véget ér. És bár mindhárman sérülnek ebben a történetben, a lezárás arra enged következtetni, hogy mindenki elindult az önismeret útján, hogy a jövőben jobb döntéseket hozzanak. Bár ezen a ponton meg kell jegyezni, itt pusztán egyetlen példát látunk.
A történet vége felé ismét a fodrászszalonban találjuk magunkat, ám ezúttal a kamera már nem Li asszonyt, hanem Fei Fei arcát veszi közelről – ami egészen érzékeny, finom megoldás arra, hogy a rendező kiemelje, bár a két nő látszólag egymás ellenfele, valójában sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint hinnék.
Jelenet a Volt szerető, nincs szerető című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál)
A film elején látható felirat alapján az alkotást nem forgatókönyv alapján készítették. A kamera a másfél óra jelentős részében fixáltan, egyetlen pontból, mozgás nélkül mutatja a beszélgetéseket, míg máskor nagyon közel merészkedik alanyaihoz, kifejezetten az arcukra fókuszál, hogy megteremtse a túlzott intimitás ambivalens érzését. A Volt szerető, nincs szerető összességében egy fikciós film erényeit villantja föl, bizonyítva ezzel, hogy
a hétköznapi emberek dilemmái semmivel sem érdektelenebbek, mint amiket ügyes hollywoodi forgatókönyvírók találnak ki.
Egy igazán jó, kreatív dokumentumfilm többre képes annál, mint hogy megmutatja a világ és az emberi élet különleges dolgait. Egy igazán jó alkotás minket is megváltoztat, átírja meggyőződéseinket és megkérdőjelezi az értékrendünket. A Volt szerető, nincs szerető erre kétségkívül képes.
A filmet a január 25-én kezdődő 11. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon láthatjuk.
Fejléckép: Jelenet a Volt szerető, nincs szerető című dokumentumfilmből (Fotó/Forrás: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál)
hírlevél
