A Verzió húszéves története során több mint 1300 dokumentumfilm került bemutatásra és szerveződött köréjük beszélgetés Budapesten, valamint szerte az egész országban. A Verzió programjai ez idő alatt több mint 200 ezer látogatót vonzottak Budapest, Pécs, Szeged, Kecskemét, Debrecen Miskolc és Szombathely mozijaiba, a fesztivál streaming oldalán pedig már több mint 50 ezer nézőhöz jutottak el online is a nemzetközi és hazai dokumentumfilm-gyártás remekművei.
Az idei rendezvényen több mint tízezer látogató vett részt.
„A Verzió elsődleges célja az igazságosság előmozdítása, a világ összetettségének bemutatása, valamint az élet, a szeretet, a méltóság és a biztonság iránti egyetemes igény közvetítése” – idézi a Verzió közleménye Oksana Sarkisova fesztiváligazgatót.
A közlemény kitér arra is, a fesztivál zárónapján átadták a Verzió Közönségdíjat, amelyet a Fanni kertje című alkotás kapott meg. Somogyvári Gergő néhány nappal korábban már elnyerte a szemle legjobb magyar filmjének járó díját is. A film Magyarországon először a Verzión volt látható. A Szarajevói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjának különdíját elnyerő alkotás két, a társadalomból elmenekülő ember mindennapjairól szól. Az intim hangulatú film egy különös felnőtté válás történeten keresztül mesél az emberi kapcsolatok fontosságáról.

Kapcsolódó
Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait
A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
A 20. Verzió a mozis programból ötvenhárom dokumentumfilmet tesz online elérhetővé.
A filmek kikölcsönzésére december 10. éjfélig van lehetőség, a kölcsönzéstől számítva 14 napig elérhető a kölcsönzött film. A filmeket táblagépen, mobilon és számítógépen is nézhetjük. Az online platformon szerepel a fesztiválgyőztes Aranyásók, a legjobb magyar film, a Fanni kertje, de megtekinthetők a további díjazott mozik és a legszebb vetített alkotások is.
További részletek a Verzió streaming oldalán.
Fejléckép: A 20. Verzió Filmfesztivál nyitóestje (Fotó/Forrás: Verzió Dokumentumfilm Fesztivál Facebook-oldala)