Vizuál

Óriási botrány egy obszcén szobor miatt

2015.03.28. 11:00
Ajánlom
Az igazgató és két kurátor állásába került a Barcelonai Kortárs Művészeti Múzeumban (Macba) a botrány egy vitatott, a lemondott uralkodót obszcén aktus közben ábrázoló műalkotás körül.

A tekintélyes intézményt felügyelő vagyonkezelő március 24-én váltotta le Bartomeu Marí igazgatót és a botrányt okozó kiállításért felelős két kurátort.

A kurátorok meghívták A bestia és az uralkodó című nemzetközi csoportos kiállításba Ines Doujak osztrák művész Not Depressed for Conquering/Haute Couture 04 Transport című alkotását is, amely szodómia közben ábrázol egy ismert bolíviai emberi jogi aktivistanőt, egy juhászkutyát és egy rozsdás acélsisakokon négykézláb elhelyezkedő meztelen férfit, aki nagyon hasonlít János Károly volt spanyol királyra.

A tárlatot a stuttgarti Württembergischer Kunstvereinnal együtt szervező kurátorok nem engedték, hogy az igazgató röviddel a megnyitó előtt a várható bírálatokat elhárítandó eltávolítsa a provokatív szoborkompozíciót, mire a direktor az egész kiállítást lefújta, ezzel viszont a cenzúra vádját vonta magára.

Bartomeu Marí pár nap múlva visszavonulót fújt, és a tárlat meg is nyílt, a spanyol kulturális minisztériumot, a katalán kormányt, Barcelona városát és egy alapítványt képviselő vagyonkezelő azonban kedden menesztette mind az igazgatót, mind a kurátorokat.

Doujak szobrát decemberben bemutatták Brazíliában, a Sao Pauló-i biennálén. A művésznő abból az alkalomból azt mondta, hogy alkotásaiban "játszik a hatalmi viszonyokkal és felforgatja azokat".

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Tánc

Elmaradó előadások az Experidance Társulatnál (FRISSÍTETT CIKK)

A Román Sándor vezette társulat közleménye szerint a repertoár bemutatása csak időszakosan szünetel, amelynek oka nyolc táncművész távozása. (CIKKÜNK FRISSÜLT.)
Színház

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Vizuál

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel. 
Tánc

Cáfolja a megszűnésről szóló hírt az Experidance

A társulat ma adott ki sajtónyilatkozatot, melyben „egyértelműen és határozottan visszautasítják” azt a hírt, mely szerint feloszlanának.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál tűz

Kimentették a Notre-Dame festményeit

Az utolsó festményeket, 15 darab 17. századi képet is átszállították pénteken a tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a katedrálisból.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A Notre-Dame lángjai

Ezt az egészet igazándiból sosem akartam megírni, de most olyan helyzetet teremtett az élet, hogy egyszerűen muszáj! 1992 nyarát Párizsban hédereltem végig egy cimbimmel, és ez megváltoztatta az egész életemet. Előtte ugyanis szerelmes voltam, utána meg már nem. Miközben állítólag Párizs a szerelmesek városa. Hát, nekem sikerült ezt is inverzben lehozni!
Vizuál Cannes 2019

A nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik Cannes

Jim Jarmusch zombifilmjével nyílik a 72. cannes-i fesztivál május 14-én. Visszatér és versenybe száll az Arany Pálmáért Pedro Almodóvar, Ken Loach, Xavier Dolan, Terrence Malick és a Dardenne fivérek is, a zsűri elnöke Alejandro González Inárritu lesz.
Vizuál fényképTár

Róbert bácsi – jótevő vagy csaló?

A nagylelkű adakozót mindenki csak így ismerte Budapesten: Róbert bácsi. A városhoz tartozó egyik jellegzetes figura volt ő. Hogy ki is ő valójában, az már a kortársaknak is komoly fejtörést okozott, sőt rendőrségi nyomozás is volt az ügyben..
Vizuál interjú

Modern rabszolgák, akiket a félelem tart fogva

Maris modern rabszolgaként él napjaink Budapestjén egy családnál, ahol megalázzák, és fizikailag is bántalmazzák. Tuza-Ritter Bernadett másfél évig követte kamerájával az 52 éves asszony mindennapjait, hogy bemutassa, hogyan lehet valakit tíz évig fogva tartani rácsok helyett rettegéssel.