Az orosz avantgárd a művészettörténet egyik legérdekesebb időszaka, amely nemcsak művészeti, hanem társadalmi értelemben is forradalomnak indult - emlékeztetett a tárlat szerdai sajtóbemutatóján az MNG főigazgatója. Baán László hozzátette: ekkor néhány évig úgy tűnt, hogy a művészek addig soha nem látott szabadságban dolgozhatnak, rövidesen azonban az avantgárd művészet tiltottá vált a sztálini Szovjetunióban.

Mihail Larionov: Zsidó Venus, 1912 (Fotó/Forrás: Ponomarev)

A gyűjteménynek is érdekes a története: a forradalom időszakában kisebb kollekciókat állítottak össze kortárs művészek munkáiból, és mutatták be ezeket frissen felállított művészeti központokban, népnevelési céllal. Így jutott el Jekatyerinburgba egy, az orosz avantgárd szinte minden fontos alkotóját felvonultató és minden irányzatát képviselő, jelentős gyűjtemény, amely máig egyben tudott maradni - számolt be Baán László.

Nyikita Korityin, a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum igazgatója hozzátette: a mintegy ötven darabos kollekció darabjai ilyen nagy számban még sosem hagyták el a múzeumot. Mint elmondta, a nagyszabású kölcsönzést az tette lehetővé, hogy múzeumuk felújítás miatt zárva tart, máshová így nem is utazik majd Budapestről a kollekció.

Az igazgató kiemelte, hogy az MNG kiállítása lenyűgöző módon mondja el az orosz avantgárd irányzatok történetét és történelmi hátterét, "provokatív" terekben.

Gergely Mariann kurátor beszámolója szerint a tárlat elején néhány 20. század eleji orosz ikon villantja fel azt, hogy az akkori oroszok nagy többsége milyen formában találkozott a képzőművészettel. Az orosz gyökerekhez való visszanyúlást hirdette meg a Mihail Larionov-Natalja Goncsarova házaspár nevével fémjelzett neoprimitivizmus is, melynek alkotói számára az orosz népművészet élénk színvilága, formakincse jelentette az elsődleges forrást.

N.S. Goncsarova: Kaszálók, 1911 (Fotó/Forrás: Ponomarev)

Vaszilij Kandinszkij nem a neoprimitívek vagy a külön teremben bemutatott Káró Bubi csoport provokatívabb útján indult el, hanem sajátos, pszichologizáló nonfiguratív stílust fejlesztett ki, melynek jó példáját adja a kiállításban látható, Improvizáció No. 217. című képe is.

Vaszilij Kandinszkij: Improvizáció No. 217. Szürke ovál, 1917

A korszak hátterét a tárlat elején és végén történelmi, illetve művészettörténeti idővonalak vázolják fel, az egyik középső teremben pedig a látogató nyolc képernyőn pillanthat be korabeli dokumentumfilm-részleteken keresztül a forradalom előtti orosz társadalom és a (később éppen Jekatyerinburgban kivégzett) cári család mindennapjaiba, az 1. világháború, majd a forradalom eseményeibe, a polgárháború és az éhínségek megpróbáltatásaiba.

A kubisták és futuristák rövid ideig virágzó mozgalmát olyan alkotók munkái jelenítik meg, mint Nagyezsda Udalcova vagy Ljubov Popova. A futuristák második tárlata címével (Az utolsó futurista festménykiállítás: 0,10) is jelezte az irányzat közeli végét, ekkor tűntek fel azonban külön teremben először a szuprematisták: Kazimir Malevics és társai.

Kazimir Malevics: Szuprematizmus, 1915 (Fotó/Forrás: Ponomarev)

Malevicstől a Szuprematizmus című, 1915-ös kép érkezett Budapestre, míg Olga Rozanova vagy Alekszandr Rodcsenko kompozíciói már oldják az alapító szikár szuprematizmusát. A konstruktivizmust és Vlagyimir Tatlin térbeli munkáit fényképek jelenítik meg a tárlatban. A kiállítás utolsó termében a korszak művészfilmjeiből látható válogatás, Mihail Kicsigin Gyümölcsszüret című festménye pedig már a szocialista realizmus előszelét jelzi.

A május 1-jéig megtekinthető kiállítás kísérőprogramjairól a www.mng.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.