Az idén 20 éves Fidelio mindig is elkötelezett volt az értékek felkutatása és széles publikum elé tárása mellett. Ezért külön öröm, hogy a jubileumi évben rálelhettünk arra a hiánypótló anyagra, amely közelebb hozza hozzánk a huszadik századi magyar festészet egyik legtitokzatosabb alakját. A felfedezés jelentősége abban rejlik, hogy ez idáig úgy tudtuk, nem létezik semmilyen mozgóképes felvétel a közel száz éve, 1926. augusztus 8-án született Ország Liliről.
A kisfilm a cikk végén érhető el!
Ország Lili pályája az '50-es évek szellemi szabadságot nélkülöző korszakában indult. A nehéz körülmények között alkotó művész az Állami Bábszínházban talált menedékre, ahol kezdetben díszletfestőként, majd 1960-tól haláláig díszlet- és jelmeztervezőként, a festőműhely vezetőjeként dolgozott. „Inkább a tűrt kategóriába sorolt művészek közé tartozott, első önálló kiállítását Kovács Péter rendezte meg 1967-ben Székesfehérváron. Lili egyébként nagyon örült minden bemutatkozási lehetőségnek, lelkesen készült rájuk, jól tudjuk ezt a leveleiből. Az ő helyzetében minden ilyen alkalom különlegesnek számított” – mondja Kolozsváry Marianna művészettörténész, aki gyerekkora óta jól ismerte a festőt, és a 2016-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezett ÁRNY A KÖVÖN – Ország Lili művészete című tárlat kurátora volt.
A Bábszínházban Ország Lili a lehető legjobb helyre került, hiszen olyan művészekkel dolgozhatott együtt, mint az Európai Iskolához tartozó Bálint Endre (később ő lett a mestere), Korniss Dezső, Jakovits József, valamint Márkus Anna, azaz Anna Mark, akivel különösen szoros barátságot ápolt sokáig.
Ország Lili egy harminc négyzetméteres lakásban alkotott a Fiáth János utcában, ahol gyakran úgy festett, hogy letette a farostlemezt a földre. Egy levelében le is írja, hogy felülről nézve készítette a képeit, és mindig meglepődött, amikor az adott munkát a falnak támasztva, szemből nézhette meg. Nem mindig így dolgozott, de hogy pontosan hogyan, azt nem lehet tudni.
„Soha senki nem látta őt festeni, még az édesapám sem, aki az egyik legjobb barátja volt. Számára az alkotás egy egészen különleges állapotot jelentett. Éppen emiatt senki nem tudja, hogy valójában milyen technikával munkálta meg a felületet, hogyan kente és kaparta vissza a festéket” – mondja Kolozsváry Marianna.
Látnoki képesség
Ország Lili alkotásaira markánsan rányomta bélyegét a művész spiritualitáshoz fűződő kapcsolata. Ennek egyik példája a drámai erejű Akasztott nő című festmény. A képen kietlen tájat látunk, egy rózsaszín női ruha lebeg a semmiben, az alatta futó sínek a sötét ürességbe tartanak. Az égbolt tele csillagokkal, mintha ezek is az elveszettség érzését, a szorongást szimbolizálnák. Azt, hogy sokan vagyunk, „zajos magányban”. Ahogy a szürreálisan ábrázolt hátborzongató táj, úgy a festmény keletkezésének a körülményei sem mindennapiak: 1956. október 23-án Ország Lili éppen Tordon Ákossal ült a Hungária Kávéházban. Egy könyvillusztráció részleteit kellett volna megbeszélniük, ám Lili csak magába roskadva motyogott, olyan szavakat, mint vér, könnyek, tankok, halál. Tordon nem is tudta kimozdítani őt ebből az állapotból. Inkább hazakísérte és férje, Majláth György gondjaira bízta.
Azon az éjjelen festette meg az Akasztott nő (Rózsaszín ruha) című képet, amikor Budapest utcái valóban vérbe borultak.
Nem ez volt az egyetlen eset, hogy a művész előre látta a jövőben bekövetkező történéseket. Ő maga is boszorkányként, néha Pitia jósnőként vagy Maudként, a jövőbe látó csodapókként emlegette magát. Orvos nagybátyja révén erősen érdeklődött a zsidó kabbalisztika és misztikumok iránt, valamint grafológiával és asztrológiával is foglalkozott. „Ország Lili művészetét áthatja a misztikum, mindig vonzották az okkult dolgok. Bár művelt, több nyelven beszélő nő volt, mégis erősen babonás. Utálta a macskákat, és azért festette ki egyiptomi módon a szemét, mert úgy vélte, hogy ez megvédi a szemmelveréstől. Hitt ezoterikus képességeiben, ezért szívesen jósolt barátainak” – meséli róla Kolozsváry Marianna.
„Különleges képességei művészetében is lehetővé tették, hogy feltáruljon előtte a múlt, megnyíljanak számára elporladt civilizációk, feledésbe merült kultúrák. Amikor először utazott Prágába vagy Jeruzsálembe, akkor tört rá a felismerés, hogy ő valaha már járt ezeken a helyeken, és évek óta ezeket a falakat festi. A múltat és a jelent kötötte össze a festészetében” – teszi hozzá.
„A falak bennem voltak”
Élete egyik meghatározó élményét még gyerekkorában szenvedte el, amikor a családjával együtt, 1944-ben gettóba zárták, majd bevagonozták és útnak indították őket Auschwitz felé. Apja menlevelének segítségével azonban Kassánál megszöktek, és Budapestre menekültek. A bezártság, a szorongás, az akkoriban átélt borzalmak szimbólumaként értelmezhető fal, később visszatérő motívummá vált munkáin. Egyik leghíresebb műve, amely első téglafalas festményei közé tartozik, a Kislány fal előtt. Ezt a képet több változatban is megfestette.
„A falak mögött annyi minden titok húzódik meg; a falak félelmetesek. Egy-egy fal előtt mindig arra kellett gondolnom, hogy mi vár rám ott túl… Ezt akartam kifejezni. A szorongásaimat tehát. Mert a falak bennem voltak… Mélyen érintettek. Megtaláltam bennük mindazt, amire szükségem volt önmagam kifejezéséhez. (…) Belső látásomnak részeivé váltak. Szürrealizmust csináltam egyszerűen, mert így kezdtem látni” – írta Ország Lili.
Tizenegy éves korában fogalmazódott meg benne, hogy festő akar lenni, elkezdett rajzolni tanulni Róbert (Rosenberg) Miklóstól, akihez egész életében mély barátság fűzte. Csakúgy, mint Pilinszky Jánoshoz: a költő neki ajánlotta Így teltek napjaink című ciklusát, sőt több Ország Lili-festménynek ő maga adott címet. A Ravensbrücki passió című Pilinszky-vers például párhuzamba állítható Ország Lili Memento című munkájával. Lili cserébe lemásolta Pilinszky verseit, így terjesztette a kézzel írt papírokat ismeretségi körében.
Különleges barátságuk a sírig tartott: Pilinszky mondta búcsúbeszédét a művésznő temetésén.
A költő Egyenes labirintus című verse is párhuzamba állítható Ország Lili negyvennyolc táblaképéből álló Labirintus-sorozatával, amelyet 1973 és 1978 között alkotott. A képeket elsősorban az 1526-ban készített, ádámosi festett famennyezet inspirálta.
„1969-ben Székesfehérvárott a Festett famennyezetek című kiállításon Lili az apámmal órákon át bámulta a korábban elveszettnek hitt famennyezetet. A nyakuk is megfájdult, úgy nézték a felerősített, 27 négyzetes kazettából álló művet. Lili egész idő alatt lelkesen beszélt apámnak arról, hogy ennek hatására készíteni fog egy ötven képből álló sorozatot. Ez lett a Labirintus-sorozat. Különleges, ahogy Lili a múltat jövőként kezelte, és fordítva. Ahogy megjelent például a nyomtatott áramkör a Labirintus-sorozat festményein vagy ahogy a soha nem létezett városoknál is lenyomatként használta fel” – mondja Kolozsváry Marianna.
Ország Lili: Labirintus: Pompeji palota udvara L.VII., 1975 (Fotó/Forrás: Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria)
Ország Lili a haláláig festette ezt a sorozatot. Utolsó, fekete művével mintegy lezárta a labirintus kapuit.
„Ez az én labirintusom, ezen végig kell mennem, s én úgy megyek rajta végig, hogy megfestem. Borzalmas kín, de itt nem lehet megalkudni… ezt be kell járni.”
„Ország Lili bennem van”
„Ország Lili egy írásában úgy fogalmazott: a falak bennem vannak. Én úgy módosítanám ezt a mondatot, hogy Ország Lili bennem van. Művészettörténészként évtizedek óta kutatom Ország Lili művészetét, igyekszem megfejteni képei mondanivalóját, korszakai titkát. S ha ez valamennyire sikerült, akkor ehhez gyerekkori emlékeim is hozzásegítettek” – vallja Kolozsváry Marianna. „Édesapám, Kolozsváry Ernő Ország Lili egyik első gyűjtője és barátja volt, s így otthonunk falain egyre sokasodtak a művek, a képei között nőttem fel. Édesapám gyakran magával vitt a találkozóikra, s Lili sok időt töltött győri lakásunkban, szeretett a barátai és a festményei társaságában időzni.”
A kutatást vezető műgyűjtőt, Kiss Dániel Áront már egészen fiatalon rabul ejtette Ország Lili személye, azóta reménykedett benne, hogy rátalál egy olyan anyagra, amin a művész látható és hallható. „Lassan tizenöt éves álmom valósult meg. Bízom benne, hogy a felvétel révén mások is közelebb kerülhetnek Ország Lilihez, ez számomra a legfontosabb.”
Kolozsváry Marianna a felfedezés jelentősége kapcsán elmondta: „Hosszú évtizedek teltek el Lili halála óta, s hiába írtam művészetéről cikkeket, tanulmányokat, rendeztem meg 2016-ban az életműkiállítását a Magyar Nemzeti Galériában, alakja egyre halványult bennem. A művészettörténész szakirodalomban nem volt nyoma mozgófilmnek, mely felidézte volna alakját, hangját. Hiába kutattunk. S most mégis… megtörtént a »csoda«, előkerült ez a kis interjúrészlet. Minden gyerekkori emlékem felidéződött. Meghatódtam, sokat jelent.”
A kisfilm itt tekinthető meg:
Fejléckép: Ország Lili (forrás: Szépművészeti Múzeum / Magyar Nemzeti Galéria / Gulyás Máté)