Az idei Oscar-verseny évek óta nem látott izgalmakkal indult – aztán, ahogy az lenni szokott, szép lassan kikristályosodott a kép, így a 90. Akadémiai Díjkiosztó Gálához már biztos tippekkel a tarsolyunkkal érkezhetünk. Kivéve a legfontosabb kategóriában – az ugyanis még mindig nem lefutott játszma, ki viszi haza a Legjobb film díját.
A Holdfény tavalyi győzelme alaposan felrázta a lagymatag hollywoodi díjkiosztó rendszert.
Bár a legjobb kritikákkal rendelkezett, előzetesen mégis kevesen gondolták hogy egy lényegében sztárok nélkül operáló, kényes témát boncolgató, egészen apró független filmecske legyőzheti a díjszezon behemótját, a Kaliforniai álmot. Mire ugyanis tavaly eljutottunk minden idők legbotrányosabb Oscar-átadójáig, Damien Chazelle musicalje gyakorlatilag mindent megnyert. Ez nem kis részben annak a régóta bevett gyakorlatnak volt köszönhető, hogy lényegében minden, Oscart megelőző díj megpróbált az Oscar előszobájává válni, és a zeitgeistnak megfelelően a legesélyesebbet díjazni. Igen ám, de az Oscar Legjobb film-díjánál egészen más rendszer működik, mint a kritikusszövetségeknél vagy céheknél.
2009-ben, amikor 1943 után először újra 10 jelöltet hirdettek a főkategóriában, az Akadémia bevezette az ún. preferential ballot-szavazást, vagyis a kedvezményezetti rendszert. Ezt a sziszémát 1934-ben használták először, amikor 12 (!) filmet jelöltek a díjra.
Lényege, hogy a szavazók rangsorolják az, ez esetben 9 Legjobb film-jelöltet.
Ha egy filmet több mint a szavazók 50%-a tett első helyre, meg is van a győztes – ez viszont nem valószínű. Ha egy film se éri el az 50%+1 szavazatot, akkor kiesik az a jelölt, amelyet a legkevesebben jelöltek meg első helyen. Ezután megnézik, hogy azokon a szavazólapokon, ahol az immár kiesett filmet első helyre tették, mi szerepel a második helyen – ez automatikusan első lesz, majd miután újraosztották ezeket a rangokat, újra megnézik, eléri-e egy jelölt az 50%+1 szavazatot. Ha nem, kizárják azt a filmet, amelyet második legkevesebbszer jelöltek a szavazók első helyen – és így tovább, amíg meg nem lesz a győztes.
Mindennek a lényege, hogy a valóban legszélesebb körben szeretett film nyerjen.
Hogy ez az újfajta módszer új nyerteseket is hoz, az egyértelmű: nézzük csak meg, hányszor fordult elő az elmúlt években, hogy a Legjobb film és a Legjobb rendező Oscarját két különböző jelölt kapta.
Az Oscar-szavazók vélhetően az esetek többségében ugyanazt a jelöltet szavazzák mindkét kategóriában (kivéve, amikor nem lehet: idén a Három óriásplakát rendezőjét nem is jelölték), de míg a rendezőknél elég a legtöbb szavazatot kapni, a filmeknél 50%+1 szavazat kell. A régi, klasszikus rendszer szerint valószínűleg tavaly is a Kaliforniai álom nyert volna (a rendezői díjat is vitte), és két éve is minden bizonnyal A visszatérő (szintén).
A másik óriási változás az Akadémiai tagok összetételében történt.
A fekete művészek mellőzése és a diverzitás hiánya miatt rengeteg kritikát kapó Akadémia igyekezett változtatni szavazói összetételén, és több nőt, illetve kisebbséghez tartozót vettek be tagnak. A Holdfény győzelme a frissített szemléletű és összetételű akadémiai tagsor első győzelme volt. Kérdés, lesz-e ennek idén folytatása.
Legjobb film
A Pentagon titkai késve, de remek visszhanggal érkezett az Oscar-versenybe - igazi mély nyomot viszont nem tudott hagyni. Meryl Streep faéket játszva is begyűjtené a maga jelölését, az pedig, hogy a film maga is elcsípett egy nominációt, valószínűleg inkább Spielbergnek és a remek színészgárdának, na meg a fontos témának köszönhető. Maga a film egyébként pont olyan, mint egy olyan mozi, amit odaengednek a húsosfazékhoz, de díjat már nem kap: jó, de nem kiemelkedő.
A legsötétebb óra nem titkoltan egyedül Gary Oldman zseniális átalakulására épített, a klasszikus Oscar-szavazóknak, azaz a fehér, idősebb férfiaknak köszönhetően viszont valahogy befért a Legjobb film-versenybe is – legalábbis így tartják Hollywoodban, ahol idén a Churchill-film az a jelölt, akire mutogatni kell, hogy miatta maradt nomináció nélkül kedvencünk. Pedig magával a filmmel nincsen semmi baj, egyszerűen csak nem biztos hogy ott van a legjobbak között.
A víz érintése szép lassan építette fel magát a díjszezonban – mindig ott volt a jelöltek között, míves-kosztümös filmként pedig az Oscar-jelölésekkor sem bántak vele fukar kézzel: a technikai kategóriáknak köszönhetően 13 nominációt kapott, a legtöbbet az idei mezőnyben. Aztán az állandó jelenlét elkezdett díjakba fordulni: a Producerek és a Rendezők Céhének fődíját is elhozta, így az egyik fő esélyesként várhatja az Oscart. Kétségtelenül nemcsak külcsínre szép moziról van szó, ám a díjesőre nem biztos hogy rászolgált: egyes részleteit tekintve nem baj, ahogy a gyerek- és felnőttmesét keveri, ám az összképet nézve mindez túl bárdolatlan, túlságosan egyszerű és mesterkélt.
A Dunkirköt Nolan tekintélye és box office-sikere repítette az Oscarig, annak ellenére, hogy alapvetően egy nyári moziról van szó. Direkt nem popcornmozit írtam: a rendező ugyanis mert ellentmondani a háborús filmek bevett fordulataival, és a golyózáporokkal dúsított bombázások helyett a karakterekre koncentrált, és egy egzisztencialista-jellegű háborús filmet készített szinte beszéd nélkül. A filmet, bár mindenki elismeri, igazi rajongói kevesebben vannak, ezért nem igazán esélyes a díjra.
A Fantomszál forgalmazója direkt később kezdte el kiküldeni a film kópiáit a szavazóknak – a taktika pedig bejött: jelölés előtt legtöbben pont Paul Thomas Anderson filmjét látták utoljára, ami akkora hatással volt rájuk, hogy meglepetésre a legtöbb főkategóriában is bekerült a jelöltek közé. Nem érdemtelenül: mesteri eleganciával végigvezetett karakter- és embertanulmány egészen elképesztő atmoszférával és színészi játékkal. Ahhoz viszont nem elég populáris, hogy nyerhessen is.
A Három óriásplakát Ebbing határábancímű filmmel kapcsolatban legtöbben még mindig a pár héttel ezelőtti hadjáratot emlegetik: többen felszólaltak ugyanis a filmbeli rasszista karakter megdicsőülése ellen. Mindez viszont vajmi kevésbé érdekelte Martin McDonagh filmjét, na meg a rá szavazókat: a két legfontosabb Oscar-előrejelzőt, a Színészek Céhének és a Brit Filmakadémiának is elhozta a fődíját. Előbbiek az Akadémiai szavazók legnagyobb hányadát teszik ki, utóbbiak szintén jócskán érintettek akadémiai körökben is.
Sokak szerint viszont a film körüli botrány is elég lehet ahhoz, hogy elkaszálja esélyeit az Oscar kedvezményezetti szavazórendszerében.
Azt gondolom, ettől kevésbé kell félnie a Három óriásplakátnak: úgy néz ki, egyszerűen odáig vannak érte az emberek. Csak egyetérteni tudok: remek filmről van szó, amelynek forgatókönyve borotvaéles, színészei kiválóak, hangulata pedig elsőosztályú.
A Lady Bird az év független sikertörténete volt: szinte példa nélküli, milyen kritikai imádat övezte, ez pedig könnyed hangvétele és a súlyosabb mondanivaló hiánya ellenére is elég volt, hogy a díjszezon egyik kedvencévé tegye. Kritikámban én is csak éltetni tudtam – úgy néz ki viszont, hiába a hurráhangulat, még mindig működnek a régi beidegződések, és az Oscart nem merik odaadni egy filmnek, ami egyszerűen önmagában kiváló. Egy ideig pedig még látszott esély a film győzelmére: a nők egyenjogúságáért küzdő TimesUp hatására úgy tűnt, az Akadémia nem szalasztja el az alkalmat, hogy egy női rendező, Greta Gerwing filmjét díjazza. Ezek a hangok viszont egy idő után elültek – most már csak a szavazási rendszer furcsaságában bízhat a film.

Kapcsolódó
Ha veszekedtél már a szüleiddel, neked ez lesz az év legjobb mozija
Greta Gerwig rendezői bemutatkozása egyszerre ismerős és hihetetlenül friss film a felnőtté válásról és a szülő-gyerek kapcsolatról.
A Szólíts a neveden olyan erősen debütált, hogy a díjszezon korai szakaszában sokáig elsőszámú esélyesnek számított. Ahogy viszont pörögtek az események, a film helyzete gyengülni kezdett. Mire eljutottunk az Oscarig, már csak titkos kis kedvencként számolhatunk vele, ami elsősorban hangulatával és színészeivel rengeteg embert meggyőzött – engem is. Valószínűleg nem is sétál haza üres kézzel, de a fődíjat nem fogja megkapni.
A Tűnj el!-t a szájhagyomány juttatta el Oscar-jelölésig, és talán nem is áll meg itt a film. A két nehézbombázó (Három óriásplakát, A víz érintése) harcából ugyanis Jordan Peele szatirikus társadalomkritikával átiratott horrorja kerülhet ki győztesen: kétségkívül ez volt ugyanis a tavalyi év elsőszámú filmes eseménye, kritikai- és közönségsiker, eseményszámba menő mozi.
Persze műfaja a díjazása ellen szól, de folytatva a bevezetőben leírt gondolatmenetet az Akadémia összetételének változásáról: a vérfrissítés által hozott új szemlélet a Tűnj el! díjazásában csúcsosodhat ki.
Ki fog nyerni?
A három fő esélyes tehát a Három óriásplakát Ebbing határában, A víz érintése és a Tűnj el!. A legtöbb helyen A víz érintését jósolják, szerintem viszont a Három óriásplakát behúzza a díjat: egy ilyen tökös filmnek nem árthat meg egy kis ellenkampány.
Kinek kellene nyernie?
Lady Bird, de őt a Három óriásplakát követi.
Legnagyobb hiányzó(k)
Floridai álom, Rögtönzött szerelem
Legjobb férfi főszereplő
Daniel Day-Lewis (Fantomszál) mint mindig, most is egészen zseniális: kevesen képesek ilyen elmélyültséggel átadni azokat az érzelmeket is, amelyek elbújnak a személyiségünk mélyén, mint cérnaszál a ruha szövetében. Daniel Kaluuya (Tűnj el!) jelölése némiképp meglepetést keltett, no de nem azért, mert nem volt megérdemelt: elsősorban neki köszönhető, hogy a film nem ereszt el minket sem a rémisztőbb, sem a lazább, szatirikusabb epizódjainál sem. Denzel Washington (Roman J. Israel Esq.) Day-Lewis-hoz hasonlóan a megszokott formáját hozza: masszív, remekül felépített játékát öröm nézni, de komplexusos ügyvédként nem jobb és nem rosszabb, mint előző filmjeiben. Már jelölése is ajándék, hiszen filmje hiába nem rossz, a kritikusok egyáltalán nem szerették. Gary Oldman (A legsötétebb óra) Churchillként pont úgy játszik, ahogy azt díjazni illik ebben a kategóriában: nagyívű, érzelmekben gazdag, látványos alakítás, ami nem veszik el a töméntelen smink és maszk alatt sem.
Végigtarolta a díjszezont, így atomesélyes az Oscarra is - ez azonban legalább annyira szól eddigi karrierjének, mint szerepének.
Timothée Chalamet (Szólíts a neveden) népmesékbe illően robbant be a filmvilágba a homoszexuális love storyval. Nemrég egy interjúban bevallotta, kicsit fél, hogy a barack-jelenet egész karrierjén át kísérteni fogja. Akárhogy is lesz, ezzel az alakításával valószínűleg jó időre megvetette a lábát a filmvilágban. Arnie Hammert én minden téren erősebbnek és hatásosabbnak éreztem a filmben, ő még jelölést sem kapott, Chalamet körül viszont akkora a felbolydulás, hogy úgy tartják, ő jelentheti az egyedüli veszélyt Gary Oldmanre.

Gary Oldman A legsötétebb óra című filmjéért kapott Golden Globe díjával (Fotó/Forrás: Jordan Strauss / MTI)
Ki fog nyerni?
Gary Oldman (A legsötétebb óra)
Kinek kellene nyernie?
Gary Oldman (A legsötétebb óra)
Legnagyobb hiányzó
James Franco (A katasztrófaművész)
Legjobb női főszereplő
Elég, adjanak lehetőséget a fiataloknak is! – vette át sokadik díját Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában) ezzel a felszólalással. Annyiban igaza van, hogy ő már igazi hollywoodi veteránnak számít, aki ráadásul a Fargoért Oscar is kapott már.
Elég csak összehasonlítani, hogyan játszik abban és mostani jelölt filmjében, és az egyértelmű még egyértelműbbé válik: övé az év egyik legnagyobb alakítása.
Margot Robbie (Én, Tonya) renitens korcsolyázóként végre bizonyítja, amit a hozzáértők régóta mondogatnak: ő Hollywood egyik legígéretesebb színésznője, csak eddig egyszerűen nem kapott olyan szerepeket, hogy ezt bizonyíthassa. Meryl Streep (A Pentagon titkai) továbbra is Meryl Streep. Sally Hawkins (A víz érintése) legnagyobb vívmánya, hogy egyetlen szó nélkül is olyan mértékben képes beszédesen játszani, hogy komolyan el kell gondolkodnia az embernek a film után: jé, tényleg néma volt? Fel se tűnt, minden egyes érzelmét és mondanivalóját tökéletesen értettem! Saoirse Ronan (Lady Bird) legutóbbi jelöléséhez, a Brooklynhoz hasonlóan ismét fiatal lányt játszik, és bár a karakterek között zongorázni lehet a különbséget, alakítása viszont változatlanul zseniális: a filmben egyszerre szeretjük és utáljuk, vagyunk rá dühösek és érzünk vele együtt. A filmbeli édesanyját alakító Laurie Metcalf és közötte pedig olyan kémia van, amit ritkán látni.
Ki fog nyerni?
Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
Kinek kellene nyernie?
Saiorse Ronan (Lady Bird) – neki még nincs Oscarja. De őt szorosan McDormand követi.
Legnagyobb hiányzó
Vickie Krieps (Fantomszál)
Legjobb férfi mellékszereplő
Christopher Plummer (A világ összes pénze) tudott profitálni Golden Globe-jelöléséből, és meglepetésre behúzta az Oscar-jelölést is. – Ezzel a 88 éves színész minden idők legidősebb jelöltjévé vált.
Richard Jenkins (A víz érintése) inkább csak érdekes színfoltja volt a színes karakterekben tobzódó filmnek, de valódi súllyal vagy jelenléttel nem rendelkezett. Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában) szerepe ellenben látványos, szórakoztató és tanulságos – ami érdekes, hogy a Három óriásplakátot érő kritikák javarészt az ő karakterének szóltak, de ez őt még kevésbé érintette, mint a filmet: egyértelműen ő a kategória fő esélyese. Willem Defoe (Floridai álom) szégyenszemre Sean Baker zseniális filmjének egyetlen jelöltje: látszólag nincs játékában semmi különös vagy extrém – viszont neki köszönhetően akkora szíve van figurájának, hogy az szinte lüktet a vásznon. Ráadásul mindezt úgy képes átadni, hogy veterán színész létére tökéletesen illeszkedik a jórészt amatőrökből álló színésztársai közé. Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában) alakítása mellett megint csak a szív és a jóság szavakat dobálva érvelhetünk: akad olyan vélemény, ami szerint filmje lényegében akkor és addig él, amíg ő a vásznon van. Ez persze túlzás, de az ő és Defoe jelölése is azt bizonyítja, hogy nem kellenek olyan nagy dolgok egy remek alakításhoz.
Ki fog nyerni?
Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)
Kinek kellene nyernie?
Hihetetlenül nehéz dönteni Sam Rockwell és Willem Dafoe között, talán utóbbit választanám.
Legnagyobb hiányzó(k)
Arnie Hammer (Szólíts a neveden); Tracy Letts (Lady Bird); Ray Romano (Rögtönzött szerelem)
Legjobb női mellékszereplő
Filmbeli édesanyák küzdelme a kategória idén.
Egyrészt ott van Allison Janney (Én, Tonya) látványos alakítása egy karikaturisztikus, borzalmas anyukaként, másrészt Laurie Metcalf (Lady Bird) visszafogott, ám hihetetlenül rétegzett játéka egy esendő, ám remek anyaként. Lesley Manville-nek (Fantomszál) szavak sem kellenek, hűvös arcjátéka is elég, hogy pontosan tudjuk mit gondol – ha viszont valójában megszólal, annak mindig ereje van. Mary J. Blige (Mudbound) ellenben szinte teljesen eltűnik saját filmjében, ami kissé egyenetlen és szétszórt, ám ettől még kiváló mozi. Octavia Spencerről (A víz érintése) is hasonló mondható el, ő viszont mára szinte intézménnyé vált Hollywoodban, ahol annyira szeretik, hogy elég, ha apróbb villanásokat hoz, máris megdobják egy jelöléssel.
Ki fog nyerni?
Allison Janney (Én, Tonya)
Kinek kellene nyernie?
Laurie Metcalf (Lady Bird)
Legnagyobb hiányzó
Holly Hunter (Rögtönzött szerelem)
Legjobb rendező
A kategória érdekessége idén, hogy nem jelölték Martin McDonagh-ot, a Három óriásplakát rendezőjét – miközben filmje a Legjobb film egyik nagy esélyese. Ilyen legutóbb az Argo-akcióval fordult elő: Ben Affleck az Oscar előtt tarolt rendezőként, de az aranyszobrocskára nem jelölték. Idén annyiban más a helyzet, hogy Guillermo del Toro (A víz érintése) az, aki magabiztosan gyűjtögette díjait, így a kategória toronymagas esélyesévé vált – olyannyira, hogy a filmje is főképp miatta válhatott tényezővé a főkategóriában. Azzal mindenki egyetért, hogy nem A víz érintése del Toro legjobb filmje, de ez nem fogja megakadályozni az Akadémiát, hogy ezért díjazzák. Ha mégse del Toro, akkor minden bizonyára Christopher Nolan (Dunkirk) lesz a győztes – neki szintén voltak sokkal jobb filmjei, amikért viszont még jelölést sem kapott.
Egészen biztos tehát, hogy az idei rendezői Oscar egyfajta vigaszdíj lesz, amit inkább az eddigi karrierért, mint a jelölt filmekért osztanak ki.
Pedig van két elsőfilmes rendező is a jelöltek között: Jordan Peele (Tűnj el!) és Greta Gerwing (Lady Bird) jelölésére se vettünk volna mérget pár hónapja, nem hiába ünnepelt a filmvilág, amikor mégis megkapták azt. Kettejük közül talán Peele pozíciója erősebb jelenleg. Paul Thomas Anderson (Fantomszál) már a nyolcadik Oscar-jelölését húzta be idén, igaz, ez még csak a második, amit ebben a kategóriában kapott. Csak reménykedni tudunk benne, hogy az ő ideje is eljön egyszer.
Ki fog nyerni?
Guillermo del Toro (A víz érintése)
Kinek kellene nyernie?
Greta Gerwing (Lady Bird)
Legnagyobb hiányzó(k)
Martin McDonagh (Három óriásplakát Ebbing határában); Sean Baker (Floridai álom)
Legjobb eredeti forgatókönyv
A Legjobb filmhez hasonlóan szoros itt a verseny. Bármennyire zseniális, a Rögtönzött szerelem itt sajnos labdába se rúghat, ami azért is különösen szomorú, mert egyedül itt jelölték. A Lady Bird és a Tűnj el! egyetlen esélye lehet a díjra a tematika. Egészen eltérő műfajú filmek, de könyvük első osztályú narratívájukat és szövegeiket tekintve is. A víz érintése masszív díjszezon-erejének köszönhetően kaphatta meg a jelölést, sztorija ugyanis lényegében mesei elemekből áll, főszereplője pedig néma. A Három óriásplakát Ebbing határában viszont egyszerre erős és váratlan sztori és párbeszédek szintjén is. Martin McDonaghot itt kárpótolhatják, amiért a rendezők között mellőzték.
Ki fog nyerni?
Három óriásplakát Ebbing határában. Esélyeket tekintve követi őt a Tűnj el!, majd a Lady Bird.
Kinek kellene nyernie?
A fentebbi hármasból gyakorlatilag bármelyik.
Legnagyobb hiányzó(k)
Floridai álom; Fantomszál
Legjobb adaptált forgatókönyv
Rendhagyóan a fődíjakra legnagyobb esélyesek nem itt, hanem az eredeti forgatókönyveknél versenyeznek, így ez lett a színesebb, kárpótló-jellegű kategória.
A legnagyobb kárpótlásra pedig a Szólíts a neveden szorul, hiszen ott van a Legjobb film és a Legjobb férfi főszereplők között is. A film írója, James Ivory ráadásul óriási tekintélynek örvendező művész, akit rendezőként háromszor is Oscarra jelöltek már. Így nemcsak a filmet, de a 89 éves művészt is vigasztalhatja az Akadémia. Ami az esélyeket illeti, őt a Mudbound követi, amit a főbb kategóriák egyik legnagyobb hiányzójának tartanak - a forgatókönyve szerintem épp az egyik gyenge pontja: érződik rajta, hogy fajsúlyos könyv adaptációja, így egyszerre akar a lehető legtöbbet a filmbe sűríteni, amiatt viszont kissé kaotikus lett. Hogy ennek ellenére is működik, az főképp a rendező és a színészek érdeme. A Logan – Farkas első Marvel-filmként kapott jelölést a kategóriában, ennek pedig mindannyian örülhetünk: a tavalyi év egyik legjobb filmje volt, sötét, mocskos és végtelenül drámai. A katasztrófaművész ennek pont az ellentéte: hihetetlenül szórakoztató mozi a világ egyik legjobb legrosszabb-filmjének születéséről. Az Elit játszmának nagyobb Oscar-jelenlétet jósoltunk volna korábban, napjaink egyik legjobb forgatókönyvírójának rendezői bemutatkozását viszont stílszerűen csak a könyvéért jelölték.

Kapcsolódó
A bájos filmek és kőkemény drámák éve - 2017 legjobb filmjei
Régi nagy nevek nyúltak mellé és folytatások keltettek csalódást, ugyanakkor akadt az elődöt is felülmúló második rész, és a semmiből érkező, lehengerlő mozi is. A top 25 film listája színesebb nem is lehetne: elbűvölő mozik váltakoznak mocskos akciófilmekkel, alacsony költségvetésű indie-k és hollywoodi blockbusterek sorakoznak egymás után. Ez volt 2017, szubjektív filmes szempontból.
Ki fog nyerni?
Szólíts a neveden
Kinek kellene nyernie?
Szólíts a neveden
Legnagyobb hiányzó(k)
Az igazi csoda, Coco, Egy szent szarvas meggyilkolása
Legjobb operatőr
Két operatőrt emlegetnek az idei versenyen, igaz, mindkettőjüket más okból. Az egyik Roger Deakins (Szárnyas fejvadász 2049) – ő az az élő művész, aki felé talán a legnagyobb az Akadémia restanciája: ez a 14. jelölése, a díjat pedig még soha nem kapta meg. Pedig olyan filmeket fényképezett, mint A remény rabjai, a Fargo, a Nem vénnek való vidék, vagy épp a Fogságban. Nemcsak ezért számít fő esélyesnek idén. A Szárnyas fejvadász folytatásával több baj is van, de az operatőri munka nem tartozik ezek közé, egyszerűen bámulatosan szép. A másik név Rachel Morrison (Mudbound), aki az első nő, akit Oscarra jelöltek ebben a kategóriában. Bár Deakins kiemelkedik, a kategóriának igazából nem nagyon van gyenge pontja: Hoyte van Hoytema (Dunkirk) a torokszorítóan közeli és a szemkápráztatóan nagyívű jeleneteket is ugyanolyan remekül komponálta meg. Bruno Delbonnel (Az utolsó óra) a szivarfüsttel átitatott dolgozószobákba, és képviselők ordítozásáról hangos, tömött parlamentbe is képes volt egy-egy finomságot belecsempészni fény-árnyék hatásaival és tekergő kameramozgásaival. Dan Laustsen (A víz érintése) képei pedig a del Toro-féle mesevilág elengedhetetlen kellékei voltak.
Ki fog nyerni?
Roger Deakins (Szárnyas fajvadász 2049)
Kinek kellene nyernie?
Roger Deakins (Szárnyas fejvadász 2049)
A legnagyobb hiányzó(k)
Ben Davis (Három óriásplakát Ebbing határában); Sayombhu Mukdeeprom (Szólíts a neveden)
Legjobb jelmeztervezés
Hagyományosan a történelmi filmek és a klasszikus ruhák győznek itt, üdítő kivétel, amikor olyanok nyernek, mint például a Mad Max: A harag útja két éve. Az idei jelöltek között nincs ilyen extrém induló: A legsötétebb óra és a Victoria és Abdul régivonalas periodikus filmek, A víz érintése pedig szintén a múltban játszódó fantasy – hasonlóan A szépség és a szörnyeteghez. A Fantomszál sem jelen korunkban játszódik – de nem csak azért a legnagyobb esélyes, mert a sztori főszereplője maga is mesterszabó: a ruhák nemcsak csodásak, de fontos szerepet is játszanak a filmben, szinte maguk is életre kelnek.
Ki fog nyerni?
Fantomszál
Kinek kellene nyernie?
Fantomszál
A legnagyobb hiányzó
Thor: Ragnarök
Legjobb vágás
A vágás remek indikátor szokott szolgálni arra nézve, ki fogja megnyerni a Legjobb film díját – kivéve persze, amikor egy laikus szemét is kiszúró, zseniális vágómunka simán elviszi a díjat akkor is, ha maga a film nem – ez történt például a Whiplash-sel is.
És ebben bízhat a Nyomd, Bébi, nyomd! is – a laza, mégis tűpontos, pörgős és látványos vágások miatt olyan a film, amilyen. Esélye lehet a díjra, hiszen a BAFTÁ-t például elvitte a másik nagy esélyes, a Dunkirk elől. Mégis azt mondanám, Nolan filmje viszi a díjat – szeretik a filmet, viszont egyedül a technikai kategóriákban rúghat labdába, így ezekben jobbára győzni is fog. A víz érintése már csak megszokásból is megkapta a jelölését, a Három óriásplakát Ebbing határábannak idei fő esélyesként szintén bérelt helye volt. Az Én, Tonya valószínűleg remek jégtáncos jelenetei miatt kaphatta meg a jelölést.
Ki fog nyerni?
Dunkirk
Kinek kellene nyernie?
Nyomd, Bébi, nyomd!
Legnagyobb hiányzó
Tűnj el!
Legjobb hangkeverés
A legnagyobb esélyes két teljesen különböző jelölt: a Nyomd, Bébi, nyomd! a zenével játszik zseniálisan, míg a Dunkirk zajait és hangeffektjeit használja mesterien. További jelöltek: A víz érintése; Szárnyas fejvadász 2049; Star Wars: Az utolsó jedik
Ki fog nyerni?
Dunkirk
Kinek kellene nyernie?
Nyomd, Bébi, nyomd!
Legnagyobb hiányzó
Logan – Farkas
Legjobb hangvágás
Elég nagy közhely az aktuális kedvenc háborús mozinak adni a díjat – de valószínűleg ez fog történni. Ahogy fentebb is írtam: a Dunkirköt muszáj valahogy kárpótolni, és azt ezekkel a kategóriákkal fogják megtenni, csak úgy mint annak idején a Mad Max: A harag útja esetében. A jelöltek rajta kívül ugyanazok mint a rokonkategóriában: A víz érintése; Nyomd, Bébi, nyomd!; Star Wars: Az utolsó jedik; Szárnyas fejvadász 2049. Aki kíváncsi, mi a különbség a hangvágás és hangkeverés között, angol nyelven itt talál magyarázatot.
Ki fog nyerni?
Dunkirk
Kinek kellene nyernie?
Nyomd, Bébi, nyomd!
Legnagyobb hiányzó
Logan - Farkas
Legjobb vizuális effektusok
A majmok bolygója-trilógia Andy Serkis-szel karöltve (ő az a figura, aki Gollam alakját is játszott A gyűrűk urában) valami egészen forradalmit művelt Caesar karakterével – eddig azonban mindig csak jelölést kaptak, díjat soha. Ez idén talán változhat – na de ott a Szárnyas fejvadász 2049, aminél nem igazán készült látványosabb film mostanában. További jelöltek: A galaxis őrzői vol. 2.; Kong: Koponya-sziget; Star Wars: Az utolsó jedik.
Ki fog nyerni?
Szárnyas fejvadász 2049
Kinek kellene nyernie?
Szárnyas fejvadász 2049
Legnagyobb hiányzó
Valerian és az ezer bolygó városa
Legjobb smink és haj
Bár születtek már fura eredmények itt (Öngyilkos osztag győzelme), idén elég egyértelmű a helyzet: A legsötétebb órában Gary Oldman szinte felismerhetetlen Winston Churchill-ként, mindez pedig a filmnek Legjobb film jelölést hozott, Oldman-nek pedig vélhetően Oscart eredményez majd. Pedig Az igazi csodában hasonlóan fontos szerepe van a főhőst alakító Jacob Tremblay sminkjének is. A harmadik jelölt a Viktória királynő és Abdul.
Ki fogja nyerni?
A legsötétebb óra
Kinek kellene nyernie?
A legsötétebb óra
Legnagyobb hiányzó
A galaxis őrzői vol. 2.
Legjobb betétdal
A legnagyobb showman látszólag nagyobb reményekkel startolt el a moziban – nemcsak box office sikert, de Oscar-jelöléseket is vártak tőle, főleg Hugh Jackman-nek. Ez végül nem jött össze – meglepő módon viszont a kasszáknál a lassú víz partot mos taktikájával óriási sikerré nőtte ki magát a musical, épp az olyan dalok miatt, mint az itt jelölt This is me. Bár bemutatójakor csalódást keltően kezdett a pénztáraknál, nemcsak növekedni tudott, de a Titanichoz hasonló kitartással vált egyre sikeresebb produkcióvá: dalai a fiatalok körében is menőek, akárcsak sztárjai (Zack Efron, Zendaya) – filmzenei albuma például a Billboards lista első helyén nyitott. Itthon ebből keveset érzünk, de a tengerentúlon apróbb kis szenzáció lett a moziból, ebből pedig ebben a kategóriában profitálhat is. Fő vetélytársa a Coco Remember Me-je, ami talán a City of Stars-hoz (a Kaliforniai álom betétdalához) hasonló – az tavaly meg is kapta az Oscart. Érdekes módon zeneszerzői épp a másik jelölt, A legnagyobb showman daláért felelősek. További jelöltek: Marshall (Stand up for something); Mudbound (Mighty river); Szólíts a neveden (Místery of love).
Ki fog nyerni?
Coco (Remember me)
Kinek kellene nyernie?
Coco (Remember me)
Legnagyobb hiányzó
LEGO Batman: A film (Friends are family)
Legjobb filmzene
Ahogy az lenni szokott, a kategória nagy részét az Oscar-díjas nagy öregek teszik ki: Hans Zimmer (Dunkirk) – akinek zenéjét állítólag a rendező zsebórája inspirálta; Alexandre Desplat (A víz érintése); John Williams (Star Wars - Az utolsó jedik). Jelölt még Carter Burwell (Három óriásplakát Ebbing határában) és Johnny Greenwood (Fantomszál).
Ki fog nyerni?
Alexandre Desplat (A víz érintése)
Kinek kellene nyernie?
Alexandre Desplat (A víz érintése)
Legnagyobb hiányzó
Michael Giacchino (Coco)
Legjobb díszlet
A BAFTÁ-t és a céhes díjat is A víz érintése vitte, így egyértelmű esélyesnek számít. Legnagyobb kihívója a Szárnyas fejvadász 2049 – az ilyen versenyekben nem csak a külsőségesek számítanak, hanem az is, melyik filmet szerették jobban a szavazók, ez pedig del Toro fantasyja. További jelöltek: A legsötétebb óra; Dunkirk; A szépség és a szörnyeteg.
Ki fog nyerni?
A víz érintése
Kinek kellene nyernie?
Szárnyas fejvadász 2049
Legnagyobb hiányzó
Fantomszál
Legjobb animációs film
Idén meglepően vékony a választék – egy szabályváltoztatásnak köszönhetően pedig jövőre még vékonyabbá válhat. 2001-es születése óta a kategória az indie animációk nagy támogatója volt: nemcsak Miyazaki-animék kaptak folyamatos lehetőséget, de olyan kis európai animációs filmek is, melyeknek másképp esélyük sem volt figyelmet kapni. 2015-ben azonban a legnagyobb esélyes, az év legjobb animációja, A LEGO-kaland még csak jelölést sem szerzett - az Akadémia pedig úgy gondolta, az olyan outsiderek szorították ki, mint A tenger dala és a Kaguya hercegnő története. Az Oscarra jelölés eddig úgy működött, hogy minden egyes kategóriában az adott kategóriáért felelős csoport szavazta meg a jelölteket, majd a győztesekre már a teljes Akadémiai tagság szavazott - kivéve a Legjobb film-nél, ott ugyanis már a jelölésben is mindenki részt vett. Az új szabály szerint ugyanez fog ezentúl az animációs filmekre is vonatkozni: nem az animációs részleg jelöl majd – akik értékelik az olyan, kézműves animációkat mint a Boy and the World vagy az A Cat in Paris – hanem mindenki. Így felkészülhetünk rá, hogy egyedül a legnagyobb stúdiók mozijai juthatnak jelöléshez: a jelöltek felét már idén is ők teszik ki. A leggyengébb láncszem egyértelműen a Bébi úr és a Ferdinánd, melyek tipikus vicces-bugyuta mesék bármiféle extra nélkül. A Coco ellenben az év egyik legjobb filmje volt, vele a Pixar ismét visszatért gyökereihez. A világ első festményfilmjeként hirdetett Loving Vincent is jelölést szerzett, melyről mi is jó véleménnyel voltunk. Az ötödik jelölt A kenyérkereső egy afganisztáni lányról szól, aki fiúnak álcázza magát hogy munkát kapjon és gondoskodhasson a családjáról. Igazi kérdés nincs a kategóriában: egyértelmű a Coco győzelme.
Ki fog nyerni?
Coco
Kinek kellene nyernie?
Coco
Legnagyobb hiányzó
LEGO Batman – A film
Legjobb animációs rövidfilm
Rövid kategóriáról van szó, ám idén sem érdemes lebecsülni a kisfilmeket, hiszen kifejezetten szoros a verseny.
A fő esélyes a kosaraslegenda, Kobe Bryant ódája szeretett sportágához.
A Dear Basketball Bryant versének animációs adaptációja gyönyörű ceruzarajzokkal – kissé szentimentális és énközpontú, de szép és hatásos. Fő ellenfele a szokásos Pixar-kisfilm, ami szokásosan zseniális, annak ellenére hogy az egyik legnagyobb csalódást keltő mozijuk, a Verdák 3. mellett szolgált kísérőfilmként. A Louban egy másokat folyamatosan bántó kisfiút leckéztet meg az iskolai talált tárgyak között megbúvó lény - ahogy az lenni szokott, a mese nemcsak vicces, de szívet melengető is. A Revolting Rhymes Part One Roald Dahl művének adaptációja: klasszikus mesekarakterek elevenednek meg egy több történetet egybegyúró rövidfilmben, melynek első része kapta a jelölést. Láthatjuk, Hófehérke hogyan kötött barátságot Piroskával, és mi történt a Farkas fiaival, na meg a pénzügyekben utazó malacokkal - vicces és baromi szórakoztató, az alapanyaghoz hű feldolgozás. A kategória titkos favoritja a Garden Party: nemcsak elképesztően szép animációjú kisfilm, de szatirikus humora is remek, a végső fordulat pedig igazi gyilkos poén. Az ötödik jelölt a Negative Space, melyben egy apa-fiú kapcsolat elevenedik meg bőröndpakolásokon keresztül.
Ki fog nyerni?
Dear Basketball
Kinek kellene nyernie?
Lou, esetleg Garden Party
A legnagyobb hiányzó
Cradle
Legjobb rövidfilm
A verseny itt kétesélyesnek tűnik: a legvalószínűbb, hogy a sajnos utóbbi időben ismét aktuálissá váló, egy iskolai lövöldözést bemutató DeKalb Elementary fog nyerni. Ha mégsem, akkor a szavazók a könnyedebb, szívmelengető filmnek adják a díjat, azaz a hallássérült kislányról szóló The Silent Child-nak. A My Nephew Emmett egy 1955-ös, tragikus eseményről szól, amikor fajgyűlölők egy 14 éves fekete kisfiú életére törtek, akit nagyapja próbált megvédeni. A The Eleven O'Clock egy pszihiáter és betegének különös kapcsolatát mutatja be. A Watu Vote: All of Us a kenyai keresztények és muszlimok közötti konfliktus egy drámai epizódjának állít emléket.
Ki fog nyerni?
DeKalb Elementary
Kinek kellene nyernie?
DeKalb Elementary
Legnagyobb hiányzó
Rise of a Star
Legjobb dokumentumfilm
Szokásos évi mantrám, de idén is ez a helyzet: a dokumentumfilmes felhozatal az egész mezőny egyik legerősebbike.
Hihetetlenül sokszínűek a témák, az alkotók és maguk a filmek is - ráadásul az előzetesen toronymagas esélyesnek tartott, a díjszezonban végig arató Jane meglepetésre még jelölést sem kapott! A Strong Island-ről azért esett sok szó, mert rendezője, Yance Ford az első transznemű alkotó, aki Oscar-jelölést szerzett. Rendkívül személyes filmjében bátyjának állít emléket, aki egy vitából kialakuló lövöldözés áldozata lett- mivel családi tragédiáról van szó, az interjúk is nagyrészt barátokkal és hozzátartozókkal készültek, az illusztrációk pedig legtöbbször csupán fényképek. Ezt a statikusságot viszont áthidalja Yance hihetelenül szuggesztív narrációja - ritka, hogy egy alkotó ilyen mélyen kitárulkozik, ez pedig nyomot hagy a filmen és a nézőkön is. Az Abacus: Small Enough to Jail egy aprócska chinatown-i bankot mutat be, mely az egyetlen intézmény volt, amelyet a 2008-as pénzügyi válsággal kapcsolatban bíróság elé citáltak. A doku felveszi alanya, a kis pénzügyi intézmény karakterét és a maga bájos, folklórral átitatott módján mutatja be gazdasági szektor zsákutcáit. Az Icarus a Téli Olimpia miatt aktuálisabb mint valaha: az oroszok rendszerszintű doppingcsalásaiba nyújt betekintést. Hihetetlenül fordulatos, izgalmas és persze vérlázító film, amely akár meg is nyerheti az Oscart. A legsúlyosabb jelölt The Last Men in Aleppo szintén bizakodhat: a film olyan, mintha pár perces, velőtrázóan borzasztó youtube-os háborús tudósításokat fűztek volna össze - végül mégis összeáll koherens egésszé, amely az Aleppo-ban dolgozó Fehér Sisakosokat mutatja be, akik szinte egyedüliként próbálnak a porig bombázott város elesettjein segíteni. A film győzelmi esélyeit ugyanaz erősíti, ami gyengíti: hihetelenül megrázó képsorokkal operál, nem ritkán például közeliken mutatja be, ahogy az önkéntesek halott csecsemőket ásnak ki a romok közül. A Faces Places ennek szöges ellentéte: életvidám, energiával átitatott doku, melyben a legendás rendező, a 89 éves Agnés Varda fiatal fotós barátjával járja a francia vidéket emberi sorsok és sztorik után kutatva. Az a típusú film, amely nem szól semmiről, lényegében mégis minden benne van. Elsőszámú esélyesnek tűnik, esélyeit viszont rontja, hogy Agnés Varda épp idén veszi át életműdíját.
Már jelölésével is rekordot döntött: ő minden idők legidősebb Oscar-jelöltje, mindegyik kategóriát figyelembe véve.
Ki fog nyerni?
Faces Places
Kinek kellene nyernie?
Faces Places, esetleg Icarus.
Legnagyobb hiányzó
Jane
Legjobb rövid dokumentumfilm
Tavaly a White Helmets című Netflix-doku győzött - a téma idén is jelen van az Oscaron, a dokumentumfilmek között jelölt Last Men in Aleppo ugyanis szintén a fehér sisakosok megrázó életét mutatja be. A Netflix pedig szintén ismételhet idén, hiszen a legnagyobb esélyes Heroin(e) hozzájuk tartozik: ez három nő harcát mutatja be az addikcióval. Ha szentimentálisabb döntés születik, abból két film profitálhat. Az egyik az Amerika legidősebb fekete-fehér párjáról szóló Edith+Eddie, a másik pedig egy nehéz sorsú, mentális betegségekkel küzdő művészt mutat be - ez a Heaven is a Traffic Jam on the 405. Kettejük közül utóbbi a szebb és hatásosabb. A Knife Skills egy rendhagyó konyha életét mutatja be, ahol börtönből szabadult tagok küzdenek meg a francia konyha és az újrakezdés kihívásaival. A Traffic Stop egy fekete férfi ellen elkövetett rendőri túlkapást tematizál.
Ki fog nyerni?
Heroin(e)
Kinek kellene nyernie?
Heaven is a Traffic Jam on the 405
Legnagyobb hiányzó
Alone
Legjobb idegennyelvű film
A kategória erőviszonyait a Testről és lélekről esélyeiről szóló cikkünkben már részletesen kifejtettük: hosszú ideig a Cannes-ban nyertes A négyzet (Svédország) tűnt a legnagyobb esélyesnek, a zseniális szatíra viszont valószínűleg túl távoli és fura lesz a szavazóknak, csak úgy mint annak idején a Toni Erdmann. Az első számú esélyessé így a The Fantastic Woman (Chille) lépett elő, mely transznemű főhőse kanosszajárását követi nyomon, miután szeretője halála után egész világa összeomlik, a gyász mellett pedig a társadalmi előítéletekkel is meg kell küzdenie. Elsősorban Daniela Vega játéka érdemel dicséretet, bár maga a film is szép és drámai - csak épp nem kiemelkedő. A Szeretet nélkül (Oroszország) viszont az – csontig hatoló, könyörtelen dráma egy kisfiú eltűnéséről és az Oroszországban jelenleg uralkodó mentális állapotokról. A libanoni jelölt The Insult-ról az elmúlt napokban több szó esett, mint azelőtt bármikor: több arab országban igyekeztek betiltatni a filmet, ezeken a helyeken pedig az Oscar-jelölést csak olaj volt a tűzre. Mindenesetre a film esélyeinek akár még használhat is a botrány - tavaly Az ügynök is a Trump-féle beutazási tilalom-botrány után tudott nyerni. A Testről és lélekrőlt (Magyarország) a szakértők és lényegében minden előrejelzés az utolsó-utolsó előtti helyre teszi. Cikkünkben összeszedtük, mégis miben bízhat:

Kapcsolódó
Nyerhet-e Oscart a Testről és lélekről?
A Berlinaléról jutott az Oscarig Enyedi Ildikó filmje − nemcsak az út egyes állomásait vesszük végig, de azt is, milyen esélyekkel indul a díjért a Testről és lélekről.
Enyedi Ildikó révén női rendezője van, ami a jelenlegi klímában hozhat szavazatokat; képei gyönyörűek; mondanivalója univerzális; színészei pedig zseniálisak.
Ki fog nyerni?
The Fantastic Woman
Kinek kellene nyernie?
Testről és lélekről, természetesen. Őt szorosan A négyzet és a Szeretet nélkül követi.
Legnagyobb hiányzó(k)
Sötétben (Németország); Foxtrott (Izrael); BPM (Franciaország)
További Oscar erősorrendek itt, itt vagy itt, ha egyéb lemaradókat böngészne, itt találja őket.