Vizuál

Összeállt a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramja

2025.04.08. 14:00
Ajánlom
Magyarország legnagyobb animációsfilm-fesztiválján számos, a világ legrangosabb díjaival elismert alkotást láthat a közönség. A bemutatók mellett retrospektív válogatásokkal, filmszakmai konzultációkkal, mesterkurzusokkal, valamint kiállításokkal is várják a közönséget. 

Május 27. és június 1. között rendezik meg az idén negyvenéves Kecskeméti Animációs Filmfesztivált. Az előzsűri – Glaser Kati és Darabos Éva animációs rendezők, illetve Szabó János animációs szakember – huszonhárom ország több mint négyszáz alkotása közül kiválasztotta az idei szemle versenyprogramját.

Az egész estés animációk versenyébe nyolc film került,

amelyek között az Oscaron, a Golden Globe-on, Annecyban, Locarnóban és Zágrábban is díjat nyert alkotások is szerepelnek.

Az egész estés szekcióban mutatkozik be az Oscar-díjas Michel Hazanavicius tavaly Cannes-ban debütált, a Kecskemétfilm közreműködésével készült A legértékesebb áru című, kézzel rajzolt alkotása, amely mesebeli formába csomagolt holokauszttörténet. Szintén Cannes-ban debütált, majd a Locarnói Filmfesztiválon Kids Award la Mobiliare díjban részesült az Oscar-jelölt Claude Barras Vademberek című munkája. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott környezetvédelmi mese a borneói esőerdők világába kalauzol el, ahol egy kislány rádöbben a természet és saját népe értékeire.

a-legertekesebb-aru-02-135228.jpg

Jelenet A legértékesebb áru című filmből (Fotó/Forrás: Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)

Sébastien Laudenbach alkotása, a Csirkét Lindának! igazi családi film a megbocsátás erejéről sok humorral. A film 2023-ban az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon elnyerte a legjobb film díját, 2024-ben pedig a legjobb animációs filmnek járó César-díjat. Filip Posivac munkája, a Tomi, Polli és a varázsfény mese egy világító kisfiúról és egy különc lányról, akik barátságukkal legyőzik a sötétséget.

A stop-motion technikával készült cseh-szlovák-magyar koprodukció 2023-ban Annecyban a zsűri díját nyerte el.

Benoît Chieux Sirokkó és a szelek királysága című látványos, dinamikus fantasy-kalandjában a képzelet és valóság keveredik. A 2023-ban Annecyban, majd 2024-ben Zágrábban közönségdíjat nyert filmben egy testvérpár egy könyv lapjai közé csöppenve fedezi fel Sirokkó, a szelek ura világát.

Sultana-s-Dream---Still-1--MAIN-STILL--135228.jpg

Jelenet A szultán álma című filmből (Fotó/Forrás: Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)

Szintén testvérpárról szól és a gyermeki képzelet és a valóság határán játszódik a Nina és a sündisznó titka. Apjuk elvesztése és a gyár bezárásának felnőtt kérdéseit vet fel a kézzel rajzolt, meleg tónusú film, amely az összetartozásról, kitartásról és a képzelet erejéről mesél.

Gints Zilbalodis Áradás című alkotása hipnotikus vizuális élményt ígér. A film tavaly Annecyban elnyerte a zsűri és a közönség díja mellett a legjobb eredeti zene díját, idén pedig a legjobb animációnak járó Oscar-, Golden Globe- és Európai Filmdíjat is. Ugyancsak a versenyprogramban szerepel Isabel Herguera tavaly Annecyban és Zágrábban egyaránt fődíjat nyert A szultán álma című munkája, amely egy három idősíkon átívelő, vizuálisan sokszínű esszéfilm felnőtteknek egy feminista utópiáról, kulturális örökségről és önkeresésről.

Csongor_Tunde_ordogok-151703.png

Jelenet a Csongor és Tünde animációs filmből (Fotó/Forrás: Nemzeti Filmintézet)

A magyar filmek egészestés versenyében Csáki László számos díjat nyert Kék pelikán című alkotása versenyez Máli Csaba és Pálfi Zsolt Csongor és Tünde című alkotásával. A további kategóriákba hat európai TV-speciált, tizenegy európai és hat magyar TV-sorozatot, tizenöt magyar rövidfilmet – köztük Balogh Mirjána Wish You Were Ear, Traub Viktória Cipők és Paták, Vácz Péter Kutyafül és Ducki Tomek Disc+Dog című munkái –, harminc magyar alkalmazott animációt és tizennyolc magyar diákfilmet válogattak be.

A versenyprogramok mellett tematikus panorámavetítések, retrospektív válogatások, filmszakmai konzultációk és mesterkurzusok, valamint workshopok, kiállítások színesítik majd az összművészeti fesztivál kínálatát, amelyen a részvétel ingyenes.

Fejléckép: Jelenet az Áradás című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Kapcsolódó

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Elvesztél a kínálatban? Íme öt biztos tipp az Artmozik éjszakájára

Egy éjszaka, öt mozi, hetven film. Május 16-án rendezik meg az Artmozik éjszakáját a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán moziban. A gazdag programból öt izgalmas alkotást ajánlunk olvasóinknak. 
Vizuál hír

Ősi rítusok és óriáskígyók: Cannes-ban versenyez Kreif Zsuzsanna animációs rövidfilmje

A magyar rendező ADGWA-ATA című alkotását beválogatták a Kritikusok Hete programjába, amelynek célja a nemzetközi filmvilág friss és ígéretes tehetségeinek felfedezése. Az animációs rövidfilm egy beavatási szertartás misztikus világába kalauzolja a nézőket. 
Vizuál ajánló

Művészet határok nélkül – Nemzetközi Hét a Képzőn

A Magyar Képzőművészeti Egyetem április 20. és 24. között rendezi meg harmadik Nemzetközi Hetét (International Staff Week), amelynek célja a nemzetközi felsőoktatási együttműködések erősítése és a szakmai tapasztalatcsere elősegítése.
Vizuál ajánló

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését.