A Budapest 150, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő programsorozat részeként szeptember 22. és október 23. között FLASZTER címmel rendezik meg az 1. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálét. A több mint tíz helyszínen zajló eseménysorozat köztéri műalkotásokat, performanszokat, eseményeket, találkozásokat hoz létre azzal a céllal, hogy
felhívja a figyelmet Budapest elfeledett történeteire, új lehetőséget adjon az emlékezésre, a város más szempontú megtapasztalására, láthatatlan közösségek bemutatására és új kapcsolatok teremtésére.
A köztér közösségi jellege ma vágyak és elvárások ütközője: sokszor azt érezzük, hogy pont a „köz” szorul leginkább ki a köztérről. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, sokféle módon kell használatba vennünk a várost, kapcsolódni múltjához és alakítani jelenét. A kortárs művészek ehhez fűznek javaslatokat.
1989. november 28-án azoknak az embereknek a hangja is hallatszott Budapesten, akik ritkán válnak hallhatóvá a főváros történetében: az addig a pályaudvarok félreeső vonatkocsijaiban meghúzódó embereket egy új rendelet az utcára kényszerítette. A Blaha Lujza téri aluljáróban tartott sztrájkjuknak és az azt támogatóknak köszönhetően kezdődött meg a lakhatási válság tudatosításának folyamata és különféle megoldások keresése. Kelemen Kristóf és Török Tímea Életvitelszerű címmel hajléktalan emberekkel együtt valósítanak meg performatív emlékművet a Blaha Lujza téri aluljáróban, az egykori sztrájk helyszínén, műfajilag a közösségi színház, a dokumentumszínház és a happening határán.
Blaha Lujza téri aluljáró, 1969 (Fotó/Forrás: Domonkos Endre / Fortepan)
Mindeközben a Blaha csomópontjában Sugár János Elnézést című projektje ukrán-magyar nyelven hívja fel a figyelmet a bocsánatkérés, napjainkban egyre ritkábban gyakorolt gesztusára. A Common Jam projekt tíz éve foglalkozik a köztéren termő és hozzáférhető gyümölcsök leszedésével és feldolgozásával. A FLASZTER keretén belül a művészek arra vállalkoznak, hogy a városlakók bevonásával elkészítik Budapest Gyümölcstérképét, emellett köztéri gyümölcsszedést és befőzést terveznek.
A helyi gimnáziumok tanulóinak bevonásával a IX. kerület köztereire és lakóira fókuszál Borsos Luca és Bartha Márk Mozgásban a környék című projektje. A négy állomásos munkafolyamatot közösségi táncperformanszok zárják le. Ennek során lehetőség lesz arra, hogy ne csak használói, hanem szabad befogadói és alakítói legyenek a városlakók a nap mint nap használt tereknek. Az Elvis Presley parkban jelenik meg Horváth Gideon munkája, az Emlék, ami lehetett volna. A művész az elrejtett szökőkútba tervezett méhviasz szobrokkal és kapcsolódó eseményekkel a be nem teljesült kapcsolatoknak, a fel nem vállalt és elhallgattatott nem-normatív szerelmeknek állít emlékművet egy olyan helyen, amely évtizedek óta fontos találkozási pontja az LMBTQIA+ szubkultúrának.
Horváth Gideon: Emlék, ami lehetett volna - Helyszínbejárás (Fotó/Forrás: Gadó Flóra / FLASZTER)
Petrányi Luca projektje a Margitsziget névadójának elfeledett történetét dolgozza fel kortárs megközelítésből. Árpád-házi Szent Margit domonkos apácáknál töltött aszkétikus életének főbb állomásai elevenednek meg a sziget futóköre mentén, tizenegy textil zászló tolmácsolásában. A vele való kollektív azonosulás egy, a megnyitó napokban megvalósuló közös futás, valamint az eközben meghallgatható narratíva során válik teljessé.
Az emlékek addig tartanak, amíg valaki beszél róluk. De hogyan állíthatunk emléket akkor, ha alig valamit tudunk egy tragikus eseménysorozat áldozatairól?
A DePART társulat köztéri utazó installációja, a Ha mindenki meghallaná személyes levelek hangfelvételeit teszi hallhatóvá egy, a Porajmos, a roma holokauszt helyi történetében releváns helyszínen, a gyűjtőtáborként szolgáló Óbudai téglagyár egykori területén. A projekt célja, hogy megjelölje és visszaszerezze azokat a helyeket, amelyek elvesztették történelmi jelentőségüket, ahonnan kiszorultak az ott élő kisebbségek, ahol az elnyomás és erőszak eseményeit homály fedi.
DePART Társulat: Ha mindenki meghallaná, Mátyás tér, Budapest, 2023 (Fotó/Forrás: K. Takács Márton / FLASZTER)
A fauszodák Budapesten az 1810-20-as évektől egészen a második világháborúig biztonságosan elérhetővé tették a szabadvízi fürdőzést a Dunán. Ezek történetét dolgozza fel a Város és Folyó Egyesület. A budai és a pesti rakpartokon az egykori fauszodák helyét jelölve két installációt, valamint az egyesület által kifejlesztett kukucskáló dobozokat, úgynevezett SKUBI-kat helyeznek ki, és több, a témához kapcsolódó programot is rendeznek.
Az 1950-es években a játszóutcák különleges helyszínei voltak a fővárosnak.
Az állandó jelleggel vagy időszakosan az autóforgalom elől lezárt területek a gyerekközösségek számára teremtettek biztonságos helyszínt a közös játékra. Bogyó Virág és Madácsi Flóra Játszóutca?! című projektje során a VII. kerületi Barát utcát, amely Budapest egyik első játszóutcája volt és a VIII. kerületi Bauer Sándor utca Mátyás téri szakaszát zárják le az autóforgalom elől. A többnapos akció legfőbb célja a játszóutcák hagyományának újrateremtése, illetve a köztérhasználati és a gyerekek játéktevékenységére vonatkozó elképzelések megkérdőjelezése.
Budapest számos közintézményén, társasházán, villaépületén találhatunk – általában üresen álló szoborfülkéket – néhány ezek közül művészhallgatók jóvoltából helyspecifikus képzőművészeti alkotásokkal telnek meg a FLASZTER idején, Antal Balázs képzőművész kezdeményezésére. A Fülke-projekt arról is szól, hogy figyeljük meg azokat az épületeket, amelyek mellett esetleg naponta elhaladunk, mégis ismeretlenek, és lássuk meg a szoborfülkékben – akárcsak a közterek „holtágaiban” – az újrafelfedezés lehetőségét.
hírlevél
