Vizuál

Összművészeti kiállítás nyílt a gyermekjogokért

2023.11.21. 12:45
Ajánlom
November 17-én nyílt a Hintalovon Alapítvány összművészeti kiállítása, amelynek során a gyermekjogvédelem témára reflektálva 17 ismert festőművész és 4 író-költő teljesen új alkotásokat hozott létre. A Bérczi Linda művészeti menedzser vezetésével megvalósuló projekt fő célja felhívni a figyelmet az Alapítvány munkájára és a gyermekek jogaira. A Mindenki volt gyerek… című kiállítás alkotásainak megvásárlásával a civil szervezet munkáját lehet támogatni. A nyitvatartási időszak alatt tárlatvezetésekkel és workshopokkal várják az érdeklődőket. A tárlat december 21-ig látogatható a The Space galériában.

„A Hintalovon Alapítványban 2015 óta azért dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekek jogaira. Azt szeretnénk elérni, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén vegye figyelembe a gyerekek érdekeit és szempontjait.

Az a célunk, hogy Magyarország jobb hely legyen a gyerekek számára.

Szeretnénk, ha a családok, az iskolák, a tanárok, a sportegyesületek, a kórházak, a politikusok, a döntéshozók és az egész társadalom odafigyelne a gyerekekre. Ha mindannyian megértenénk, mennyire meghatározó a gyerekkor, milyen fontos, hogy jó legyen itt gyereknek lenni – és hogy minden gyerek számít” – vallja Gyurkó Szilvia az alapítvány alapítója. 

Kiállító művészek:

Bálványos Levente, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Cseh Lili, Csorba-Simon István, Fajgerné Dudás Andrea, Fülöp Tünde, Gerőcs Péter, Hajas Katinka, Hajgató Terézia, Horváth Lóczi Judit, Karafiáth Orsolya, Kiss Márta, Koleszár Kata, Kusovszky Bea, Majoros Áron, Márton László, Németh Marcell, Szabó Kristóf (Kristóflab), Szenteleki Gábor, Szentesi Éva, Wolsky András

A kiállításra való készülés során az alkotók több workshopon vettek részt, amelyet az alapítvány munkatársai tartottak, és az ezeken az alkalmakon szerzett benyomások és érzések mentén hozták létre alkotásaikat. A képzőművészek munkáiból inspirálódva pedig az írók és költők fogalmazták meg saját nyelvezetük és írói világuk alapján műveiket.

KissMarta_Alagut_2023-124244.jpg

Kiss Márta: Alagút (Fotó/Forrás: Hintalovon Alapítvány)

A tárlat különlegessége pontosan abban áll, hogy

a festményekhez hasonlóan az írások is műalkotásként lesznek láthatók és olvashatók a galéria falán, így szerezve összművészeti élményt

azoknak, akik ellátogatnak a helyszínre. 

Az alkotások megvásárlásával az alapítvány hosszútávú működéséhez járulhat hozzá a lelkiismeretes és jó szemű látogató. 

Hintalovon Művészeti Projekt
Mert mindenki volt gyerek...

Helyszín: The Space Contemporary Art Gallery (1015 Budapest, Hattyú utca 16.)
Látogatható: 2023. november 16.–december 21., kedd-péntek 12-18 óra között

További információ itt érhető el. >>>

Fejléckép: Hajgató Terézia: Szavak (forrás: Hintalovon Alapítvány)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Színház

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Plusz

A Művészetek Völgye rejtett zenei kincsei – udvarok, ahol a legnagyobb felfedezések várnak

A Művészetek Völgye mindig is többet jelentett a nagyszínpadok koncertjeinél. Megnézzük mit tartogatnak július 24. és augusztus 2 között a fesztivál valódi varázsát adó eldugott udvarok.
Plusz

Paradicsom, stand-up, kertmozi és balkáni ritmusok – élményekkel teli hétvége Terézvárosban

A július 11-12-i hétvége Terézvárosban a nyár legjobb hagyományait idézi: piac, szabadtéri stand-up, kertmozi és táncház várja az érdeklődőket a Hunyadi téren és az Eötvös10-ben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Vizuál kritika

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.
Vizuál ajánló

Odüsszeia: sztárparádéval érkezik Christopher Nolan új gigaprodukciója

Egy hét múlva érkezik a mozikba Christopher Nolan Odüsszeia című monumentális filmje. A Matt Damon főszereplésével készült alkotást már a premier előtt heves viták övezik.