Vizuál

Öt évre bezár a párizsi Pompidou Központ

2023.05.11. 09:50
Ajánlom
Felújítási munkálatok miatt 2025 végén bezár a párizsi Pompidou Központ, és 2030-ban nyit meg újra – jelentette be szerdán Rima Abdul Malak francia kulturális miniszter.

A teljes körű felújításról szóló terveket már 2021-ben bejelentette a kormány:

eredetileg 2023 és 2027 között tervezték a bezárást, és az intézmény 2027-ben az ötvenedik évfordulón nyílt meg volna újra.

Később elhalasztották a nagyszabású felújítási munkálatok kezdetét a 2024-es párizsi olimpia utánra. A kiköltözés és a fokozatos bezárás 2024 őszén kezdődik meg.

A felújítás a hatalmas kiállítóterekkel és egy óriási könyvtárral is rendelkező épület korróziója miatt szükséges. A tervek szerint az egész épületet azbesztmentesítik, és az érvényes biztonsági, technikai és energetikai normáknak megfelelően felújítják, valamint az akadálymentesítési kötelezettségeknek eleget téve a fogyatékossággal élők számára is látogathatóvá teszik.   

A teljes körű felújítás 262 millió euróba kerül.

Az 1977-ben felavatott párizsi Pompidou Központ őrzi a világ második legnagyobb – 120 ezer műalkotásból álló – kortárs művészeti gyűjteményét a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) után. A Renzo Piano, Richard Rogers és Gianfranco Franchini tervei alapján épült múzeumban még soha nem volt ilyen volumenű és jellegű felújítás. A kulturális miniszter tájékoztatása szerint az elmúlt csaknem fél évszázadban 300 millióan keresték fel a Pompidou Központot. 

Fejléckép: Pompidou Központ (Fotó/Forrás: Pixabay)

2024 végére nyílhat meg ismét a Notre Dame, addig is kiállítás várja az érdeklődőket a katedrális előtti téren

Kapcsolódó

2024 végére nyílhat meg ismét a Notre Dame, addig is kiállítás várja az érdeklődőket a katedrális előtti téren

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház helyreállítása elég gyorsan halad ahhoz, hogy a terveknek megfelelően 2024 végén megnyílhasson a hívek és a látogatók számára – jelentették be az illetékesek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A vándorló fák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal egy brazíliai klímakonferencia kapcsán figyelmeztet: lehetséges, hogy a fák hamarorsan megunják az emberiség szerencsétlenkedését. Feltéve, hogy addig nem vágják ki őket.
Vizuál ajánló

Varázslat Szentendrén: Magyarországra érkezik a világhírű Harry Potter-kiállítás

A vilghírű Harry Potter: A Kiállítás következő állomása Magyarországon, Budapest mellett, Szentendrén lesz. A varázslatos tárlatnak a Green Event Hall ad otthont, a kapuk pedig 2026. február 6-án nyílnak meg látogatók előtt.
Vizuál hír

Kilenc napig Budapest volt a mozi fővárosa – díjátadóval zárult a II. BIFF

November 2-án adták át a II. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál elismeréseit: mások mellett Myriem Akheddiou, Oliver Laxe és Simón Mesa Soto is díjat nyert. A szervezők egy filmcímet már be is jelentettek a 2026-os szemle programjából.
Vizuál kritika

Mit ér a PR-maszlag, ha az emberrablók űrlénynek néznek? – Bugonia kritika

Jórgosz Lánthimosz új filmjében a konteóhívők legszebb álmait váltja valóra két férfi, amikor elrabolják a helyi multicég vezérigazgatóját, mert úgy hiszik, egy idegen civilizáció küldte ide. De vajon ki a hős és ki a gonosz ebben a történetben? Bugonia kritika. 
Vizuál ajánló

Menni vagy maradni? – a Szerencsés Dániellel folytatódik a Filmrendezők klubja

November 10-én 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Sándor Pál 1983-as klasszikusát, a Szerencsés Dánielt. A vetítést követően a rendező mesterkurzust tart a résztvevőknek.