Vizuál

Ötezer év néz vissza ránk

2015.02.24. 06:58
Ajánlom
Az ősi Kína kincseit vonultatja fel az Iparművészeti Múzeum új kiállítása, amelynek egyik szenzációja az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírját őrző terrakotta hadsereg két katonája. Dr. Fajcsák Györgyivel, a kiállítás magyarországi szakértőjével beszélgetettünk. INTERJÚ

- Nem ez az első állomása a tárlatnak Európában. Hogyan sikerült elérni, hogy Budapesten is bemutatásra kerüljön a kiállítási anyag?

- A jelenleg érvényben lévő magyar-kínai kultúrcsere egyezmény részeként érkezett a kiállítás Prága után Budapestre, ezt követően pedig majd visszatér Kínába.

- Hogyan állt össze a kiállítás anyaga?

- A kiállítási anyagot teljes mértékben a kínai kollégák állították össze, akik három nagy kínai közgyűjtemény anyagából válogattak. Az időben legkorábbról származó tárgyak a Shaanxi Történeti Múzeumból érkeztek, amely Kína leggazdagabb régészeti leletanyagát őrző intézménye. A dél-kínai Nanjingi Városi Múzeum 14-18. századi tárgyanyaggal járult hozzá a tárlathoz, míg az észak-kínai Chengde Palota Múzeum az udvari kultúra remekeit bocsátotta rendelkezésre. A kiállított tárgyanyag régészeti leleteket és iparművészeti alkotásokat tartalmaz a Kr. e. harmadik évezredtől a 18. századig bezárólag. A régészeti anyag a kínai tárgykultúra reprezentatív műfajait vonultatja fel: neolitikus kerámiákat, jáde tárgyakat, bronz áldozati edényeket és a sírokban elhelyezett sírkerámiákat egyaránt tartalmaz. Az iparművészeti válogatás a két utolsó császári dinasztiához kapcsolódóan az udvari kultúrát reprezentáló tárgyanyagból válogat, elsősorban ékszerekből, viseleti darabokból, valamint hímzett és szőtt selyemkárpitokból áll.

- Kína számára miért fontos a dinasztikus múlt feltárása?

- Ha a múltat nem ismerjük, nem tudjuk hitelesen építeni a jövőt. Ezeknek a kiállításoknak a legfontosabb célja Kína, mint a leghosszabban fennálló folyamatosan létező civilizáció múltjának, gazdagságának és értékeinek átadása. Közel ötezer év anyaga mutatkozik be előttünk.

- A kiállítás Az ősi Kína kincsei címet viseli. Az hozzánk közelebb eső évszázadok leletei is hasonló gazdagságban kerültek elő?

- A régészeti ásatások fókuszában mindenképpen az időszámítás előtti dinasztiák állnak, ezeknek a tárgyanyagát sokkal nagyobb számban tárják föl és teszik közkinccsé. Természetesen rengeteg régészeti lelet feltáratlan mind a mai napig Kínában, de az utolsó ezer évet nem annyira régészeti, mint inkább a különböző családi, illetve udvari gyűjteményekben fennmaradt tárgyakkal igyekeznek reprezentálni.

- Különböző anyagokkal találkozhatunk, az egyik visszatérő kő a jáde, amellyel a Hopp Múzeum nemrég bezárt kiállításán is találkozhattunk. Mitől annyira különleges a kínaiak számára ez az anyag?

- A jáde a legfőbb értékhordozó anyagnak számít Kínában, olyan szerepet tölt be, mint az arany a mi kultúránkban. Minthogy ez egy gyémánt keménységű kő, rendkívül nehezen megmunkálható és az elpusztíthatatlanságba vetett hitet testesíti meg. Egyaránt kifejezi az égi és földi hatalmat.

- A kiállítás egyik szenzációja a terrakotta hadsereg két bemutatott katonája. Mit tudunk a keletkezésükről?

- A katonák az első kínai császár, Qin Shi Huangdi sírjából származnak. A komplexum nagy kiterjedésű területen fekszik, egy mesterséges földhalom alatt van magának az uralkodónak a sírja, melyet a leírások szerint higanyfolyókon úszó szigetek öveznek, a szigeteken pedig az egykori kínai birodalom meghatározó épületeinek a másai állnak. 1974-ben találták meg a sírt őrző katonákat, amelyek az egykori császár hadseregét mintázzák, teljes életnagyságban, szabályos hadrendbe állítva. Azok a katonák, amelyek a mostani kiállításban láthatóak egy különleges íjászegységből származnak, számszeríjat tartottak a kezükben, amik mára természetesen hiányoznak, hiszen ezek szerves anyagból készültek, viszont maguk a katonák így is hihetetlenül élethűen mintázzák az egykori császár harcosait.

- Hol tart jelenleg a feltárás?

- A hadsereget rejtő sírból ez idáig három nagy árkot tártak fel és nagyjából háromezer harcost hoztak felszínre, amelyből ezerötszázat teljesen rekonstruáltak. Így is több ezer harcos van még a föld alatt, jelenleg a feltárt anyag konzerválása a legfontosabb feladat, és csak utána folytatódhatnak az ásatások.

- Van rá esély, hogy ez a közeljövőben megtörténjen?

- Úgy gondolom, egyelőre nem fognak hozzányúlni a központi sírhoz, mivel még mindig annyira sok megoldandó feladattal jár a sírkert eddig meglelt sírjainak a feldolgozása és tudományos közzététele. Nem tudok arról, hogy tervbe lenne véve a közeljövőben a központi sír felnyitása.

- A kiállítási anyag jelentős része származik a Tang-korból. Milyen időszakot jelöl ez a kínai történelemben?

- Ez lényegében a 7-9. századot jelöli, ez az időszak Kína egyik fénykora volt, amikor óriási világbirodalomként prosperált. Az egyik nagyon fontos, a kiállításon is szereplő anyag a Tang-kori buddhizmus tárgyaiból válogat, elsősorban kisméretű, aranyozott bronzszobrokat találunk közöttük, illetve egy kínai barlangtemplomból származó kő sztélét. A kiállított anyagok másik része azoknak a használati eszközöknek a köre, amelyek a Selyemúton, erős kelet-ázsiai hatást hordozó tárgykultúraként jelentek meg Kínában. Ezek a tárgyak fényesen bizonyítják azt, hogy mennyire nyitott és az akkori világ művészetét elfogadó civilizációról van szó. A Selyemúton lényegében minden áru, termék és eszme eljutott Kínába, ami akkor a világon létezett és ezeket intenzíven felhasználták, integrálták és továbbgondolták a saját kultúrájuk számára. Ennek a tárgyi bizonyítékai láthatók a kiállításban. A sírkerámiák pompája, előkelősége, az alakok változatossága (előkelők, zenészek, karavánok stb.) is azt bizonyítja, hogy ez egy nagyon gazdag és prosperáló időszak volt.

- Feltűnő, hogy egyes motívumok és tárgyak a magyar néprajzi kincsre emlékeztetnek, mint a rózsa-hímzés vagy a kiállításon látható porcelán kulacsváza.

- Kína a megrendelőinek kérésére sok mindent teljesített. Nemcsak a tárgyak formája, hanem adott esetben a díszítése is az idegen minták alapján formálódott. Az az igazán izgalmas, hogy egy idegen mintaelemet hogyan alakított át a saját hasonlatosságára Kína. Ez jól megragadható a virágmintákon keresztül, míg a kulacsnál teljesen egyértelmű, hogy a Selyemúton Kínába eljutó tárgytípusról van szó, amit a kínaiak korábban nem ismertek, nem használtak, viszont amikor elkezdték készíteni, a teliholdat formázó tárgyként már sajátjuknak érezték. Megrendelőiknek - sok esetben a közel-keleti udvaroknak - viszont könnyen el tudták adni, hiszen olyan tárgyat kaptak, ami saját kultúrájukban jól ismert volt.

- Mi jellemezte a közös munkát a kínai szakértőcsapattal?

- A kínai kollégáknak elsősorban a tárgyak kihelyezésével kapcsolatosan voltak apróbb észrevételeik. Törekedtem az installálás kialakításánál a tárgyak ma ismert eredeti funkcióját felidézni, hogy valamilyen módon érzékeltessem azt, hogyan nézhettek ki az egykori elrendezésükben ezek a tárgyak. Az egyik érdekes szituáció akkor adódott, amikor a sírok bejáratát őrző védőállatokat az bejárat két oldalára állítottam, és a kínai csapat tagjai külön szóltak, hogy ők ezt nem szeretnék, mert ez annyira hiteles lenne, hogy gyakorlatilag megidézné a múltat, ami túlmegy azon a határon, amit ők egy ilyen közegben el tudnak képzelni.

- Milyen gazdag kínai gyűjteménnyel rendelkezik a Hopp Múzeum?

- Nyolcezer darabnál több kínai tárgyat számláló gyűjteményt őriz a Hopp Múzeum, ami a kínai közgyűjteményekben őrzött anyaghoz képest nyilván parányi gyűjtemény, de európai összehasonlításban számottevő, amelynek megvannak a maga erősségei. A szépség szíve című kiállításunk ennek a gyűjteménynek a legfontosabb darabjait, a legkvalitásosabb tárgyakat vonultatta fel.

- Tavaly év végén országos szakmúzeumi státuszt kapott az intézmény. Mivel jár az új besorolás?

- Az intézmény legfontosabb feladata, hogy koordinálja és segítse az országban zajló ázsiai művészettel kapcsolatos munkát. Ennek részeként jött létre az Iparművészeti Múzeum kiállítása is, amely gyakorlatilag a mi szakmai segítségünkkel valósulhatott meg. Bízom benne, hogy a Hopp Múzeum az ott felhalmozott tudás és ismeretanyag birtokában az ázsiai művészetek területén egy megkerülhetetlen tényezővé válhat Magyarországon.

- Márciusban nyílik az új időszaki kiállításuk, amely az "indológus indiánnal", Baktay Ervinnel foglalkozik. Miért ragadt rá az "indián" név?

- Baktaynak hihetetlenül sok arca volt, a kiállítás címe pedig ezek közül talán a legmeghökkentőbbre utal. Egy, a magyar művelődéstörténetben nagyon fontos szerepet betöltő ember életét mutatjuk be, akit ismerhetünk földrajzi íróként, indológusként, asztrológusként és festőként is. Indián neve (Heverő Bölény) onnan származik, hogy vezetésével 1931-től fogva rendeztek indián játékokat, ami a kisoroszi indiántáborozások elindítását jelentette. Baktay Ervin rendkívül színes, karakterisztikus egyéniség volt, aki izgalmas témája lehet egy kiállításnak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Egy életet kell végigélni ahhoz, hogy valaki így tudjon zongorázni

Kurtág Márta emlékére szólt a zene szerdán a BMC-ben, a 94 éves Kurtág György játékát pedig videofelvételen hallottuk. Feleségének tett ígérete volt, hogy ezt a Mozart-szonátát adja elő.
Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Színház

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Borsos Miklós emlékkiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban

A rajzok olyan klasszikus magyar írók műveihez kapcsolódnak, mint Szenczi Molnár Albert, Babits Mihály, Arany János vagy Illyés Gyula.
Vizuál hír

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Vizuál hír

Tiltakoznak a dolgozók a múzeumok költöztetése ellen

Elfogadhatatlannak tartják, hogy államtitok lett egy közgyűjtemény költözésének részleteiből, a műtárgyakhoz pedig évekig még a szakértők sem férhetnek hozzá. "Költöző közgyűjtemények, veszélyeztetett értékek, bizonytalanságban tartott munkatársak..." címmel adtak hangot véleményüknek.
Vizuál morphoto

KÉP-regény: A napelemes poloska

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten a klímaváltozásra reflektál.
Vizuál berlinale

Jeremy Ironsszal és politikai állásfoglalásokkal nyitott a Berlinale

A társadalmi, politikai kérdések iránt hagyományosan nyitott Berlini Nemzetközi Filmfesztivál csütörtök esti megnyitóján egyperces néma tiszteletadással emlékeztek meg a Hessen tartományi Hanauban előző nap történt lövöldözés áldozatairól.