Vizuál

Pálfi György Hukkle című filmjével folytatódik a Filmrendezők klubja

2024.04.02. 15:30
Ajánlom
A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete által indított vetítéssorozat következő estjét ezúttal Bernáth Szilárd, a Larry rendezője vezeti, az eseményen jelen lesz Pálfi György is, aki mesterkurzust tart a résztvevőknek.

Az ötödik Filmrendezők klubja új helyszínre költözik, ezúttal a Corvin Mozi Jávor termébe várják a cinephile-eket a szervezők. Április 4-én 19 órától Pálfi György Hukkle című filmjét láthatja a közönség nagyvásznon. A vetítést követően a film rendezője ad betekintést az alkotás mögött rejlő művészi döntésekbe, és egy mesterkurzus keretében szakmai fogásokba vezeti be a résztvevőket. A beszélgetést Bernáth Szilárd, a Larry rendezője vezeti.

A szervezők közleménye kiemeli: Pálfi György alkotásának különlegessége, hogy bebizonyítja, nincs szükség szavakra a történetmeséléshez. A vásznon egy magyar falu idilli képei váltják egymást. Egy bácsika kiül a háza elé, csuklik a padon. A kocsmában isznak és tekéznek a férfiak, az asszonyok a varrodában dolgoznak. Egy nénike virágot szed a mezőn. A szántóföldeken aratnak, a búzából liszt lesz, majd abból nokedlit gyúr a városiakat váró mama. A helyi rendőrnek pedig lassan szemet szúr, hogy a férjek egészsége hirtelen megromlott. A faluban szaporodnak a halottak.

A Hukkléból szinte teljesen hiányzik az emberi beszéd. Pálfi György jellegzetes életképekkel és különféle hangokkal, zörejekkel meséli el a dermesztő bűnügyi történetet.

További részletek a Corvin Mozi honlapján.

Fejléckép: Jelenet a Hukkle című filmből (Fotó/Forrás: Port.hu)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nagy oratóriumokat játszik a Zeneakadémián a Haydneum

Meghirdette 2024/25-ös évadát a Magyar Régizenei Központ, a jövőre különösen nagyszabású Zeneakadémia Bérlet mellett továbbra is lesz Őszi, illetve Egyházzenei Fesztivál, és a fortepianót a középpontba állító sorozatukat is folytatják.
Zenés színház

Történelmi pszichothriller operai köntösben – közeleg a Borisz Godunov bemutatója

A Kossuth-díjas Bretz Gábor címszereplésével viszi színre április 27-én a Magyar Állami Operaház Muszorgszkij Borisz Godunov című alkotását, amely az 1869-es ősváltozatban először hangzik el Magyarországon.
Könyv

„A gyermeknevelésnél is fontosabb lesz a szülőnevelés” – Steigervald Krisztián a Lírástudók vendége

Közgazdászként fordult a figyelme a pszichológia felé, az utóbbi hónapokban pedig a bestsellerlistára is felkúszott Generációk harca a figyelemért című könyvével. Podcastunkban Steigervald Krisztiánnal beszélgetett Grisnik Petra.
Vizuál

Fellini klasszikusait vetítik a Puskinban

Május 2. és 23. között az olasz filmművészet egyik legjelentősebb rendezőjének három alkotását vetítik a budapesti Puskin Moziban. A közönség újra nagyvásznon élheti át Az édes élet, a 8 és ½, valamint az Amarcord című filmeket.
Könyv

All You Need Is Love – új könyv jelent meg a Beatlesről

A kötetben korábban nem publikált interjúkon keresztül ismerhetjük meg egyebek közt a banda feloszlásának okait is. Ötven évvel mozis bemutatása után májustól egy streaming szolgáltáson ismét látható lesz az együttesről készült Let It Be című dokumentumfilm.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A hazai színjátszás kiválóságaival készül Herendi Gábor új filmje

A Kincsem és a Valami Amerika rendezőjének legújabb, Futni mentem című romantikus komédiája november 28-tól látható a mozikban. A közvetlen állami támogatás nélkül készülő produkciót rövid videóban jelentette be Udvaros Dorottya, Ember Márk és Lovas Rozi.
Vizuál hír

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Elek Judit filmrendező és forgatókönyvíró, Piros Ildikó színésznő, Gulyás Buda operatőr, Selmeczi György zeneszerző és Deimanik Tamásné Baba fénymegadó kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal.
Vizuál hír

Tiszteletbeli Arany Pálmát kap Cannes-ban Hajao Mijazaki animációs filmstúdiója

A világ legrangosabb szemléjének tiszteletbeli elismerését első alkalommal ítélik oda kollektíven. A legendássá vált Ghibli Stúdió nevéhez 1985-ös megalakulása óta számos felejthetetlen animációs film fűződik.
Vizuál ajánló

Ha május, akkor Artmozik éjszakája!

Oppenheimer, Szegény párák, Érdekvédelmi terület, Lefkovicsék gyászolnak, Magyarázat mindenre – néhány sikerfilm a közelmúltból, amelyet ismét átélhetünk az Artmozik éjszakáján, de a szervezők premier előtti vetítésekkel is készülnek.
Vizuál ajánló

Hamarosan megnyílik az Esterházy Art Dating díjazottjainak kiállítása

Kádár Emese képzőművész és Sárai Vanda kurátor sikeres együttműködésének lenyomata a hamarosan nyíló NOT_FOUND című kiállítás, melynek középpontjában az a gondolat áll: miként befolyásolja a digitalizáció az elmúlásról alkotott képzeteinket.