Vizuál

Pályázatot írt ki a Műcsarnok

2014.12.16. 13:43
Ajánlom
Pályázatot írt ki a Műcsarnok képzőművészek számára: a festészet, szobrászat, rajz és grafika, valamint ezek határterületein tevékenykedő művészek a most induló Tár.hely művészeti információs adatbázisba tölthetik fel munkáikat, melyek közül a 2015 tavaszán nyíló Képzőművészeti Nemzeti Szalon kurátora válogathat majd.

Idén a Műcsarnok Nemzeti Szalon néven új kiállítás-sorozatot indított azzal a céllal, hogy időről időre megbízható körképet nyújtson a vizuális művészetek legkülönbözőbb területén született főbb hazai teljesítményekről. A sorozat következő része a 2015 tavaszán nyíló Képzőművészeti Nemzeti Szalon, melynek során a Műcsarnok a kortárs képzőművészet klasszikusnak számító műfajaira jellemző tendenciákat és eredményeket kívánja a teljesség igényével feltérképezni és bemutatni.

A tárlaton a kiállítás kurátora által kiválasztott festészeti, szobrászati, rajz- és grafikai alkotások, valamint az ezek határterületein létrejövő művek szerepelnek, de a még teljesebb körkép érdekében lehetőség nyílik arra, hogy a Műcsarnok által létrehozott digitális Tár.helyen a kiállítás időtartama alatt bármely hazai művész bemutassa az e műfajokhoz tartozó képzőművészeti alkotásait. A Műcsarnok ezért meghívja a festészet, szobrászat, rajz és grafika, valamint ezek határterületein tevékenykedő művészeket, hogy portfóliójukkal szerepeljenek a 2015-ös Képzőművészeti Nemzeti Szalonon. A jelentkezés egyetlen feltétele a betöltött 21. életév. Regisztrálni és anyagokat feltölteni a http://tar.hely.mucsarnok.hu/ online felületen lehet a 2015. február 12-i határidőig.

A Műcsarnok szerint a Tár.hely az első lépés egy átfogó, reprezentatív és hiánypótló adattár felé, amely az elkövetkező években a mai magyar művészet minden műfaját és irányzatát gyűjti, bemutathatóvá és kutathatóvá teszi. A fotó- és mediális művészetnek a 2016-os, a tervezőművészetnek és iparművészetnek a 2017-ben megrendezendő Nemzeti Szalon Szalon ad majd helyet.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Klasszikus

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.
Vizuál

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.
Könyv

71 éves korában elhunyt Kántor Péter

A József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjjal kitüntetett költő, műfordító halálhírét a Magvető kiadó közölte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

75 év után újra Magyarországon Courbet festménye

Magyar magángyűjtő vásárolta meg, így 75 év után újra Magyarországra került az egykori Hatvany-gyűjtemény jeles darabja, Gustave Courbet Fürdőzők az erdőben című festménye. Rövidesen a magyar közönség is láthatja az értékes alkotást.
Vizuál premier

Szarajevóban és Velencében is versenyez magyar film 

Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című filmjének a 27. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában, Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című első nagyjátékfilmjének a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Critics' Week programjában tartják a világpremierjét. 
Vizuál kiállítás

Jancsó Miklós acélbörtönben, Barcsay Jenő vaskarikában - Féner Tamás új portréi

Rendhagyó virtuális tárlatra invitál Féner Tamás fotóművész. A 34 új portré mellett történetek, anekdoták érzékeltetik a fotós és képein szereplők kapcsolatát: között lelkészt, szerzetest, rabbit, szociológust, történészt, írót, költőt, zeneszerzőt és bírót is találunk. 
Vizuál evolúció

A nemzetközi filmkritikusok nagy elismeréssel írnak az Evolúcióról

A tavalyi Oscar-jelölés után újra az amerikai szakma radarján Mundruczó Kornél rendező és Wéber Kata forgatókönyvíró. Világszerte felfigyeltek, és elismerő kritikák méltatják a Cannes-ban bemutatott Evolúciót.
Vizuál hír

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.