Vizuál

Páratlan kincsek az Aquincumi Múzeumban

2014.10.22. 13:30
Ajánlom
Kelta emberalakok örök tánca egy sírba rejtett edényen, mesterien megalkotott római kori bronzmécses, valamint a 15. századi itáliai fazekasmesterség remekműve látható az Aquincumi Múzeum kamarakiállításán.

"Olyan műkincsekről van szó, amelyek a közelmúlt ásatásain kerültek elő Budapesten, és amelyek mindegyike rendkívül ritka a hazai gyűjteményekben" - mondta Lassányi Gábor régész, a kiállítás kurátora. A tárlat érdekessége az eredetileg két darabból összeilleszthető, római kori bronzmécses. "A komikus színházi maszkot ábrázoló tárgyat két éve találtuk a főváros első baseballpályája építését megelőző régészeti kutatások során Óbudán, az aquincumi polgárvárostól keletre lévő területen" - közölte a régész.

Az ókori világítóeszköz két szimmetrikus, hossztengelye mentén összeilleszthető, azonban önállóan is funkcionáló részből állt, Aquincumban a mécses jobb felét tárták fel. A mécses felső része komikus maszkot ábrázol, a kanócot az állnál lévő égőnyílásba helyezték, az olajat a száj sarkán keresztül töltötték be, a hajhoz levélalakú fogantyút illesztettek, a függesztőrészt pedig, amelybe bronzláncot fűztek, a szemöldöknél alakították ki.

"A bronzmécseshez hasonló lelet mindössze féltucatnyi ismert az egész Római Birodalom területéről, Pannóniából pedig ez az első, ráadásul az egyetlen hiteles ásatási körülmények között talált darabja ennek a tárgytípusnak" - emelte ki a régész. Bemutatják a kiállításon a kelta művészet remekét, egy olyan kerámiaedényt, amelynek füleit egy férfi és egy női alak alkotja. A lelet a csepeli központi szennyvíztisztító kivitelezése előtti régészeti kutatások során került napvilágra.

"Hasonló típusú és méretű tárgy mindössze egy ismert még a Kárpát-medencéből. Szintén kerámiából készült a Krisztus monogramjával díszített korsó, amelyet a Belvárosban, egy áruház építése előtt találtunk. A 15. századi, Itáliában készült mázas luxusedény egykoron egy gazdag városi polgár asztalának éke lehetett" - fogalmazott Lassányi Gábor, aki azt is elmondta, hogy a kiállítás művészi grafikák és irodalmi asszociációk használatával igyekszik továbbgondolni, újraértelmezni az ősi alkotásokat, szabad teret engedve a látogatók képzeletének is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Harcosok klubja

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két hattyú indította el a gondolatait.
Vizuál hír

Demeter Szilárd marad a Petőfi Irodalmi Múzeum élén

Az intézmény jelenlegi főigazgatója egyedüliként jelentkezett a pozícióra, amelyet újabb öt éven át tölthet be. A múzeum honlapján elérhetővé tette pályázatát.
Vizuál ajánló

Online folytatódik a Verzió Filmfesztivál

November 29-én ért véget a jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. Ötvenhárom alkotás, köztük a nyertes filmekkel, december 10-ig online is elérhetővé válik a szemle oldalán.
Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.