Vizuál

Párduc, oroszlán... elefántfej

2015.07.20. 13:40
Ajánlom
Nagyszabású Afrika-kiállítás készül a szegedi Móra Ferenc Múzeumban: a tárlaton látható lesz egy 350 kilós elefántfej és közel hetven más afrikai állatfaj is.

Óriási Afrika-kiállítással készül a nyár második felére a Móra Ferenc Múzeum Szegeden: a szakemberek hetek óta építik a tárlat installációs elemeit. A kiállítás egyik kiemelt szereplője az a körülbelül 350 kilós elefántfej lesz, melyet július 20-án emeltek helyére a szakemberek. 

A "Csak a jó meleg Afrika" című tárlaton az elefántfej mellett közel hetven afrikai állatfajjal ismerkedhetnek meg a látogatók, valamint a fekete kontinens kultúrájába is bepillantást enged a tárlat - például egy maszáj ház segítségével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál robot

Mesterséges intelligencia alakíthatja át a mozit - akár már a közeljövőben

Az okostelefonok, okosotthonok és okoshűtők után itt vannak az okosfilmek is? A jövőben forradalmi technológiák segíthetnek a stúdióknak a megfelelő forgatókönyvek kiválasztásában, miközben a robotok akár a színészek helyét is átvehetik.
Vizuál magazin

Szfinxek és obeliszkek városa: egyiptománia és szabadkőművesség Budapesten

Van egy mondás, amely szerint Rómában ma több obeliszk áll, mint Karnakban, az ókori egyiptomiak egyik fő vallási központjában. Talán sokak számára meglepő lehet, hogy Budapesten is többet tudnánk összeszámolni egy városi séta alkalmával.
Vizuál

Réz András: Az utolsó mozielőadás

Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.
Vizuál ajánló

Csendes áramlat

Idén lenne 85 éves Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész, akinek tiszteletére Csendes áramlat címmel rendezett emlékkiállítást a Pesti Vigadó galériája.
Vizuál banksy

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.