Vizuál

Párizsban díjazták Szövényi-Lux Balázs romantikus drámáját

2023.04.18. 09:35
Ajánlom
A legjobb európai független drámai játékfilm díját nyerte el Az első kettő című magyar romantikus film az Európai Független Filmfesztiválon. A mozikban már látható alkotás rendező-forgatókönyvírója, Szövényi-Lux Balázs személyesen vette át az elismerést április 16-án.

Április 13-án mutatták be Magyarországon Az első kettő című filmet, amelyben egy amerikai lány és egy magyar fiú távkapcsolata nem várt fordulatot vesz, amikor tervezett házasságuk váratlanul kudarcba fullad. A szerelmeseknek egy napja marad, hogy eldöntsék kapcsolatuk további sorsát. Tudják, hogy a köztük lévő távolság hamarosan több ezer kilométerre nő. Az utolsó napi rohanásban egy álomképbe kapaszkodnak, amelyben ők az első két ember, akik az idők kezdetén megszerették egymást. Közben elfogy az asztalról a családi ebéd, megtelik a bőrönd, a repülő felszállási ideje pedig vészesen közelít.

A rendező elmondása szerint Az első kettőt azzal az őszinte szándékkal készítették, hogy a lehető legszélesebb közönséghez juttassák el, az Európai Független Filmfesztivál pedig az a platform, ahol erre a legjobbak az esélyek a nemzetközi forgalmazás szempontjából. „Boldog vagyok, hogy idén nem csak bemutatkozhattunk ezen az egyedülálló megmérettetésen, hanem magunkra is irányíthattuk a figyelmet és ebben a rendkívül színvonalas, a világ legfrissebb független filmjeiből széles merítést nyújtó seregszemlén az első helyen végezhettünk a játékfilmes kategóriában a drámai alkotások közt” – idézte az alkotók közleménye Szövényi-Lux Balázst, aki elmondta azt is, a filmet az amerikai Myrtle Beach Festivalon is bemutatják, ahol a legjobb film és legjobb idegen nyelvű film kategóriában is jelölték. 

A film forgatókönyvét a rendező írta, a történet végső formáját Farkas Ádám és Danszki Fruzsina segítségével nyerte el.

A főszereplőket Hannah Saxby és a Brazilokban, illetve a Foglyokban is látott Bergendi Barnabás alakítja.

Mellettük feltűnik még a filmben Nyakó Júlia, Drahota Andrea és Schmidt Sára is.

A színes és fekete-fehér jeleneteket is tartalmazó filmet Vass Gergely, a Virágvölgy operatőre fényképezte. A produceri feladatokat, az Umbrella és a Cinesuper együttműködésével Farkas Ádám, Felszeghy Ádám, Mártonffy Zoltán, Nagy László és Szövényi-Lux Balázs látta el. A vágó Kovács Dávid és Szövényi-Lux Balázs volt, míg a látvány Bobor Ágnes és Barta Borbála munkáját dicséri.

További részletek a filmről Az első kettő hivatalos Facebook-oldalán.

Fejléckép: Szövényi-Lux Balázs a Európai Független Filmfesztivál díjával (Fotó/Forrás: Európai Független Filmfesztivál)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Klasszikus

Ez volt az év koncertje 2025-ben

Amilyen színes volt az elmúlt év, olyan változatosnak bizonyultak olvasóink kedvencei: sztárzenekar hangversenye világhírű szólistával, tehetséges fiatalok kamarakoncertje és vidéki fesztivál előadása is szerepel az élbolyban.
Klasszikus

Visszatérő világhírű szólista lép fel a Concerto Budapesttel

Két év után ismét Augustin Hadelich Grammy-díjas hegedűművész, a Yale School of Music tanára lesz a Concerto Budapest vendége az együttes két januári koncertjén.
Vizuál

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Színház

Karácsony Gergely: „Amíg csak a saját sérelmeinkből indulunk ki, elbeszélünk egymás mellett”

A Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház január 16-án koprodukcióban mutatja be a Kőszegi Vár Lovagtermében A fiú című előadást. Az előadás főszereplőjét, Karácsony Gergelyt kérdeztük, akinek nem ez az első találkozása a szerző, Florian Zeller világával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál interjú

Enyedi Ildikó: „A legtöbb fa eléggé introvertált, egyik sem túl szószártyár”

Enyedi Ildikó új filmjében arra mutat rá, miért fontos megbékélni azzal a felismeréssel, hogy a világot sohasem fogjuk tudni hiánytalanul megérteni. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt magyar rendezőt legújabb alkotása, a Csendes barát kapcsán kérdeztük.
Vizuál ajánló

A család, ahonnan nincs menekvés – megérkezett az Itt érzem magam otthon végső előzetese

Február 19-én mutatják be a mozikban az Itt érzem magam otthont, amely a pszichológiai thrillerek és a karakterközpontú történetek izgalmas elegyével különleges filmélményt tartogat a közönség számára. Holtai Gábor alkotásának elkészült a végső előzetese, a videó megtekinthető a cikkünkben.
Vizuál videó

Udvaros Dorottya levesestáljai a Néprajzi Múzeumban

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas színművész megnézte az intézmény Hétköznapi luxus – A királyné asztalától a parasztházig című kiállítását, ahová személyes tárgyait is magával vitte. A látogatásról videó is készült.
Vizuál hír

Feiner Janka diplomafilmjét beválogatták a Berlinale programjába

A Lángbogár a zsebemben című animációs rövidfilmet a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába válogatták be. Az alkotás varázslatos gombauniverzumba kalauzolja a nézőt, bepillantást engedve a gyerekek lelkivilágába.
Vizuál ajánló

„Annyi valóság van, amennyit csak akarsz.” – 100 művész, 150 alkotás Szentendrén

A magyar kultúra napján, január 22-én nyílik meg Kerettörténetek címmel a Ferenczy Múzeum új kiállítása, amely a több mint kétmillió tárgyat őrző gyűjteményeiből válogat.