Vizuál

Párkapcsolati drámát méltatott a filmes szakma

2021.09.06. 16:50
Ajánlom
Lőrincz Nándor és Nagy Bálint első alkotása újabb jelentős szakmai díjat érdemelt ki: a Legjobb tudomásom szerint című mozi nyerte a legjobb film díját a közép-európai filmek fesztiválján, Temesváron.

A film Hámori Gabriella és Bodolai Balázs főszereplésével készült az NFI pályakezdő alkotókat támogató Inkubátor Programjának keretében. 

Az alkotás világpremierje Észak-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmfesztiválján, a Tallinn Black Nights-on volt, azóta számos filmfesztivál hívta meg programjába, köztük a nagy presztízsű sanghaji seregszemle is.

A Legjobb tudomásom szerint egy párkapcsolati dráma, amelynek főszereplői egy fiatal házaspár.

A feleséget egy éjszaka nemi erőszak éri, de az ellentmondásos tanúvallomások miatt és a bizonyítékok híján, a rendőrség nem tud igazságot tenni az ügyben.

A férj először felesége mellé áll, támogatja és személyesen próbál utánajárni, hogy pontosan mi is történt azon az éjszakán, a későbbiekben azonban az eset feldolgozása próbára teszi a kapcsolatukat. A pár különösen nehéz helyzetbe kerül, mert épp örökbefogadás előtt állnak és a történtek befolyásolják a döntés kimenetelét.

Lőrincz Nándor forgatókönyvíróként, Nagy Bálint operatőrként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Több fesztiválnyertes rövidfilm és sikeres videoklip után első közös mozifilmjüket 2019-ben forgatták Mécs Mónika és Pataki Ági producerek vezetésével, az M&M Film és a Partnersfilm koprodukciójában román részvétellel.

A Legjobb tudomásom szerint forgatókönyvét Lőrincz Nándor jegyzi, az operatőr Nagy Bálint, a zeneszerző Fodor Attila, a vágó Gothár Márton volt.

A film decembertől látható a hazai mozikban a Budapest Film forgalmazásában.

Fejléckép: Jelenet a Legjobb tudomásom szerint című filmből (forrás: IMDb)

Fiatal magyar filmeseket díjazott az Oscar-díjas zsűrielnök

Kapcsolódó

Fiatal magyar filmeseket díjazott az Oscar-díjas zsűrielnök

Lőrincz Nándor és Nagy Bálint alkotópáros Legjobb tudásom szerint című első játékfilmje nyerte a Riviera Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a zsűri elnöke Kenneth Lonergan Oscar-díjas forgatókönyvíró-rendező volt. A pályakezdő alkotókat támogató Inkubátor Programban készült alkotást 2021 telén mutatják be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Helmuth Rilling karmester

Az elsősorban Bach-specialistaként ismert német karmestert, akit a magyar közönség is jól ismert, február 11-én, kilencvenkét éves korában érte a halál.
Vizuál

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Vizuál

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Színház

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.
Klasszikus

Minta és mérce – búcsú Somfai Lászlótól

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részéről Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetője búcsúzott a közelmúltban kilencvenkét éves korában elhunyt zenetörténésztől.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Elhunyt Maurer Dóra

Életének 89. évében február 14-én hajnalban elhunyt Maurer Dóra, a Széchenyi Akadémia elnöke, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festőművész és filmkészítő – közölte az a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.
Vizuál hír

Paul Gauguin- és Vasarely-kiállítást is láthat majd a közönség a Szépművészeti Múzeum 120. jubileumi évében

Erős francia hangsúly fogja jellemezni az alapításának idén 120. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeum jubileumi évét – derült ki Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója által tartott sajtóbeszélgetésen.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A végtelenen innen

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért lehangoló, hogy senki sem tudja megmondani, mikor lesz lehetőségünk újra elkorcsolyázni a végtelenbe a Balatonon. 
Vizuál ajánló

Testi és lelki kitárulkozás – az aktfotók történetét mutatja be a Mai Manó Ház új kiállítása

A kiállítás február 20-tól március 22-ig látható, és azt vizsgálja, miként vált a test a modern fotográfia egyik legizgalmasabb, egyszerre esztétikai és társadalmi kérdéseket felvető témájává a századelőn.
Vizuál hír

Enyedi Ildikót ünneplik a Bergamói Filmfesztiválon

Az észak-olasz fesztiválon a magyar rendező tizennégy kis- és nagyjátékfilmjét vetítik le. A szemle szervezői Enyedi Ildikót a magyar filmművészet központi alakjaként, az egyik legintelligensebb és legeredetibb hangjaként méltatják.