Vizuál

Pataki Ági, Both Miklós és Szász János ajánlja a BIDF filmjeit

2019.01.27. 13:50
Ajánlom
A zsűritagok az 5. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) egyedi, különleges dokumentumfilmjeiről beszélnek. A filmek többsége először és utoljára látható Magyarországon, január 28-tól február 3-ig Budapesten, a Cinema City Arénában. Videó.

"Fantasztikus pillanat az, amikor egy dokumentumfilmet nézve úgy érzem, hogy valamivel több lettem. Valami olyat kaptam, amit magamtól nem fedeztem volna fel." - mondja Pataki Ági a videóban, amelyben a Nadia terhe című klasszikus dokumentumfilmet ajánlja. A fiatal, azóta Nobel Béke-díjas Nadia Murad szívszaggató csatát vív a meggyötört jezidita közösség érdekében, akiket tömegesen mészárolnak le az Iszlám Állam militánsai. Alexandria Bombach filmje a legjobb rendezésért járó díjat nyerte el a 2018-as Sundance Filmfesztiválon.

BIDF zsűri: Pataki Ági - producer from BIDF on Vimeo.

Szász János nem tesz különbséget dokumentumfilm és játékfilm között, hiszen mindkettő emberekről beszél. Szerinte "minden ember borzalmas és gyönyörű egyszerre", úgy gondolja, hogy "a dokumentumfilm dolga nagyon világosan beszélni arról, hogy most éppen mi van velünk." A videóban Erick Stoll és Chase Whiteside többszörösen díjnyertes dokumentumfilmjét, az Américát ajánlja.

BIDF zsűri: Szász János, filmrendező from BIDF on Vimeo.

Both Miklós a dokumentumfilmeket "sűrített valóságnak" nevezi, és kiemeli, hogy a dokumentumfilmek által olyan helyekre juthatunk el, ahová "egész egyszerűen sem pénzünk, sem időnk, sem network-ünk nincsen arra, hogy ott legyünk." Videójában egy lengyel dokumentumfilmet, Grzegorz Szczepaniak alkotását, A világ legrondább kocsiját ajánlja.

 

Fejléckép: Erick Stoll és Chase Whiteside: América (Fotó: BIDF)

„Ez a legtrendibb filmes műfaj” – interjú Sós Ágnessel, a BIDF igazgatójával

Kapcsolódó

„Ez a legtrendibb filmes műfaj” – interjú Sós Ágnessel, a BIDF igazgatójával

A világ legrangosabb dokumentumfilmjei láthatók egy héten át az 5. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) programjában, január 28-tól február 3-ig Budapesten, a Cinema City Arénában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A Műanyag égbolt lett a legjobb film a strasbourgi sci-fi fesztiválon

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a legjobb európai filmnek járó Ezüst Méliès-díjat vehette át, az alkotópáros így versenybe szállhat az Arany Méliès-díjért is. Az elismerésre Madarász Isti is esélyes. 
Vizuál interjú

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.
Vizuál ajánló

Remek filmekkel és közönségkedvencekkel érkezik a 10. Skandináv Filmfesztivál

Premier előtti vetítésekkel, Lars von Trier- és Thomas Vinterberg-maratonnal, valamint felejthetetlen kultfilmekkel várják az északi filmek szerelmeseit a 10. Skandináv Filmfesztiválon. 
Vizuál gyász

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Vizuál interjú

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.