Vizuál

Pedro Almodóvar-filmhéttel zárul a tavasz az Art+ Cinemában

2024.05.06. 11:50
Ajánlom
A spanyol filmművészet egyik legnagyobb alakjának filmjeit láthatja a közönség május 23. és 29. között, köztük olyan remekműveket, mint a Mindent anyámról, a Volver vagy a Beszélj hozzá!

A Pannónia Movie Kft. artmozijában egy héten keresztül minden este, 20:30-tól várják azokat, akik egy kis ibériai ízzel fordulnának rá a nyárra: május végén ugyanis Pedro Almodóvar 1983 és 2006 között készült filmjeit élhetjük át újra nagyvásznon az Art+ Cinemában.

Beszélj hozzá!

Május 23-án Almodóvar 2002-es drámája nyitja a hetet. A 112 perces moziban két férfi ideje nagy részét egy-egy kómában lévő nő mellett tölti egy kórteremben, és később akaratlanul is elmélyül ismeretségük, mivel szerelmeik felébredésére várva egyre többet beszélgetnek egymással. A film 2003-ban elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díjat.

Volver

Május 24-én, pénteken a Penélope Cruz főszereplésével készült Volvert láthatja a közönség, amely Oscar- és SAG-jelölést is hozott a színésznőnek. A történet főhőse Rajmunda, aki telefonon értesül nénikéje haláláról. Bár nagyon szerette, a temetésen nem tud részt venni, így testvére képviseli őt, akivel szülővárosukban egy igen érdekes fejleményt közölnek: édesanyjuk szelleme visszatért a túlvilágról.

Mindent anyámról

Május 25-én a rendező 1998-as remekműve kerül terítékre. A film főszereplője Manuela, akinek fiát a szeme láttára gázolják halálra. A nő gyermeke naplójában keres vigaszt, amelyből rájön, hogy a fiúnak mennyire hiányzott apja, akinek kilétét Manuela hosszú éveken át titokban tartotta, mivel nem tudta, hogyan mondja el, hogy a férfi már nőként éli az életét.

Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén

A nehéz témák után könnyebb vizekre evezhetünk május 26-án, a filmhét ugyanis egy régi vágású szituációs dramedyvel folytatódik, azzal a filmmel, amely világhírt hozott Antonio Banderasnak. A másfél órás komédiában egy Pepa nevű színésznő és lakása áll központban. Élettársával szakítottak, mire kiderült: a nő terhes. Miközben azon ügyködik, hogy visszahódítsa szerelmét, egyre több hasonló sorsú nővel fut össze, ami nem várt helyzetkomikumokat szül, melyekben próbál nem ideg-összeroppanást kapni.

Eleven hús

Május 27-én egy felejthetetlen erotikus thrillerrel várják a közönséget, amelyben Penélope Cruz mellett Javier Bardem is feltűnik. Az Eleven hús főhőse Victor, aki egy egyéjszakás kaland után beleszeret egy lányba, Elenába. Amikor ismét találkozni akar vele, a nő a dílerét várja, helyette azonban a rendőrök érkeznek, így Victort börtönbe zárják. Elena közben összeházasodik egy rendőrrel, amit a férfi nem akar annyiban hagyni.

Titkom virága

Almodóvar 1995-ös drámáját hét Goya-díjra jelölték, valamint ez volt Spanyolország hivatalos Oscar-nevezettje. A főhős egy népszerű írónő, aki álnéven publikál romantikus regényeket, ám a valóságban már rég nem érez szerelmet férje iránt. Írói válságán az alkohollal próbál segíteni, végül kritikusi munkát vállal, ami kissé felpezsdíthetné életét, ám ekkor egy váratlan vendég látogatja meg.

Áldott mélységek

Május 29-én a sorozat a rendező egyik korai, 1983-as alkotásával zárul, amelynek középpontjában egy tanárból lett énekesnő, Yolanda áll, aki fellépéseivel tartja el kábítószerfüggő szeretőjét. Miután a férfi túladagolja magát, a nőt gyilkossággal gyanúsítják meg, így menekülnie kell. Rövidesen egy különös apácarendnél kap menedéket.

További részletek az Art+ Cinema oldalán.

Fejléckép: Penélope Cruz a Volver című filmben (Fotó/Forrás: Budapest Film / Port.hu)

Feltárulnak egy művész titkai – megjelent Pedro Almodóvar elbeszéléskötete

Kapcsolódó

Feltárulnak egy művész titkai – megjelent Pedro Almodóvar elbeszéléskötete

A spanyol filmművészet egyik legismertebb alakja ezúttal tizenkét elbeszélésen keresztül repíti olvasóját abba a furcsa, fekete humorral színezett álomvilágba, amelyet már megszokhattunk korábbi alkotásaiban. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.