Vizuál

Pelikán elvtárs és Hannibál tanár úr restaurálva ünnepel szombaton

2018.10.25. 15:50
Ajánlom
Két, teljes körűen restaurált klasszikus magyar filmet, a Hannibál tanár úr és A tanú című alkotást mutatja be a Filmarchívum az audiovizuális örökség világnapján szombaton az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az audiovizuális örökség világnapja az UNESCO és az Audiovizuális Archívumok Egyesületének Koordinációs Tanácsa (CCAAA) kezdeményezésére 2007-ben jött létre. Célja, hogy felhívja a közvélemény és a döntéshozók figyelmét az audiovizuális örökség sérülékenységére és megőrzésének fontosságára - írja a Magyar Nemzeti Filmalap közleménye. Az audiovizuális tartalmak megőrzésével foglalkozó archívumok és szervezetek minden év október 27-én akciókkal és különböző eseményekkel hívják fel a figyelmet munkájukra. Az ez évi mottó: Your Story is Moving.

Hannibal_tanar_ur_by_Inkey_Tibor_-112321.jpg

Hannibál tanár úr

Szombaton 14 órától Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmjét vetítik az Urániában. Az alkotás október közepén sikerrel mutatkozott be a lyoni Lumiere Fesztiválon, a restaurált filmek legjelentősebb európai seregszemléjén. Fábri Zoltán 1956-ben készült filmje az egyik első, vizuális nyelvében is modern magyar filmparabola, amely

hihetetlen érzékenységgel ábrázolta, mennyire manipulálható a tömeg, és milyen cselekvési lehetőségei vannak a kisembernek egy embertelen korban.

A film 1957-ben elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál első díját, 1968-ban a magyar filmkritikusok szavazásán bekerült minden idők 12 legjobb magyar filmje közé, majd 2000-ben az Új Budapesti Tizenkettőbe is.

16 órától Bacsó Péter 1969-ben készült, tíz évig dobozban maradt filmszatírája, A tanú lesz műsoron. A mű a legsikeresebb magyar kultuszfilmek egyike, mondatai szállóigékké, szereplői szimbólumokká váltak az eltelt évtizedek során. A film írói és színészi zsenialitása által átélhetővé válik a diktatúrák abszurditása. A teljes körűen felújított filmet október 27-én láthatja először a közönség premier előtti vetítésen, majd november 8-tól országosan visszatér a mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A magyar filmörökség digitális felújításának programja 2017-ben indult a Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívumban. A hosszú távra tervezett program keretében húsz hónap alatt eddig 31 játékfilm restaurálása zárult le. A frissen restaurált filmek sikerrel szerepeltek itthoni és külföldi fesztiválokon, számos ország megvette DVD- és moziforgalmazásra, valamint itthon is megjelent DVD-n, illetve országszerte játsszák a mozik.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zenemű, amely kapudrog lehet Bartók Bélához

Bartók zenéje nem könnyű. Hiába vált az egyik legismertebb magyar művészszemélyiséggé, valószínűleg többször találkozunk róla elnevezett utcával, térrel, mint a zeneműveivel. Ezen segítünk most.
Klasszikus

És Ön olvas még zenei könyveket?

A klasszikus zene közönsége szűk, de szeret olvasni. Ez kihívás egy könyvkiadónak, a Rózsavölgyi pedig számos újdonsággal szolgálhat az érdeklődőknek.
Klasszikus

Szívet melengető videó: Pillangó szállt a fuvolaművész homlokára játék közben

Létezik ennél igazabb megerősítés egy muzsikus számára, mint az, hogy egy pillangó is gyönyörködni kezd a játékában?
Jazz/World

Fekete-Kovács Kornél: „Amikor improvizálunk, akkor meditálunk”

Fekete-Kovács Kornél a „jógikus” lét tíz alapvető szabályát foglalta zenébe a Foundations című új, tíztételes művében, amit március 27-én mutatnak be a Müpában. A Modern Art Orchestra mellett olyan vendégművészek működnek közre az üzenet átadásában, mint Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton, Dés András és Szalai Péter.
Könyv

Mondd meg te, melyik volt 2018 legjobb magyar könyve!

2019-ben is átadják a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A 2016-ban megalapított elismerésekkel az előző év legjobb magyar szép- és tényirodalmi könyveit díjazzák. A nyertesek idén már 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál videó

Táncra kelnek a műalkotások a Budapest Art Week imázsfilmjében – VIDEÓ

Az április 9. és 14. között zajló Budapest Art Week célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai képzőművészeti világ sokszínűségére, és a mindennapok részévé tegye a képzőművészet iránti érdeklődést.
Vizuál Film

Újra megrendezik az Úton Online Filmfesztivált  

Mit jelent úton lenni? Teszik fel a kérdést évről-évre a Tartóshullám/Mediawave Együttlét online filmfesztiváljának válogatói. Ingyenesen nézhető filmjeik idén a "rítus" köré szerveződnek, március 31-ig lehet szavazni rájuk, de egészen április 29-ig szabadon nézhetőek. 
Vizuál hír

Bruno Ganz gyémántgyűrűjét Jens Harzer német színész viselheti tovább

A német nyelvű színházművészet legrangosabb elismerését, a gyémántokkal kirakott Iffland-gyűrűt Jens Harzer német színésznek adta tovább korábbi kitüntetettje, Bruno Ganz - jelentette be az osztrák kulturális minisztérium, a februárban 77 évesen elhunyt svájci filmszínész végrendeletének felnyitása után. 
Vizuál hír

Egy napra hazavihetsz egy Picassót

...csak meg kell indokolni, miért szeretnéd, ha a te lakásod falán lógna. Az ötlet, amivel egy Picasso-kiállítást reklámoznak, kicsit olyan, mintha egy Hamupipőke-rajongó műgyűjtő fejéből pattant volna ki. Megkapod a képet, de mindössze egyetlen napra. Arról nincs információnk, hogy akkor vinnék vissza a múzeumba, mikor éjfélt üt az óra, de úgy lenne stílusos.
Vizuál fotó

KÉP-regény: Fényképezzünk Madonnát!

A Fidelio új sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Íme az első rész, amely az Evita című film budapesti forgatásához kötődik.