Vizuál

Percek kérdése, és elkészül Enyedi Ildikó új filmje

2020.11.13. 10:10
Ajánlom
Lassan végéhez közelednek A feleségem története utómunkái. A járvány igencsak megnehezítette a folyamatot, de az alkotók büszkén újságolják, hogy elkészül a Füst Milán-regény adaptációja.

Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett A feleségem története című regénye az alapja Enyedi Ildikó készülő szerelmesfilmjének, A feleségem történetének. A filmet Budapesten, Fóton, Hamburgban és Máltán forgatták. Férfi főszereplője a holland Gijs Naber színész, női főszereplője a világhírű francia színésznő, Léa Seydoux. Mellettük olyan ismert színészek szerepelnek a filmben, mint Louis Garrel, Josef Hader, Ulrich Matthes, Udo Samel, Jasmine Trinca és Luna Wedler, a magyar színészek közül pedig Funtek Sándor, Rujder Vivien és Hajduk Károly.

EnyediI_MecsM_BalazsA-100333.jpg

Enyedi Ildikó rendező, Mécs Mónika producer és Balázs Ádám filmzeneszerző (Fotó/Forrás: Tamás Dorka engedélyével)

Mécs Mónika vezető producer elmondta, az utómunkát megnehezítette a vírusjárvány. „Ildikó maga is koronavírusos lett, így egy ideig emiatt nem tudott dolgozni. Viszont szerencse a szerencsétlenségben, hogy utána épp a védettsége miatt egy ideig könnyebben tudott utazni. Az utószinkront tehát úgy oldottuk meg, hogy Ildikó elment a színészekhez és mindegyikük lakhelyén stúdiót béreltünk.” A producer hozzátette:

Hatalmas öröm, siker és megnyugvás, hogy a filmkészítés közel hároméves folyamata lassan lezárul, és büszkén mondhatom, hogy minden darab a helyére került.

CSataHanna_utomunka-100333.jpg

Zajlik a filmzene felvétele (Fotó/Forrás: Tamás Dorka engedélyével)

CSataHanna_01492_copy-100333.jpg

Zajlik a filmzene felvétele (Fotó/Forrás: Tamás Dorka engedélyével)

Enyedi Ildikó, akinek előző filmjét, a Testről és lélekrőlt Arany Medve-díjjal jutalmazták és Oscar-díjra jelölték, az új alkotásról elmondta, hogy nagy öröm volt Rév Marcell operatőrrel és Kovács László coloristtal dolgozni. „Balázs Ádámmal, akivel többedszer dolgozunk együtt a zenén, két intenzív hónapot töltöttünk együtt. A zene véglegesítése során az ember megint mindent újra mérlegre tesz, rejtettebb jelentéseket felerősít.

A mi esetünkben leheletnyi különbségektől egészen más jelentést kaphat egy-egy jelenet. A filmünk természetéből, választott mesélési módjából adódóan a lényeg a részletekben rejlik”

– mesélte Enyedi.

lea_lui_gijs_official_01-100332.jpg

Jelenet A feleségem története című filmből (Fotó/Forrás: Tamás Dorka engedélyével)

A magyar Inforg-M&M Film – Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András –, a német Komplizen Film (Jonas Dornbach), az olasz Palosanto Film (Flaminio Zadra), és a patinás francia Pyramide Productions (Stéphane Parthenay) koprodukciójában készülő film forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX Supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám, a magyarországi casting director Ascher Irma, a line producer pedig Tarr Erika volt.

A Nemzeti Filmintézet 1,18 milliárd forintos gyártási támogatásával készülő A feleségem története várhatóan 2021-ben kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál gyász

Százegy éves korában elhunyt Francoise Gilot festőművész

A művész hosszú ideje tüdő- és szívproblémákkal küzdött. Francoise Gilot-ra sokáig Pablo Picasso múzsájaként tekintettek csak, de idővel saját munkái révén is kivívta a világ figyelmét.
Vizuál hír

Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben

Június 6. és 10. között a Kossuth-díjas magyar rendező hét felejthetetlen alkotását láthatja az amerikai közönség, méghozzá felújított formában.
Vizuál hír

Ami a fa mögött szárazon marad – Fusz Mátyás a 2023-as Leopold Bloom Képzőművészeti Díj nyertese

Hetedik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy a kortárs magyar képzőművészeket támogassa és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti színtéren.
Vizuál gyász

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A punk mókamester

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Green Day együttes kissé őrült énekeséről nosztalgiázott, egy friss sztori kapcsán.