Vizuál

Percenként 3 millió maszkot dobál el a világ

2021.03.19. 12:35
Ajánlom
A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, milyen terheket ró a környezetre a maszkviselés, pontosabban a maszk eldobása. Amiből nem használunk keveset.

Nem tudom igazán az okát, de már tavaly májusban, amikor ezt a képet csináltam, valahol éreztem, hogy ebből még probléma lesz, bár nem számítottam rá, hogy Covid ügyben egy év elteltével pont ugyanott fogunk tartani, mint tavaly ilyenkor. Sőt, ha a kórházakban lévők és a halottak számát nézem, akkor sokkal rosszabb a helyzet, és momentán nem is látom a történet végét. Látom viszont az eldobált maszkokat az utcákon. Mostanság egy ilyen képet nem nagy kaland megcsinálni. Nekem se ez jelenti fotográfiai tevékenységem csúcsát. Az ember random helyen, random irányban kimegy az utcára, a harmadik lépés után lenéz a lába elé és megnyomja a gombot. Ennyi.

Pár éve egy tévéinterjúban azt bírta mondani nekem a műsorvezető, hogy nem volt nehéz dolgom Kínában maszkos embereket fényképezni, merthogy arrafelé már vagy egy évtizede mindenki maszkot hord a brutális légszennyezettség miatt. És tényleg! Ha valaki emberi drámát akar fotózni, akkor menjen háborúba vagy földrengés sújtotta területre, és nem lesz nehéz dolga. Mondtam neki, hogy én csak a postás vagyok. Kiviszem a levelet, de nem én írom meg. A fotósnak az a dolga, jobban mondva az is dolga, hogy dokumentálja a világot az aktuális állapotában. Nem alakítja, nem befolyásolja, csak megmutatja.

Egy évvel ezelőtt naivan még azt gondoltam, hogy egy járdán fetrengő maszk majd jó mementója lesz egy szörnyű időszaknak. Na, most ehhez képest jelenséggé, a jelenünk részévé vált, és nincs benne semmi különös. Leszámítva, hogy utálom. A minap olvastam, hogy a Dél-Dániai Egyetem kutatóinak felmérése szerint

havonta immár 129 milliárd arcmaszkot dobnak el világszerte, percenként mintegy 3 milliót.

„Az eldobott maszkok döntő többsége mikroszálakból készül, így a hulladék jelentős mennyiségben gyarapítja a világban egyébként is komoly problémát okozó műanyagszennyezést. Dán kutatók szerint elengedhetetlen, hogy a társadalom felismerje az eldobott maszkok potenciális környezeti veszélyét.”

maszkajardan2020majus-123615.jpg

Maszk a járdán (2020. május) (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)

Lassan megszabadulunk az eldobált csikkektől, erre telibe kapjuk az eldobált maszkokat. Nem egy speciális, helyi jelenségről van szó, mert Magyarországon, Hollandiában vagy Dániában pont ugyanaz a helyzet. A dánok azt javasolják egyébként, hogy a hatóságok állítsanak fel a városokban maszkgyűjtő konténereket, ami akár jelenthet megoldást, de Magyarországon, ahol a szelektív hulladékgyűjtés így is gyenge lábakon áll bizonyos fejekben, nehezen képzelhető el, hogy ez működni fog. „Drágám, ne felejtsd el, hogy a lebomló maszkok jelentősen növelik a mikroműanyag koncentrációt, el ne dobd az utcán! A városháza előtt van maszkos konténer!” A dolog kábé esélytelen.

Azt inkább el tudom képzelni, hogy a szétdobált maszkok végül olyan mértékben halmozódnak fel, hogy a régészek évmilliók múltán, a talajrétegeket vizsgálva az úgynevezett maszkvonal alapján fogják beazonosítani ezt a korszakot.

Abban persze lehet bízni, hogy tényleg nem tart ez örökké, mert a szétszórt maszkok összefüggésben állnak életünk alakulásával. A maszk jelképezi a járványt, a korlátozásokat, a bezártságot. Remélem, hamarosan vége szakad az egésznek, de akárhogy is lesz, az már biztos, hogy az utcán szétdobált maszkok világa kitörölhetetlenül vésődik egy egész generáció agyába – függetlenül attól, hogy mely pontján él a bolygónak. Csak győzzük őket egyszer összeszedni! És akkor az eldobált gumikesztyűket még nem is számolták meg…

További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>

 

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.
Plusz

Kurtág György egyetlen operáját mutatják be a Liszt Ünnepen

A játszma vége várva várt magyarországi bemutatója, Ligeti György darabjait felvonultató zongoramaraton, élvonalbeli jazz- és világzenei előadók és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Végvárak, vitézek című táncjátéka várható az idei Liszt Ünnepen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Premierekkel és ötszázforintos jegyárakkal várja látogatóit a Magyar Mozgókép Fesztivál

Június 7-én kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz magyar filmet, köztük több premiert is láthat a közönség Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.
Vizuál ajánló

Izraelben is forgatott a Lefkovicsék gyászolnak stábja

Várhatóan 2024 tavaszán mutatják be Breier Ádám abszurd dramedyjét, amelyben egy ortodox zsidó fiú próbál kibékülni ateista édesapjával. A forgatás kulisszái mögé egy werkfilmben is betekinthetünk.
Vizuál ajánló

„A szobor átszellemült anyag" – Diénes Attila kiállítása a Pesti Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata a Meditációs hely című tárlattal tiszteleg a nyolcvanéves alkotó munkássága előtt.
Vizuál ajánló

A magyar animáció legendás műhelyei mutatkoznak be Kecskeméten

Magyarország legnagyobb animációs filmfesztiválján a KEDD stúdió, a MOME Anim és a kolozsvári Filmtett Workshop legjobb alkotásait is láthatjuk Jankovics Marcell és Ternovszky Béla klasszikusai mellett.
Vizuál lapszemle

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.