Nem tudom igazán az okát, de már tavaly májusban, amikor ezt a képet csináltam, valahol éreztem, hogy ebből még probléma lesz, bár nem számítottam rá, hogy Covid ügyben egy év elteltével pont ugyanott fogunk tartani, mint tavaly ilyenkor. Sőt, ha a kórházakban lévők és a halottak számát nézem, akkor sokkal rosszabb a helyzet, és momentán nem is látom a történet végét. Látom viszont az eldobált maszkokat az utcákon. Mostanság egy ilyen képet nem nagy kaland megcsinálni. Nekem se ez jelenti fotográfiai tevékenységem csúcsát. Az ember random helyen, random irányban kimegy az utcára, a harmadik lépés után lenéz a lába elé és megnyomja a gombot. Ennyi.
Pár éve egy tévéinterjúban azt bírta mondani nekem a műsorvezető, hogy nem volt nehéz dolgom Kínában maszkos embereket fényképezni, merthogy arrafelé már vagy egy évtizede mindenki maszkot hord a brutális légszennyezettség miatt. És tényleg! Ha valaki emberi drámát akar fotózni, akkor menjen háborúba vagy földrengés sújtotta területre, és nem lesz nehéz dolga. Mondtam neki, hogy én csak a postás vagyok. Kiviszem a levelet, de nem én írom meg. A fotósnak az a dolga, jobban mondva az is dolga, hogy dokumentálja a világot az aktuális állapotában. Nem alakítja, nem befolyásolja, csak megmutatja.
Egy évvel ezelőtt naivan még azt gondoltam, hogy egy járdán fetrengő maszk majd jó mementója lesz egy szörnyű időszaknak. Na, most ehhez képest jelenséggé, a jelenünk részévé vált, és nincs benne semmi különös. Leszámítva, hogy utálom. A minap olvastam, hogy a Dél-Dániai Egyetem kutatóinak felmérése szerint
havonta immár 129 milliárd arcmaszkot dobnak el világszerte, percenként mintegy 3 milliót.
„Az eldobott maszkok döntő többsége mikroszálakból készül, így a hulladék jelentős mennyiségben gyarapítja a világban egyébként is komoly problémát okozó műanyagszennyezést. Dán kutatók szerint elengedhetetlen, hogy a társadalom felismerje az eldobott maszkok potenciális környezeti veszélyét.”
Maszk a járdán (2020. május) (Fotó/Forrás: Hegedűs Ákos / morPhoto)
Lassan megszabadulunk az eldobált csikkektől, erre telibe kapjuk az eldobált maszkokat. Nem egy speciális, helyi jelenségről van szó, mert Magyarországon, Hollandiában vagy Dániában pont ugyanaz a helyzet. A dánok azt javasolják egyébként, hogy a hatóságok állítsanak fel a városokban maszkgyűjtő konténereket, ami akár jelenthet megoldást, de Magyarországon, ahol a szelektív hulladékgyűjtés így is gyenge lábakon áll bizonyos fejekben, nehezen képzelhető el, hogy ez működni fog. „Drágám, ne felejtsd el, hogy a lebomló maszkok jelentősen növelik a mikroműanyag koncentrációt, el ne dobd az utcán! A városháza előtt van maszkos konténer!” A dolog kábé esélytelen.
Azt inkább el tudom képzelni, hogy a szétdobált maszkok végül olyan mértékben halmozódnak fel, hogy a régészek évmilliók múltán, a talajrétegeket vizsgálva az úgynevezett maszkvonal alapján fogják beazonosítani ezt a korszakot.
Abban persze lehet bízni, hogy tényleg nem tart ez örökké, mert a szétszórt maszkok összefüggésben állnak életünk alakulásával. A maszk jelképezi a járványt, a korlátozásokat, a bezártságot. Remélem, hamarosan vége szakad az egésznek, de akárhogy is lesz, az már biztos, hogy az utcán szétdobált maszkok világa kitörölhetetlenül vésődik egy egész generáció agyába – függetlenül attól, hogy mely pontján él a bolygónak. Csak győzzük őket egyszer összeszedni! És akkor az eldobált gumikesztyűket még nem is számolták meg…
További érdekes fotókért és azok sztorijáért kattints ide>>>
hírlevél
