Vizuál

Piacot!

2010.10.27. 16:02
Ajánlom
Kiállítást szervez a Kincsünk a Piac – Hunyadi tér csoport.

A Kincsünk a Piac - Hunyadi tér csoport, mint neve is sejteti, azzal a céllal alakult, hogy megvédje a pesti belváros eme különleges képződményét, a Hunyadi téri piacot. A tér ráadásul nemcsak szabadtéri termelői piaccal büszkélkedhet, hanem az igazán egyedi hangulatú budapesti vásárcsarnokok egyikével is, amelyik 1896 óta szolgál eredeti funkciójában.
A 2011 elejére tervezett kiállítás célja, hogy a környék lakóinak és a piaci árusok emlékein keresztül, régi és mai fotókon, személyes történetek segítségével mutassa meg, mit is jelent a Hunyadi tér és a piac az itt lakók életében.
A fotókat november 20-ig várják postán a Dan Antikváriumába (VI., Csengery u. 48.), de akár személyesen is bevihetjük kedves emlékeinket, amiknek biztos, hogy nem esik baja: a régi fotókat digitalizálják, az eredetiket pedig visszajuttatják a tulajdonosoknak, akik között ráadásul piaci finomságokkal megtöltött KAP-HT-s bevásárlótáskákat sorsolnak ki.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Szokolay Ádám nyerte az idei Bartók Világversenyt

A nemzetközi zsűri a szombati nagyzenekari döntő után hozta meg a végső határozatot. A második díjat Balogh Ádám, a harmadikat pedig Peter Klimo kapta.
Színház

„Molnár műveinek épségére figyelni fogunk a jogok lejárta után is”

Lukin Ágnes rendező, Molnár Ferenc dédunokája tette közzé saját álláspontját az általa csak „Delila-gate”-ként emlegetett esettel kapcsolatban.
Klasszikus

Kurtág operája a negyedik a legjobb 21. századi művek listáján – a Guardian szerint

Habár úgy tűnt, soha nem készül el, végül Kurtág életművének eklatáns darabja lett A játszma vége – írja a Guardian. A tekintélyes brit lap összeszedte a 21. század legjobb kortárs klasszikus zenei alkotásait. Íme a lista.
Klasszikus

Nagy zeneszerzők szerelmi életéről szól Bősze Ádám új előadássorozata

Nem a komolyzenét akarja népszerűsíteni, célja csupán, hogy érdekes legyen. Új előadássorozatában a női szemszögre különös figyelmet fordítva beszél nagy zeneszerzők nagy szerelmeiről Bősze Ádám.
Színház

Bezárja tanodáját Gór Nagy Mária

Nem talált elég tehetséges diákokat, így már csak a kifutó évfolyamokat tanítja a róla elnevezett intézményben a színésznő.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A KAFF legjobb animációs filmjei érkeznek az Urániába

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idén ősszel is megrendezi Budapesten a KAFF-napot. A díjnyertes magyar és európai animációs filmek mellett külön program várja a gyerekeket szeptember 21-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Vizuál galéria

Lefotózható egy koncert hangulata?

"Az ars poeticám a fotózásban az, amikor láthatóvá válik a hang és hallhatóvá válik a fény." S. Varga Ilona fotóiból nyílik kiállítás pénteken. Galériánkban egy kis ízelítőt kínálunk a tárlatból.
Vizuál hír

Átadták a hazai szinkronszakma legrangosabb díjait

A közönség és a kuratórium is szavazott, többek között díjat kapott Bobby Ewing magyar hangja és a Csernobil című sorozat szinkronja is.
Vizuál hír

Tizenkettedik a Saul fia a száz legjobb film közül a Guardian szerint

A The Guardian kritikusai a 21. század legjobb filmjeinek listáját állították össze, ebben a százas gyűjtésben azonban csak a 2000 után született alkotásokat vették figyelembe. Nemes Jeles László Tarantinoval, Ang Lee-vel, Iñárritu-val és Almodóvar-ral egy mezőnyben!
Vizuál morphoto

KÉP-regény: Elefánt kaland

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról mesél, mit tanult az afrikai szafariján az elefántokról..