Ritkán látni olyan tumultuózus tömegjeleneteket sajtótájékoztatón, mint pénteken délután, amikor a hetvenes-nyolcvanas évek francia vígjátékainak sztárja látogatott el Budapestre.
Már az is komoly erőfeszítésébe került a magyar sajtós csapatnak és a testőröknek, hogy a hotel különtermébe eljuttassák a színészt a lesből lecsapó, autogramra vadászó rajongók folyamatos ostroma közepette.
A terem közepén kamerák sorfala húzódott, a mögéjük szorult, kevésbé jól helyezkedő újságírók közülük kibukkanva próbáltak kérdéseket feltenni. A fotósok a bejárati ajtó előtt tolongtak, ahol nemcsak egymással, de a később érkezőkkel csaknem ökölharcot folytattak egy értékelhető felvételért. A később érkező Havas Ágnest szinte cipőkanállal kellett beszorítani a terembe. A Filmalap vezérigazgatója az egyetlen, őt felismerő fotóslány segítségével küzdötte el magát egy szabad székig. A reptérről egyenesen a sajtótájékoztatóra érkező Pierre Richard érthető módon kissé bágyadt volt, annak ellenére, hogy a sajtó finoman szólva is széles skálán mozgó kérdésekkel próbálta felrázni.
Pierre Richard Budapesten (Fotó/Forrás: MTI/Balogh Zoltán)
Volt olyan, aki arról kérdezte a szőlőtermesztéssel is foglalkozó színészt, milyen magyar bort kóstolt már (Villányi Cabernet Franc). Volt, aki brazil felesége miatt az amazonasi esőerdők pusztulása kapcsán volt kíváncsi a véleményére (elítéli), de olyan is akadt, aki azt tudakolta, hogy a monarchia visszaállítása esetén melyik lehetséges trónkövetelőt támogatná Franciaországban. Utóbbi annak kapcsán merült fel, hogy benne is nemesi vér csörgedez. Sajnos azonban le kellett hűtenie a kérdező kedélyeit: jómaga nem francia nemes, hiszen nagyapja olasz arisztokrataként érkezett Franciaországba. Pierre Richard eredetileg Charles Léopold Defays néven született a dúsgazdag, arisztokrata családba. "Nagyapám bevándorló volt, ebből adódóan sem olasz sem francia nem vagyok, mindig a különbözőséget értékeltem, ebből adódik a rám jellemző könnyed szellemiség" - magyarázta.
Itt a kisasszonyok kacsóit csókolgattam a kastélyokban, ott pedig vadorzó voltam az erdőkben" - tette hozzá vidáman.
Látogatásának apropóját a Budapesti Klasszikus Film Maraton adta, ahol két filmje, a Félénk vagyok, de hódítani akarok és a Magas szőke férfi, felemás cipőben felújított változatát is vetítették. A Magas szőke férfi, felemás cipőbent péntek este ingyenes szabadtéri vetítésen láthatták az eső ellenére kitartó magyar nézők a Szent István téren, ahol a film előtt Pierre Richard személyesen köszöntötte a közönséget. A színész elmondta, hogy fontosnak tartja a nagy rendezők régi filmjeinek restaurálását, nemcsak azért, hogy a fiatal nézők láthassák azokat, hanem hogy az a generáció is újra megnézhesse, amely ezeken az alkotásokon nőtt fel.
Magas szőke férfi felemás cipőben
Elárulta, hogy húsz éve már járt Magyarországon inkognitóban. Arról az útról mindössze arra emlékezett, hogy a hotelszobában Madonna lakott előtte.
Számára mindig nagyon meglepő, hogy azok az emberek, akik messze élnek tőle, talán más kultúrában is, ennyire érdeklődnek a filmjei iránt.
A filmjei üzenetét firtató kérdésre vidám értetlenkedéssel válaszolt. Nem gondolt arra, hogy saját filmjeivel valamilyen üzenetet közvetítsen, soha nem csinálta tudatosan. Számára olyan természetes volt, belülről fakadt a filmkészítés, mint az, hogy kék a szeme. "Amikor visszanéztem a filmjeimet, nekem tetszettek, és arra gondoltam, hogy a közönségnek is tetszeni fognak" - ismerte be egyszerűen. Fiai és unokája is színészettel foglalkozik, bár ő maga nem próbálta ebbe az irányba terelgetni őket, csak bátorította. "Tehetségesek, de lustábbak, mint én.
Én egy olyan lusta ember vagyok, aki sokat dolgozott."
Felmerült az is, hogy a közönség igen, a szakma azonban kevéssé értékeli a vígjátékokat. "A díjak sohasem érdekeltek, számomra a közönség szeretete és elismerése jelentette a díjakat" - válaszolta a díjak hiányát érintő kérdésre. Bár megjegyeznénk, hogy a César-díjával és a Karlovy Vary filmfesztivál elismerésével, illetve a francia becsületrenddel a zsebében nincs is oka panaszra.
Magas szőke férfi felemás cipőben 1972-ben k Mireille Darc
Amikor a 2017-ben elhunyt Mireille Darc-ról kérdezték felidézte az első találkozásukat. Elmondta, hogy imádta a színésznőt, aki nemcsak csodálatos művész, de bátor és értékes ember volt. A Magas szőke férfi felemás cipőben című vígjátékban dolgoztak együtt először. Az 1972-es film forgatásakor a színésznő már sztárnak számított, Pierre Richard akkor még csak feltűnőben volt. Pár héttel a forgatás előtt megkérte Yves Robert rendezőt, hogy mutassa be őket egymásnak, hogy fel tudjon készülni. Mivel semmi nem történt az ügyben, többször is szólt neki. Végül eljött a forgatás napja, mindenütt kereste a nőt, aki nem volt sehol. Kénytelen volt bemenni a díszletbe, ahol Mireille Darc fogadta, bemutatkozott, majd megfordult az ikonikus ruhában, ami látni engedte a nő meztelen hátát. Richard kérdőre vonta a rendezőt, hogy miért nem mutatta be őket egymásnak, mire Yves Robert közölte, hogy
látni akarta az arcát, amikor először meglátja a színésznőt.
Gérard Depardieu-vel több alkotásban forgatott együtt: a Balfácán (1981), a Balekok (1983) és a Négybalkezes (1986) című vígjátékokban. A közös munka során közel kerültek egymáshoz, és bizonyos módon kiegészítették egymást.
Dépardieu egy nagyon gyengéd és törékeny kolosszus, míg én egy törékeny, de erős ember vagyok, ezzel kiegészítettük egymást"
Pierre Richard szerint az elmúlt évtizedekben nagy változáson ment keresztül a filmkészítés, korábban sokkal többe került, ami arra kötelezte a filmkészítőket, hogy sokkal jobban odafigyeljenek a forgatókönyvre és a rendezésre. A mai technikáknak köszönhetően a fiatalok már 25 éves koruk körül is készíthetnek filmet, ráadásul manapság inkább társadalmi kérdéseket boncolgatnak még a vígjátékokban is, és kevésbé törekednek a minőségre. Véleménye szerint a mai francia mozivászonra rátelepedett az amerikai film.
Beszélt arról is, hogy szenvedélyes szőlősgazdává vált és Dél-Franciaországban borászattal foglalkozik. Mint elmondta,
a jó borok fogyasztása annyiban is hasonlít a filmezéshez, hogy egyiket se jó egyedül csinálni.
A sajtótájékoztatót lezáró köszönő mondatok már a fényképeket és egyéb relikviákat aláíratni igyekvő, eddig a hátsó sorokban türelmetlenül várakozó szakmabeliek és a fotósok közelharcának zajába fulladtak. A színész egy pillanat alatt eltűnt egy kupac ember mögött, ahonnan csak a nyolcvanas évekbeli szörfösre hasonlító testőre lógott ki, aki hasztalan kísérleteket tett az autogramvadászok elhessegetésére. Közben néhány kívül rekedt újságíró is berontott megpróbálva kihasználni a maradék időt, de azért folyamatosan kirúgással fenyegetve a rezignált hoszteszeket az "én már akkor újságíró voltam, mikor maga még meg se született" - nyomvonal mentén. Kifelé vezető folyosón fotók és aláírások összehasonlítása folyt a legádázabb rajongók között a sikeresen teljesített küldetésből visszatérő harcosok büszkeségével. Végül is negyven évet vártak rá...
hírlevél
