A Ludwig Múzeum kurátori pályázatának nyertese Pintér Márton lett a Nincs itt semmi látnivaló című projektjével. A tervezett kiállítás a Biennále főkurátora, Carlo Ratti kiáltványára reflektál, aki szerint „ahhoz, hogy szembenézhessünk a lángoló világgal, az építészetnek a körülöttünk lévő összes intelligenciát mozgósítania kell” – adta hírül a Ludwig Múzeum.
Fabényi Julia nemzeti biztos felidézte, hogy legutóbb egy nemzetközi szinten jegyzett magyar építészeti teljesítmény, az új Néprajzi Múzeum állt a Magyar Pavilon kiállítása fókuszában, jövőre pedig a Ludwig Múzeum egy rendhagyó kiállítással jelentkezik, amelynek merészen szubjektív, ugyanakkor kutatással megalapozott fiatal generációs nézőpontja joggal számíthat a nemzetközi szakmai közönség figyelmére.
A magyar kiállítás tizenkét hazai pályaelhagyó építész szakmán kívüli sikerprojektjét fogja bemutatni, és egyben esettanulmányként használni egy átfogó szakmai helyzetjelentés elkészítése céljából.
A sikertörténetek és a helyzetjelentések együttes bemutatása egyszerre nyújt szubjektív és tényszerű képet az építészet globális állapotáról.
Pintér Márton Nincs itt semmi látnivaló című kiállításának látványterve (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
„A Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále »építészeti Ki mit tud« szellemében legyártott elitista tartalma a gyakorlatban alkalmazhatatlan.
Az építészet mára elveszítette meghatározó filozófiai, társadalmi és kulturális szerepét, csupán a folyamatosan változó piaci igényeket képes kiszolgálni.
Ez a tendencia az irányadó elvek elkopásával, az építészet alkotóerejének elvesztésével és piaci igényekre szabott, egysíkúan tömegképzett épített környezettel jár. Ahogy a világban mindenhol, idővel itthon is megvalósultak a presztízs-beruházásaink, lett irodakultúránk, fehérfalú lakásokban alakult a közízlésünk és mertünk mediterrán-magyar álmot álmodni” – idézi a közlemény Pintér Mártont.
A Magyar Pavilon a szakmán kívüli sikertörténetek bemutatásával nyújt perspektívát a komplex építészeti tudás alternatív alkalmazására, és ezek kapcsán
egyúttal globális viszonylatban is diagnosztizálja a szakma nívóvesztésének legfőbb okait.
A Magyar Pavilon egy valaha volt rangos, mára elhagyatott építészirodába invitálja a látogatót. Egy kimerevített irodajelenet látunk, ahol a munkaállomásoknál, a tárgyalókban és a vezetői asztalnál ülő piros figurák a tényszerű helyzetjelentések terhe mellett a szakmán kívüli sikerprojektjeiken dolgozó szakmaelhagyókat – Kossuth-díjas előadóművész, feltaláló, tech-guru stb. – reprezentálják. A szakmai helyzetjelentés elkészítésén doktoranduszokból és egyetemistákból álló építész-kutató projektcsapat dolgozik majd. A kutatómunka során kiemelt szerepet kap „Az építésznő”, akinek szakmán belüli helyzetéről, valamint a vonatkozó sikersztori gyakori „elmaradásának” okairól a Women in Architecture alapító kutatója készít feltáró anyagot.
Pintér Márton Nincs itt semmi látnivaló című kiállításának látványterve (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
A kiállítás érzékletesen mutatja be az építészeti pályaelhagyás globális jelenségét, és segíti annak sokrétű befogadását a figyelemfelkeltő címmel, a könnyen azonosítható, jellegzetes atmoszférájú terekkel, az üdítő sikertörténetek és a tényközlő helyzetjelentések kiegyensúlyozott, együttes jelenlétével.
A Nincs itt semmi látnivaló archiválja a nívós múltat, ünnepli az építészeti tudás migrálását, kritizálja a jelenlegi normákat és cselekvésre szólítja fel az új generációt,
hiszen, ha „nincs itt semmi látnivaló, akkor bizonyára még sok dolgunk van!”
A kiállítás kurátora Pintér Márton egyetemi oktató, építész. A 2014-es Velencei Építészeti Biennále egyik fő kiállításának, a Monditalia építész-kutató csapatának tagja volt. Idén védi meg a Breuer Marcell Doktori Iskolában A szakmagyakorló, a szakbarbár és a szaki – avagy 10 év 10 munkájának összefüggései és azok összegzése 100 oldalban című doktori disszertációját. A kutatócsapat tagjai: Böröndy Júlia, Graf András és Manhertz Ingrid.
A kiállítás díszletének eredeti nívós bútorokból álló kollekcióját, valamint műszaki irodakellékeit a Möbelkunst mint kiemelt szponzor biztosítja.
A bemutatandó sikertörténetek és a vonatkozó helyzetjelentés:
- Bujdosó Attila | Social Design Cookbook | társadalmi hatás
- Győrffy Máté | Podmaniczky-park | bürokrácia
- Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs | KALÁKA | társművészetek
- Janesch Péter | „Rendszer-sziget” | szubjektivitás
- A nő | ? | A nők helyzete az építészetben (WIA)
- Losonczi Áron | LiTraCon | szabadalom
- Pozsár Péter | Builders’ Society | fióktervek
- Rajcsányi Balázs | TV | formátumok
- Rimóczi Imre | Budapest Park | szabályozás
- Rubik Ernő | Rubik-kocka | szerzői jog
- Somlai-Fischer Ádám | Prezi | digitalizáció
- Tompa Balázs és Kelemen Csaba | Kirowski | Másodállás
További részletek a Ludwig Múzeum honlapján.
Fejléckép: Pintér Márton Nincs itt semmi látnivaló című kiállításának látványterve (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)
hírlevél












