Vizuál

Pozitív mérleggel zárult a Velencei Biennále

2013.11.25. 09:20
Ajánlom
Rendkívüli, közel félmilliós látogatószámmal zárult az idei kiállítás, ahol hazánkat Asztalos Zsolt képviselte fel nem robbant bombák történetét feldolgozó alkotásával.

A zárónapon különleges eseményekkel és találkozókkal várták a június 1-jén megnyílt kiállítás utolsó vendégeit. Az előzetes becslések alapján a befejező nap látogatóival együtt összesen 475 ezren fordultak meg a nagy presztízsű nemzetközi mustrán, ami a 2011-es látogatószámhoz képest 8 százalékos emelkedést mutat. A fiatalok és diákok a látogatók 31,75 százalékát tették ki.

A kiállítás minőségileg és mennyiségileg is nagyon pozitív eredménnyel zárult - szögezte le Paolo Baratta, a rendezvényt szervező Velencei Biennále (La Biennale di Venezia) elnöke.

A világ talán legjelentősebb képzőművészeti kiállítása két nagyobb egységben vonultatta fel az alkotók munkáit: a Giardini parkban, az Arsenale egykori hajóépítő műhelyeiben és a város különböző pontjain idén minden eddiginél több, összesen 88 ország mutatkozott be nemzeti kiállítással, ebből tíz, köztük Angola, Koszovó, Kuvait, Paraguay és a Vatikán első ízben. A központi tárlat nemzetközi anyaga 38 ország 161 művész alkotását mutatta be. A mustra programját 47 kísérőrendezvény egészítette ki.

Magyarországot Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant fel című projektje képviselte a Velencei Biennálén; a kiállítás háborúkból visszamaradt bombák történetét dolgozta fel, Uhl Gabriella kurátori munkájával. "A hírekben gyakran hallani, hogy a lehető legkülönfélébb helyszíneken találnak fel nem robbant bombákat. Először arra gondoltam: a feladatukat be nem teljesítő lövegek remek metaforaként szolgálhatnak a velünk élő, kibeszéletlen feszültségek megvilágítására. Másrészt kifejeznek egyfajta kegyelmi állapotot is, hiszen azzal, hogy csütörtököt mondtak, százakat, ezreket kíméltek meg a pusztulástól. Persze nem tekinthetjük őket egyértelműen pozitív szimbólumnak, hiszen amiről hallgatunk, amit a föld alá temetünk, az idővel felőrölhet, sőt, akár el is pusztíthat minket" - mondta el a művész a Fideliónak. (A teljes interjút itt olvashatják.) A mustra alatt Mátrai Erik Gömb című kiállítását is láthatta a közönség.

Massimiliano Gioni főkurátor az idei Biennálénak egy öt évtizeddel ezelőtti gondolatkísérletre utalva a Palazzo Enciclopedico címet adta. Marino Auriti 1955-ben tette közzé egy gigászi épületkomplexum, az Enciklopédikus palota terveit, amely az emberiség tudását összegezve minden jelentős találmányt bemutatott volna a keréktől a műholdig. Gioni a központi tárlaton Auriti elképzelt múzeumának szellemiségét idézte meg.

A főkurátor szerint a kiállítás azt a megfoghatatlan vágyat fogalmazta meg, amellyel szeretnénk mindent megismerni és meglátni, az Enciklopédikus Palota olyanok kalandjait, meséit és történetét gyűjtötte össze, akik egy kódot, egy képet alkotva meg próbálják bemutatni a világ gazdagságát. "Az idei látogatószám azt mutatja, hogy a művészet közös ügyünk és sok ember életének része" - fogalmazott Gioni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál BIDF

Ha kíváncsi vagy a nagyvilágra, nézz dokumentumfilmeket

Csaknem 40 film, köztük hét rövid dokumentumfilm száll versenybe az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között rendeznek Budapesten a Cinema City Aréna moziban.
Vizuál berlinale

Társadalmi, politikai kérdéseket feszegetnek a 69. Berlinale versenyfilmjei

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat. A magyar filmet Mészáros Márta, Buda Flóra Anna, Tóth Luca és Tasnádi Zsófia képviseli.
Vizuál hír

A szakértői vizsgálat előtt loptak el egy feltételezett Michelangelo-festményt

A belga kisváros templomából pár nappal azelőtt vitték el a festményt, hogy a szakértőnek alkalma lett volna megvizsgálni. A magányos elkövető kizárható, mivel a kép súlya egy mázsa körül van.
Vizuál szecesszió

Eddig ismeretlen Klimt-domborműre bukkanhattak Budapesten

A hullámvonal, a babérfüzér és a domborművön látható líra Klimt jellegzetes motívumainak számítanak. A másfél éve felfedezett, gipszből készült alkotás korábban egy zongoraszalon díszéül szolgált.
Vizuál kiállítás

Hős vagy gazember? – Az ismeretlen Görgei

Görgei Artúr honvéd tábornokról szóló időszaki kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban. A tárlat arra is választ igyekszik adni, igaza volt-e Kossuth Lajosnak, aki Görgeit tette felelőssé a szabadságharc elvesztéséért.