Vizuál

Rajzold le a holnapot!

2013.10.03. 14:40
Ajánlom
Október 5-én, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében rendezik meg a Nagy Rajzolást a Szépművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Galériában, október 13-án pedig a Vasarely Múzeumban.

Milyen lesz a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Vasarely Múzeum környezete a jövőben? Most bárki elképzelheti és megrajzolhatja a saját fantáziája alapján.

A Nagy Rajzolás program több mint tíz évvel ezelőtt látott napvilágot az Egyesült Királyságban, néhány elkötelezett ötletgazda kezdeményezésére. Szerették volna a lehető legtöbb embert egybegyűjteni, hogy közösen éljék át a rajzolás, a festés, a tánc és az éneklés örömét. Mindegyiknek közös lényege az önkifejezés, bármelyiket is választják a résztvevők. Ez hamarosan annyira kinőtte magát, hogy létrejött a Rajzolásért Kampány (Campaign for Drawing), amely a programot népszerűsíti; főleg októberben, amikor iskolák, kórházak, galériák, múzeumok és a legkülönbözőbb szervezetek ösztönzik közös alkotásra a felnőtteket, tizenéveseket és a gyerekeket. Magyarországon a Nagy Rajzolást az Őszi Fesztivál részeként az utóbbi öt évben minden magyar megyében megrendezték. Az idei év a Rajzold le a holnapot! tematikus címet kapta.

A Szépművészeti Múzeumban egy 400 éve készült, kerti mulatságot bemutató festmény lesz a kiindulópont, amin keresztül az alkotni vágyók összeköthetik a múltat a jelennel és a jövővel, a Nemzeti Galériában a budai várat képzelhetik el 50 év múlva. Vasarelyt pedig a párizsi metróállomások repedezett vakolata inspirálta, ezt veszik kiindulópontnak az óbudai múzeumban, ahol a nem csak az épületet, de a környezetét is újraalkothatják képzeletben.

Időpontok, helyszínek:
- Magyar Nemzeti Galériában október 5. szombat, 10.00 és 13.00 között
- Szépművészeti Múzeumban október 5. szombat, 14.00 és 17.00 között
- Vasarely Múzeumban október 13. vasárnap, 10.00 és 13.00 között

A részvétel mindegyik programon ingyenes.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A Szegedhez kötődő legjobb sajtófotókból nyílik kiállítás

Idén is megrendezik a Szeged Press sajtófotó kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. Az intézmény által meghirdetett pályázatra több mint ötvenen neveztek. A kiállítást április 14-én, kedden 18 órakor nyitják meg.
Vizuál hír

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Vizuál ajánló

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 
Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.