Az Oscar semmit sem ér; úgyse a legjobb film kapja; csak politikai alapon díjaznak; Hitchcock és az Aranypolgár sem nyert, így nem is lehet komolyan venni a díjat - ezek a leggyakoribb vádak az Oscar ellen, amelyek majd' minden, azzal foglalkozó cikk alatti kommentszekcióban előkerülnek.
Tényleg az idei az utóbbi évek leggyengébb felhozatala? És régen minden jobb volt?
Nézzük meg először a The New York Times összeállítása alapján, hogyan viszonyul egymáshoz a pénzügyi siker és az Oscar - előbbi ugyan nem fedi le teljesen, de elég biztosan jelzi ugyanis a nézői elégedettséget. 1980 és 2003 között szinte mindegyik Legjobb film-győztes ott volt az év 20 legsikeresebb filmje között (az amerikai bevételeket nézve), sőt négy alkalommal egyenesen a legtöbb pénzt hozó film vitte a szobrot: Esőember, Forrest Gump, Titanic, A Gyűrűk Ura: A király visszatér. 2005-ben aztán megtört valami.
Ez az év egyébként is ikonikusnak számít Oscar-szempontból: ekkor győzte le az Ütközések a Túl a barátságon-t, ezt pedig sokan a mai napig nem tudták kiheverni. Az Ütközésekkel nemcsak minden idők egyik legkevésbé népszerű győztese született meg, de az Indiewire innentől számítja azt a trendet is, miszerint a legfőbb díjért folyó harcban mindig kell egy "rosszfiú", egy problematikus jelölt is. Idén ebből kettő is akad: a Zöld könyv és a Bohém rapszódia.
Az Ütközésekkel nemcsak egy gyengébb kritikával rendelkező, de egy alacsonyabb bevételű film is győzött. Az utána következő 14 évben ugyan kivétel nélkül jobb kritikai átlagú filmek nyertek, ám a bevétel már egyáltalán nem volt döntő szempont. A tégla, a Nem vénnek való vidék, a Gettómilliomos, A király beszéde és az Argo még kasszasikerek voltak, de egyre többször kapták a díjat olyan, a pénztáraknál gyengébben teljesítő filmek, mint A bombák földjén, A némafilmes, a Birdman vagy tavaly A víz érintése. Az utolsó film, ami az év legsikeresebbjeként nyerni tudott, A Gyűrűk Ura: A király visszatér volt 2003-ban.
A kasszasikerek közül nyerhetett volna még az Avatar, a Toy Story 3 és az Amerikai mesterlövész is - és hozzájuk csatlakozik idén a Fekete párduc, ami szintén jelölést kapott. Mégis, összességében elmondhatjuk hogy az elmúlt másfél évtizedben az Akadémia elkezdte díjazni az alacsony költségvetésű, alacsony bevételű artmozikat: a tendencia csúcsa a 2016-os Holdfény győzelme; de még tőle is alacsonyabb bevételt ért el a 2009-es A bombák földjén.
Néhány évtizeddel ezelőtt ilyen aprócska filmeknek esélyük sem lett volna a díjra.
Az Oscar ugyanis a nagy stúdiók blockbustereinek versenye volt. Egy népszerűségi verseny, ahol szinte csak nagy játékosok rúghattak labdába. A ma legtöbbet idézet, örök kedvenc Oscar-nyertesek, a Casablanca, az Arábiai Lawrence, az Óz, a csodák csodája és az Elfújta a szél mind szuperprodukciónak számítottak saját korukban, nagy költségvetéssel, világsztárokkal készültek és csillagászati összegeket fialtak. Ezek a filmek az idei jelöltek közül sokkal közelebb állnak a Fekete párduchozvagy a Bohém rapszódiához, mint a díjra legesélyesebb Romához, vagy Zöld könyvhöz. Még az olyan, kevésbé látványos győztesek is hatalmas kasszasikerek voltak, mint a Kramer kontra Kramer, az Esőember vagy A nagy balhé - utóbbi az inflációt is számítva például minden idők huszadik legjövedelmezőbb filmjének számít.
Örök kérdés, hogy régebben egyszerűen jobb filmeket csináltak, így jobb mozik is lettek kasszasikerek, vagy ezt is csak a szentimentalizmus mondatja az emberekkel.
Az amerikai filmstúdiók születésük óta lényegében ugyanúgy működnek: egyedül a minél nagyobb profit hajtja őket. Ha bejön egy trend, ami jövedelmezőnek bizonyul, akkor igyekszenek ráfeküdni és minél több pénzt kisajtolni belőle. Így volt annak idején a történelmi filmekkel, a westernekkel - és így van most a képregényfilmekkel. A mozit története során számos alkalommal temették már - például a tévé elterjedésekor, vagy épp most, a streaming-szolgáltatók aranykorában. Míg azonban előbbi esetben a stúdiók a veszély hatására elkezdtek kockáztatni és új, fiatal alkotóknak és kevésbé divatos műfajoknak adtak esélyt, addig ma a jelszó a kockázatminimalizálás lett.

Kapcsolódó
Réz András: Az utolsó mozielőadás
Nem kell pánikolni, ez az írás nem Peter Bogdanovich azonos című 1971-es filmjének elemzése. És nem is apokaliptikus vízió, amelyben az utolsó mozielőadást a világvége miatt nem követik továbbiak. Hanem Réz András elmélkedik a mozi jövőjéről.
Igazán nagy bevételt ugyanis akkor tud elérni egy film, ha az valódi moziélményt kínál, 3D-s effektekkel, Imax-vetítéssel, miegymással. Ez viszont hatalmas összegeket emészt fel, így inkább arra adják a pénzt, ami biztos: folytatásokra, remake-ekre, szuperhősmozikra. A vérfrissítést pedig úgy oldják meg, hogy ezeket a szoros stúdióköteléken belül készülő filmeket kiadják fiatalabb, a szerzői film felől érkező alkotóknak, akik ha tudnak alkalmazkodni a rendszerhez, ilyen ellenőrzés alatt is képesek egyedi mozit készíteni. Ilyen volt Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiája, vagy Taika Waititi Thor-filmje.
Nem(csak) az Oscar változott meg tehát, hanem a nézői ízlés is.
Ma már csak ritkán aratnak kasszasikert családi drámák vagy vígjátékok - ezek szép lassan átköltöztek a tévébe. Ma már egyszerűen nem ezekért járunk moziba. A romantikus műfaj, ami régen tuti kasszasiker volt, több évnyi tetszhalott állapot után a Netflix-en éledt újjá a közelmúltban. A valódi, lélekszaggató drámák, amelyeknek annak idején bérelt helyük volt az Oscaron, már szintén inkább a tévében pörögnek - az alkotók nagyobb kreatív szabadságot, a színészek nagyobb dicsőséget kapnak egy jól sikerült évad után, ráadásul a tévében a drámák jobban meg is találják a közönségüket. A tavalyi évad egyik szenzációját, az Éles tárgyakat például nyugodtan lehetett volna mozifilmre is adaptálni - kérdés, két órában is olyan hatásos lett volna, mint nyolcszor egyben, és keltett volna-e ilyen visszhangot.
Ha viszont egy nem kifejezetten Oscarra készült (értsd: nem fesztiválon debütált, vagy a díjszempontból legfontosabb év végi időszakban mutatták be, témája, műfaja, alkotói sem tipikusan Oscarra termettek), de kiemelkedő kritikájú film bevételei is kiemelkedőek, azt igyekszik az Akadémia is jelölésekkel díjazni - így történt ez az Érkezés, a Mad Max - A harag útja vagy az Eredet esetében is. Ezek a filmek nem a díjak miatt készültek, de vannak olyan jók, hogy beleférjenek az Oscar profiljába, és az Oscar is örül, hogy a népszerű mozik miatt talán többen nézik az átadót.
Ha az idei Legjobb film-listát megpróbálnánk ez alapján összerakni, nagyjából így festene: Fekete párduc, Bosszúállók: Végtelen háború, Deadpool 2, Hihetetlen család 2, Mission: Impossible - Utóhatás. Ezek az év legjobb kritikákat és legtöbb pénzt hozó filmjei. Hogy művészileg, mondanivalójukat tekintve nem elég "oscarosak"? Pontosan ez volt jellemző az elmúlt néhány évtizedben - a legtöbbet fialó filmek már egyre kevésbé foglalkoztak ezekkel a dolgokkal, így az Oscar is elkezdett változni. Egyre több független mozi, művészfilm került a díj közelébe. A Sundance felfutásával, Harvey Weinstein és társainak agresszív marketingkampányával olyan filmek jutottak díjhoz, mint például a Szerelmes Shakespeare.
Bár mindig akadt a jelöltek között néhány kasszasiker (Avatar, A számolás joga, idén a Bohém rapszódia, Fekete párduc), az Oscar és a nagy tömegek ízlése szép lassan szétváltak egymástól.
Már nem azokért a filmekért szoríthatnak a nézők, amiket maguk is láttak a moziban - megjelentek az Oscar-filmek: azok a mozik, amelyekkel a fesztiválszezon előtt az átlagnéző nem is találkozott.
Persze ez nem feltétlenül rossz dolog: rengeteg művész kapott így lehetőséget, és a független filmek egy része sem készülhetne el pusztán a remélt bevételre alapozva. Azért finanszírozzák ezeket a produkciós cégek, mert abban reménykednek, hogy egy Arany Pálma-, Arany Medve- vagy Oscar-díj eladja a filmet a nemzetközi piacra és a bevételeket is meghajtja kicsit. Ma már egy jelöltlista 80 százalékát az ilyen filmek teszik ki, és csak pár olyan akad, amit az emberek többsége Oscartól függetlenül is látott és szeretett.
Mivel azonban így nem volt kinek szorítani, a díjátadók nézettsége is csökkent.
Erre elindult egy kampány az Akadémián belül: minden évben jelöljünk legalább egy jól sikerült blockbustert is, hogy legalább annak kedvéért kapcsoljanak a ceremóniára a nézők. Egyetlen jelölt miatt viszont nem fogják emberek milliói végignézni a több mint háromórás gálát, hiszen az ott látható többi filmet úgysem ismerik, és azt is pontosan tudják, hogy kedvencük nem fogja megnyerni a díjat. Legutóbb 2010-ben, az Avatar járt közel az Oscarhoz - a sors fura fintora, hogy minden idők legnagyobb bevételű filmje helyett végül A bombák földjén győzött, ami minden idők egyik legalacsonyabb bevételű Legjobb film-győztese.
Ezt a problémát akarták orvosolni idén a Legjobb populáris film kategóriával, de az ötlet akkora visszatetszést keltett, hogy hamar visszavonulót fújtak - és inkább visszatértek az immár több évtizedes hagyományhoz: néhány blockbuster versenyez alacsony bevételű kritikuskedvencekkel. Az Akadémia tehát lassan válaszút elé kerül: inkább a közönséget akarja kiszolgálni, vagy a kritikusok és a szakma igényeit? Az akadémiai tagság megreformálásával és a Holdfény győzelmével sokan úgy gondolták, elindult valami, és az Oscar az MTV Movie Awards helyett inkább Cannes-hoz közeledik majd. A víz érintése tavalyi sikere viszont leginkább A király beszéde győzelméhez hasonlított: középutas megoldásként egy olyan film győzött, ami nem túl művészi, így a nagyközönség számára is befogadható, de nem is a legpopulárisabb jelölt, így a szakmaiság sem sérült nagyon.

Kapcsolódó
Egyre kétségbeesettebb az Oscar: jöhet a Legjobb populáris film kategória?
A nézettségért folytatott harc egyre elkeseredettebb döntéseket eredményez az Oscart kiosztó Akadémiánál - lehet, hogy néhány év múlva Marvel-filmek, Michael Bay-akciómozik és fantasyk is Oscar-díjasnak vallhatják magukat?
Csakhogy az ilyen kompromisszumos döntésekkel olyan, mintha az Oscar két szék közé kerülne: a nézőket ugyanúgy nem érdeklik ezek a filmek, a kritikusok pedig szintén joggal fújolnak, hiszen ezek a győztesek nem számítanak filmművészetileg kiemelkedőnek, sőt még csak nem is emlékezetesek.
Nagy kérdés, ki nyer idén. A populáris jelölt Fekete párduc, ami az elmúlt évek hasonló jelöltjeinél is jobb kritikákkal, nagyobb bevétellel - és így nagyobb támogatással is rendelkezik? Ez az első képregényfilm, ami bejutott a Legjobb film-kategóriába - ez még A sötét lovagnak sem sikerült. A középutas megoldás idén a Zöld könyv: egy fontos témáról (rasszizmus) mond valami egyszerűt, könnyen emészthető módon, a nagyközönség igényeire szabva. A film ellen hatalmas lejáratókampány folyik Amerikában, botrányba keveredett a főszereplő, Viggo Mortensen és a forgatókönyvben apja történetét feldolgozó író is. A Zöld könyv mégis népszerű, sorra gyűjti a díjakat, a kritikák szerint pont azért, mert így a szakma fehér képviselői jelezhetik, hogy foglalkoznak a rasszizmussal. A film viszont nem elgondolkodásra késztet, csak a maga egyszerűségével szórakoztat, így igazából csak kihasználja a témát.
A Roma lehet az idei év Holdfénye: apró, fekete-fehér művészfilm, amelyet napjaink egyik legünnepeltebb rendezője készített részben önéletrajzi ihletésből. Kicsit árnyal a képen, hogy napjaink szórakoztatóipari óriása, a Netflix áll mögötte és tolja hatalmas erőkkel - mégse mondhatjuk, hogy emberek tömegei nézik, hiszen a streamingszolgáltató is inkább henceg thrillerének és frissen felvásárolt sorozatainak nézettségével, mint a Romáéval.
Az idei Oscar-díj átadót február 24-én tartják. A végeredményről a fidelio.hu-n tájékozódhat majd.