A Műcsarnok legnagyobb termeiben megrendezendő REIGL 100 című tárlaton a művész legfőbb korszakait reprezentáló, több mint hatvan festményt láthat majd a közönség, köztük igazi különlegességeket:
eddig lappangó műveket és számos jelentős külföldi gyűjteményből kölcsönzött alkotást is.
A 2023. október 3-án nyíló kiállítás megkoronázza a centenáriumi eseményeket: a főműveket és több, itthon soha nem látott festményt 1700 négyzetméteren mutatják be a közönségnek.
A kiállításon látható művek között igazi kuriózumként helyet kapnak a svájci gyűjtő és mecénás, Jean Claude Gandur gyűjteményéből a Második Párizsi Iskolát képviselő festmények. Ugyancsak különlegességnek számítanak
Reigl Judit római ösztöndíjas évei alatt festett figurális alkotásai is. E művek bemutatása művészettörténeti hiátust pótol.
Reigl Judit kalandos életútjával és művészi elképzeléseihez ragaszkodó karakterével önmagában is figyelemreméltó, megkerülhetetlen életműve azonban napjainkra a világ legelismertebb kortárs festői közé emelte.
Az 1923. május 1-jén Kapuváron született művész
1950-ben Párizsba emigrált, ahol szürrealista munkáival sikert sikerre halmozott.
Majd új utakat kereső, korát megelőző alkotásaival az absztrakt művészetek felé orientálódott. Alkotásait a Műcsarnok impozáns termeiben 2005-ben megrendezett első hazai életmű-kiállítása után kezdték el újra értékelni, ezután üstökösként ívelt fel pályája. Ma a világ leginnovatívabb festői közé sorolják. Művei a nagyvilág legjelentősebb magán- és közgyűjteményeinek egyéni és csoportos tárlatain ugyanúgy szerepelnek, mint az állandó kiállításaikon, többek között
a New Yorki-i Metropolitan Múzeumban (MET), a Modern Művészetek Múzeumában (MoMA), a Guggenheim Múzeumban, valamint a párizsi Pompidou Központban és a londoni Tate Modernben.
Reigl Judit még 90 éves korában is alkotott, 2020. augusztus 6-án hunyt el.
REIGL JUDIT ÉS A MÁSODIK PÁRIZSI ISKOLA
Helyszín: Műcsarnok
Időpont: 2023 október 4. – 2024 január 28.
Együttműködő partner: Kálmán Makláry Fine Arts
Fejléckép: Reigl Judit: Dominancia központ, 1958, olaj, vászon, 177 x 217 cm (Forrás: Műcsarnok)