„Állítólag három éves koromtól azt mondtam, festőművész leszek” – mondta Reigl Judit egy 2012-es videóinterjúban.
A később világhírűvé vált festőművész saját bevallása szerint nagyon rossz gyerek volt, mindig kérdezősködött, és mindent unt, egyedül a „firkálással”, ahogy ő nevezi, tudta lekötni magát, olyankor megnyugodott.
Tizenegy éves korától már tudatosan készült arra, hogy festő lesz.
A Práter utca legvégén laktak a szüleivel, nehéz körülmények között. Még ételre is alig volt pénzük, nemhogy festékre vagy színes ceruzára, így nem is rajzolással kezdte a kísérletezést: az egyik szomszédjuktól kapott egy kis agyagot, amit, miután az megszáradt, kifaragott. Ősembereket, ősasszonyokat formázott, sőt apró fadarabokból is próbált ezt-azt faragni. Ezek után nem volt kérdés, hogy a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezik, ahová az öt fős tanári karból mindenkitől, egyöntetűen bizalmat kapott, így ő választhatta ki mesterét, Szőnyi Istvánt.
„Nem tévedtem, mert a Szőnyi hagyta csinálni, amit az ember akart. Szerettem volna, hogy tanítson valamit technikailag, de nem tanított, csak nagyon jól kritizált.
A teljes káoszból azt csinálhatott az ember, amit akart”
– mondta a festő.
Reigl Judit: Tömbírás, 1959. (Fotó/Forrás: Kálmán Makláry Fine Arts jóvoltából)
1946-ban jutott ki a római Magyar Akadémia ösztöndíjával Olaszországba, másik három csoporttársával, Bíró Antallal, Böhm Lipót Poldival és Zugor Sándorral – ma már a „Négy Apostol“-ként emlegetik őket.
„Ez nem igazi ösztöndíj volt, a tanárok adták össze, 6000 lírát kaptunk, ami nagyon kevés volt. Ezért elmentünk rajzolni teraszokra, én portrékat csináltam, Bíró Antal pedig karikatúrákat” – idézte fel az ott töltött időt az interjúban.
A Kálmán Makláry Fine Arts Galéria most a „Négy Apostol” Rómában 1947-48, Reigl és barátai című kiállítással ünnepli Reigl Judit 100. születésnapját. A tárlaton több mint hetven éve lappangó, eddig a hazai közönség előtt ismeretlen alkotások szerepelnek: az itáliai tanulmányúton 1947-48-ban készült műveket mutatja be. Azalatt az egy év alatt autóstoppal járták be Olaszországot, „szegényházakban”, parkokban és iskolákban aludtak, az „akkor még tiszta folyókban” fürödtek, és nem tértek haza, amikor lejárt az ösztöndíj. Olaszországban átélhették a szabadságot, ami Reigl számára mindig is a legfontosabb volt. Ahogy a festő visszaemlékszik: „csodálatos, szép, kalandos és nagyon nehéz volt, de mindig nevettünk a keserves kínok közepette, fiatalok voltunk. Az volt a tragédia, amikor hazajöttünk ‘48-ban.”
Reigl Judit: Autóstoppal Ferrara és Ravenna között, 1948-1950, olaj, vászon, 154 x 97 cm (Fotó/Forrás: Műcsarnok)
A kiállítás azért is különleges, mert a „Négy Apostol” történetével egyetlenegy magyar művészettörténeti könyv sem foglalkozott korábban, hiszen az Aczéli három T-s kultúrpolitikában az itthon maradt Poldin kívül – aki a tűrt kategóriát kapta – mindhárom művész a tiltott kategóriába tartozott. (Bíró és Reigl Franciaországba emigrált, Zugor 1956 után az Egyesült Államokba.)
Reigl Judit: Halász pár, 1948, olaj, vászon, 138,5 x 105 cm (Fotó/Forrás: Kálmán Makláry Fine Arts Galéria)
Amikor Reigl hazatért az itáliai tanulmányútról, a magyar határon azonnal elvették az útlevelét, és soha nem kapta azt vissza, hiába járt be minden héten a minisztériumba. A hazatérés olyan volt, mint „akit bedobnak a pokolba”: Rákosi, Gerő és Sztálin portréinak megfestésére, valamint freskók elkészítésére kapott megrendeléseket.
„Nekem ki kellett szöknöm. A vasfüggöny az egy igaz dolog, mert én átmentem rajta.”
Így kommentálta a művész disszidálása történetét. Kilencedjére sikerült csak átszöknie a határon: „Az emberben feltámad egy ösztön. Azóta sem tudom, hogy mikor, merre kell menni, akkor tudtam. Amikor átmentem az angol zónába, megcsókoltam a földet. Nem az osztrák földet, hanem a szabadság földjét.“
Párizsban először Hantai Simonhoz vezetett az útja, akit még a főiskoláról ismert.
„Olyan csalódás még azt hiszem életemben nem ért, mocsok, hányás az utcákon, kurva negyed,
minden volt, csak az a Párizs nem, amit én képzeltem.” A később szintén világhírűvé vált Hantai először a Louvre-ba vitte Reiglt, hogy megnézze a Mona Lisát, talán azért is, hogy oldja egy kicsit a művész csalódottságát.
André Bretonnak Hantai mutatta be. A szürrealizmus atyja azonnal kiállította volna galériájában Reigl műveit, de a festő csak hónapokkal később bólintott rá a tárlatra. Első, önálló kiállítása 1954. november 20-án nyílt meg. (Galerie l'Étoile Scellée, Párizs) Kezdetben szürrealista képeivel sikert aratott, azonban mégis szakított a szürrealistákkal, Bretontól egy levélben búcsúzott.
Reigl Judit: Dominancia központ, 1958, olaj, vászon, 177 x 217 cm (Fotó/Forrás: Műcsarnok)
Noha a geszturális absztrakt írásszerű jelekkel már 1952-ben kísérletezni kezdett, fokozatosan fordult csak az absztrakt expresszionizmus felé. Nem használt ecsetet, csak a saját testét, kezével vitte fel az ipari festéket a vászonra, és különböző eszközökkel formálta alakzattá az anyagot. Művészetét Franciaországban, a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK) és az USA-ban is díjakkal ismerték el.
Sosem akart világhírű művésszé válni, munkái mégis olyan jelentős múzeumok gyűjteményébe kerültek be, mint a New York-i MoMA, a Metropolitan Múzeum, a londoni Tate Modern és a párizsi Centre Pompidou.
Reigl Judit a műtermében, 2012-ben (Fotó/Forrás: Kálmán Makláry Fine Arts Galéria)
Már nyolcvan éves is elmúlt, mire hazánkban elkezdték megismerni a műveit: Makláry Kálmán galériás közreműködésével 2005-ben a Műcsarnokban, 2010-ben a debreceni Modemben, 2014-ben pedig a Ludwig Múzeumban rendeztek egyéni tárlatokat. Idén október 4-én a Műcsarnokban nyílik nagyszabású kiállítása, emellett Berlinben és Párizsban is egy-egy tárlattal emlékeznek meg 100. születésnapjáról.
Reigl Judit kilencvenhét éves korában 2020. augusztus 7-én, egy Marcoussis melletti idősotthonban hunyt el.
Fejléckép: Reigl Judit: Ember, 1969-70, olaj, vásznon, 207 x 270 cm (részlet) (Fotó/Forrás: Műcsarnok)
hírlevél
