Vizuál

Rekordot döntött Bukta Imre kiállítása

2013.02.01. 15:15
Ajánlom
Kortárs magyar képzőművész egyéni kiállítására a rendszerváltozás óta soha nem váltottak még annyian belépőjegyet, mint a Másik Magyarország című, a Műcsarnokban látható tárlatára, amelynek február 1-jén köszöntötték tízezredik látogatóját.

A Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállításáról érkezett budapesti nyugdíjas közgazdászt és feleségét Gulyás Gábor kurátor, a Műcsarnok igazgatója és a művész köszöntötte a tárlat bejáratánál egy csokor virággal és egy két főre, két éjszakára egy noszvaji kastélyszállóba szóló meghívóval.

Bukta Imre elmondta: rendkívüli érzés, hogy a tárlatnak ilyen nagy a látogatottsága. Ez akkora szám, hogy ha összeadnánk a Mezőszemere-környéki nyolc falu lakosságát, akkor sem jönne ki - vont párhuzamot a Heves megyei településen élő képzőművész, aki maga is minden héten ellátogat a kiállításra, hogy találkozzon a közönséggel, illetve esetenként tárlatvezetéseket tartson. "Azért is örülök ennek a nagy látogatottságnak, mert vidéken élve látom, hogy a népművelés struktúrája összeomlott, vidékre nem tud eljutni a művészet, az emberek kizárólag a televízióból táplálkoznak kulturálisan" - jegyezte meg Bukta Imre. Hozzátette: büszkeséggel tölti el, hogy az egyszerű embereket és a hozzáértőket egyaránt sikerült megszólítania.

Felidézte, hogy több kritikus is feltette a kérdést, miért csak most látható ekkora kiállítás az életművéből. "Erre csak azt tudom mondani, hogy ha Gulyás Gábor nem találja ki, akkor most sem nyílt volna meg" - adta meg a választ. "Nagy szerencsém volt ezzel, mint ahogy azzal is, hogy ebben a nagy kultúrbotrányban az utolsó pillanatban sikerült megrendezni. Reméljük, azért mégsem az utolsó pillanat lesz, és minden jóra fordul. Az ember azt gondolja, hogy megdörzsöli a szemét, és felébred egy rossz álomból" - utalt a Műcsarnok Magyar Művészeti Akadémiának való átadásával kapcsolatos, jelenleg is zajló élénk polémiára.

Az úgynevezett "mezőgazdasági művészet" nemzetközileg elismert alkotójának eddigi legnagyobb hazai tárlata 2012. november 11-én nyílt meg a Műcsarnokban. A Bukta Imrétől mintegy száz munkát felvonultató kiállítás új installációkra és táblaképekre épül, amelyekhez szerves módon illeszkednek az életmű korábbi emblematikus darabjai. A kiállítóterekbe négy friss helyspecifikus installáció is bekerült az ismét felépített korábbi, nagyhatású installatív munkák, valamint változatos technikával készült festmények mellé.

A nagy sikerre tekintettel az Műcsarnok március 17-ig meghosszabbította a kiállítás nyitva tartását. A finisszázsig számos kísérőprogram kapcsolódik a tárlathoz: február 8-án Tar Sándor Túlélési gyakorlatok című monodrámáját adja elő a kiállítótérben Bán János, majd február 10-én Bukta Imre a Mezítlábas Zenészek művészcsoporttal tart rendhagyó zenés tárlatvezetést.

A kiállítás kapcsán Vass Norbert írt "beszélgetős kritikát", melyet ide kattintva olvashatnak el!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Színház

Vastagabb bőr, kevesebb ember

Ionesco abszurdját rendezte meg Bocsárdi László, az előadás korprodukció: a 40 éves gyergyószentmiklósi Figura Stúdió és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös munkája. A Rinocéroszokon legalább annyiféleképp lehet nevetni, mint szorongani. Kritika.
Klasszikus

Kamarazenei sztárparádéval ünnepelhetjük a karácsonyt a Zeneakadémián

A Jakobi Koncert hagyományos ünnepi hangversenyén idén négy nagyszerű muzsikus varázsol majd ünnepi hangulatot, december 21-én a Zeneakadémia Nagytermében.
Vizuál

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Színház

Átadták az Aase-, a Domján Edit- és a Prológ-díjat, valamint a Bálint Lajos-vándorgyűrűt

Az elismeréseket Molnár Erika, Tóth Enikő, Kemény István, Kósa Béla; Czvikker Lilla; Fábián Péter és Szokolai Brigitta kapta emg, a december 15-i díjátadón.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

A pokol égető hiánya – megnéztük a Pluribust

Mi lenne az életünkkel, ha egyszer csak az összes ember eltűnne? Mit csinálnánk másképp? Mit csinálnánk ugyanúgy? Csinálnánk-e valamit egyáltalán? A Breaking Bad alkotóinak új sci-fi sorozata sokunk számára rémisztő kérdéseket tesz fel. Pluribus kritika.
Vizuál hír

Rekordszámú, 450 filmet neveztek a 45. Magyar Filmszemlére

December 7-én lezárult a 45. Magyar Filmszemle nevezési határideje. A várakozást felülmúlóan 450 filmet neveztek alkotóik 10 kategóriában a 2026 februárjában érkező Magyar Filmszemle versenymezőnyébe.
Vizuál hír

Rangos francia díjat kapott Enyedi Ildikó

A franciaországi Les Arcs Filmfesztiválon Enyedi Ildikó vehette át a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat, mellyel kimagasló tehetségű női filmes alkotók munkásságát ismerik el.
Vizuál gyász

Gyilkosság áldozata lett Rob Reiner és felesége, Michele Singer Reiner

Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét Los Angeles-i otthonukban gyilkolták meg, Donald Trump arról írt a közösségi médiában, hogy a tettes a házaspár fia lehet. Rob Reiner 78, Michel Singer Reiner 68 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A vándorló szobrok

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hol látta viszont az egykor a Zichy-kastély udvarán heverő szobrokat.