Vizuál

Rembrandt és Vermeer remekművei Budapesten

2014.10.30. 16:45
Ajánlom
Az európai kultúra egyik virágkorát, a 17. századi holland művészet időszakát mutatja be a Szépművészeti Múzeum nagyszabású kiállítása. Az október 31-től látogatható tárlat a kor legnagyobb mestere, Rembrandt köré épül.

Soha még ilyen átfogó, az 1600-as évek holland művészetét bemutató kiállítást nem láthatott a hazai közönség. A csaknem száz festő több mint százhetvennyolc alkotását felvonultató kiállításon a múzeum gazdag holland gyűjteménye mellett több mint ötven magán- és közgyűjteményből érkeztek alkotások. Rembrandttól húsz festményt sikerült Budapestre hozni, a 37 darabos Vermeer-életműből pedig három munka érkezett a Szépművészetibe, pedig a delfti mesternek eddig soha egyetlen munkája sem járt Magyarországon - mondta el Baán László főigazgató.

Ember Ildikó és Tátrai Júlia kurátorok a kor holland festészetének rendkívüli gazdagságáról szólva elmondták: egy ennyire sokszínű anyagot nehéz egyetlen vezérfonal mentén bemutatni. A kiállítás hét fontosabb szekcióra tagolódik. Elsőként a történelmi háttér kerül bemutatásra, a második rész a portréfestészetet mutatja be, a harmadik téma a bőség, az élvezetek változatos képeit foglalja magába, a negyedik szekció a vallásra fókuszál. Az ötödik szekció Rembrandttal és a kortársakra gyakorolt hatásával foglalkozik, a hatodik részben a holland művészek számára oly fontos téma, a városi élet jelenik meg, végül a tárlat a tájképekkel zárul, mely fontos és jelentős része a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének.

Az Iparművészeti Múzeumból érkező korabeli bútorok, használati tárgyak, illetve a Széchényi Könyvtárból érkező térképek, atlaszok, földgömbök teszik a tárlatot még izgalmassá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Vadász Zsolt, az Operettszínház művésze

A Budapesti Operettszínház egyik legfoglalkoztatottabb művészét 51 éves korában érte a halál június 21-én, adta hírül a Szinház Online.
Vizuál

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Zenés színház

„Brünnhilde szerepe olyan, mintha maratont futnánk” – villáminterjú Iréne Theorinnal

A kiváló svéd szoprán a Budapesti Wagner-napok rendszeresen visszatérő vendége, akit a magyar közönség különösen érzékeny, lelki finomságokra kihegyezett szerepformálása miatt zárt a szívébe. Iréne Theorin egy nappal színpadra lépése előtt válaszolt kérdéseinkre.
Vizuál

Wim Wenders-filmhetet tartanak az Art+ Cinemában

Június 28. és július 2. között a német rendező 1984 és 2000 közötti filmográfiájából öt alkotást lehet majd elcsípni mozivásznon szinkronnal, majd ezek után legfrissebb alkotását, immár felirattal.
Klasszikus

Ifjú versenygyőztesek hangversenye a Pesti Vigadóban

Június 25-én este a Szent István Filharmonikusok fiatal tehetségei mutatkozhatnak be a Pesti Vigadóban. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Ezekkel a programokkal hangolódhatunk a dívákra a Zene Házában

Már eddig is sok kapcsolódó esemény vezette fel a Dívák & Ikonok kiállítást, de ezután is számos izgalmas előadással, tárlatvezetéssel, egyéb programmal hangolódhatunk a dívákra. (GALÉRIÁVAL!)
Vizuál magazin

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Vizuál ajánló

Wim Wenders-filmhetet tartanak az Art+ Cinemában

Június 28. és július 2. között a német rendező 1984 és 2000 közötti filmográfiájából öt alkotást lehet majd elcsípni mozivásznon szinkronnal, majd ezek után legfrissebb alkotását, immár felirattal.
Vizuál gyász

Elhunyt Donald Sutherland

Az Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színész 88 éves korában hunyt el csütörtökön Miamiban. Halálhírét fia, a szintén színész Kiefer Sutherland jelentette be.
Vizuál ajánló

Mi köze Bobby Ewingnak a magyar gombfocihoz?

A Dallas sorozatból ismert Patrick Duffy is látható lesz Vékes Csaba legújabb, Lepattanó című vígjátékában, amely egy különleges sportszubkultúra, a szektorlabda világába kalauzolja el a nézőket. Cikkünkben megtekinthető a film első teaser előzetese.