Vizuál

Rembrandt látása, hallása, szaglása, tapintása egy helyen!

2016.09.22. 11:22
Ajánlom
Rembrandt-imádók, figyelem! Óriási szenzációként, most először együtt állítják ki Rembrandt korai, tinédzser éveiben született négy, érzékszerves festményét. Az eseményre az oxfordi Ashmolean Múzeumban kerül sor - adta hírül a Guardian.

A kiállítás megálmodói azt is elárulták, hogy a múzeum 2019-20-ra tervez egy nagyszabású Rembrandt-kiállítást, melynek kedvcsinálójaként találták ki ezt a művészettörténeti mérföldkőnek is beillő eseményt.

Rembrandt: Az elájult beteg - Szaglás

Rembrandt: Az elájult beteg - Szaglás

A kiállított négy kép között lesz az Az elájult beteg (Szaglás) című is, melyet nem is olyan régen fedeztek fel újra, méghozzá egy New Jersey-i ház alagsorában. A ház tulajdonosa nem is sejtette, hogy micsoda kincs van a tulajdonában, ennek köszönhetően egy aukción túl is adott az alkotáson. Ami még ennél is furcsább, hogy az aukciós ház sem jött rá, hogy egy Rembrandt-képpel van dolguk, csak azt tudták, hogy egy 19. századi festményhez jutottak, melyet 500 és 800 dollár közötti összegért kezdtek árulni. Megneszelte ezt pár párizsi képkereskedő és néhány jó szemű európai aukciós ház embere is, akik mind gyanították, hogy valójában egy korai Rembrandt-képre akadtak. Egy kemény licitháborút követően végül 870.000 dollárért (több mint 230 millió forint) sikerült eladni a művet.

A festmény ezután a New York-i üzletember, Thomas Kaplan tulajdonába került, aki Leiden Kollekciójáról is híres; ez a világ egyik legnagyobb magángyűjteménye a holland aranykorról. Az érzékszerveket ábrázoló Rembrandt-sorozatból már három van Kaplan tulajdonában.

Mégiscsak eredeti a kettéhasított Rembrandt-festmény

Több mint 50 év után végérvényesen eredeti Rembrandt-alkotásként ismerte el a Saul és Dávid című festményt szakértők egy nemzetközi csoportja - jelentette be Emilie Gordenker, a hágai Mauritshuis múzeum igazgatója.

Rembrandt a most kiállított festmények mindegyikét tinédzser korában festette, nagyjából 1624-25 között, de már látszanak rajta azok a stílusjegyek, melyek érettebb munkáit is jellemzik; élénk, ragyogó színek, a fények és árnyak speciális ábrázolása, és az emberi érzések tökéletes kifejezése. Mind a négy festmény viszonylag kis méretű, nem nagyobbak mint egy A4-es papírlap, és mindegyiken előtérbe kerül Rembrandt humoros látásmódja is.

A Kőoperáció (tapintás allegóriája) című festményen Rembrandt azt a bizarr gyakorlatot parodizálja ki, melyben a fejfájás gyógymódjaként követ operálnak ki a páciens koponyájából. A szemüvegárus (látás allegóriája) című alkotáson egy szemüvegárus próbál rásózni egy szemüveget egy nyilvánvalóan vak párra. Az elájult beteg (szaglás allegóriája) című festmény egy alélt, vérző beteget ábrázol, amint éppen egy orvos és egy idősebb nő próbálja ammóniával átitatott kendővel felébreszteni. A három énekes (hallás allegóriája) című festményen három ember énekel.

Rembrandt: A három énekes - Hallás

Rembrandt: A három énekes - Hallás (Fotó/Forrás: wikimedia.org)

Az ötödik, mindeddig hiányzó festmény helyén egy üres képkeretet fognak elhelyezni a kiállításon, mellyel a látogatókat arra akarják ösztönözni, hogy készítsék el maguk az alkotást, fessék, rajzolják, photoshoppolják, karcolják meg, hogy ők milyennek gondolják a sorozat ötödik elemét. Az elképzeléseket Twitteren várják #MissingRembrandt hashtaggel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Vizuál magazin

KÉP-regény: A Filmszemle félrelép

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az újból megrendezett Magyar Filmszemle kapcsán mondja el a véleményét a filmfesztiválokról és a magyar filmgyártásról.
Vizuál ajánló

Színház, képzőművészeti nézőpontból – megnyílt Katkó Tamás kiállítása

Egyszer volt, színház volt… címmel nyílik Katkó Tamás fotóművész kiállítása a Műcsarnokban. A tárlat az alkotó eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig.
Vizuál hír

Tőkés Anna animációs filmje is versenyez Annecyban 

Élsport, ambíció, feszültség, extrém lelki és fizikális terhelés – ezeket a témákat dolgozza fel Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje, amelyet beválogattak a világ egyik legrangosabb animációs szemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába.
Vizuál interjú

„Attilának isteni tehetsége volt” – Henrik Irén a Csongor és Tündéről

Április 17-én mutatják be a Csongor és Tünde egész estés rajzfilmverzióját: Vörösmarty Mihály klasszikusából Dargay Attila eredeti figuratervei alapján készült feldolgozás. A magyar animáció legendás alakjának özvegyével, Henrik Irénnel beszélgettünk.