Vizuál

Rembrandt tartja lázban Amszterdamot

2016.07.03. 11:02
Ajánlom
Ezrek rohamozták meg a Rijksmuseumot, hogy láthassák a festő több száz év után nyilvánosság elé került kettős portréját Marten Soolmans kereskedőről és felségéről, Oopjen Coppitról.

Csaknem négy évszázadon át a Rothschild család francia ágának magántulajdonban voltak az amszterdami kereskedőt és a nejét ábrázoló 1634-es képek, a közelmúltban azonban megvásárolta őket a Rijksmuseum és a párizsi Louvre. Elsőként három hónapon át a Louvre-ban állították ki a festményeket. Amszterdamban október 2-ig lesznek láthatók, majd restaurálják őket, aztán 5 éven át ismét a Rijksmuseumban, majd ugyanennyi ideig a Louvre-ben lesznek kiállítva, a megállapodás szerint soha nem választják el a két művet egymástól.

Rembrandt Marten Soolmans kereskedőről és felségéről, Oopjen Coppitról készült festményei

Rembrandt Marten Soolmans kereskedőről és felségéről, Oopjen Coppitról készült festményei

A képeken ábrázolt pár az esküvője alkalmából rendelte meg a mestertől az egészalakos, nagyrészt fekete-fehér, több mint két méter magas kettős portrét. Abban az időben ilyesmi csak a hercegek szokása volt. Szakértők szerint a két portré a korszak legnagyobb értékű alkotásai közé tartozik, kivételes munkák, Rembrandt életművének legendás darabjai.

 
7A936851-6120-4978-8C4A-6C374AFAC596

7A936851-6120-4978-8C4A-6C374AFAC596

Az ember, akiről korszakot neveztek el

Abban a korban élt és alkotott, amit ma az „arany évszázadnak”, vagy a „Holland aranykor”-nak, vagy egyszerűen „Rembrandt korának” nevezünk.

A festő rézkarcairól itt olvashat bővebben.

Az amszterdami közönség szombaton ingyenesen tekinthette meg az alkotásokat, az óriási érdeklődést jelezte, hogy már a nyitás utáni első negyedórában kétezren rohamozták meg a kiállítást, hogy lássák őket.

Kiállítják Rembrandt szaglós festményét

A festő elveszettnek hitt képét nemrég találták meg egy New Jersey-i családi ház pincéjében.

Olvasson tovább!

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Színház

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg augusztusban!

Júliusban indult sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent vagy megjelenés előtt álló magyar és külföldi kiadványok közül. Augusztusi válogatásunk már jellemzően az őszi hangulatra készít fel bennünket.
Jazz/World

Kitagadták az örökségből Jean-Michel Jarre-t

Filmzeneszerző édesapja mindent a negyedik feleségére hagyott, Jean-Michel Jarre és féltestvére, Stéphanie azonban nem nyugszanak bele a dologba.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Csendes áramlat

Idén lenne 85 éves Nagy B. István Munkácsy-díjas festőművész, akinek tiszteletére Csendes áramlat címmel rendezett emlékkiállítást a Pesti Vigadó galériája.
Vizuál banksy

Banksy nem örült neki, hogy kiállítást rendeztek a műveiből az oroszok

A graffitiművész Banksy tudta és hozzájárulása nélkül rendeztek munkáiból kiállítást Moszkvában. A művész kifogásolta, hogy elveivel ellentétben a tárlat látogatóinak még fizetniük is kell, mint mondta, ő sohasem kérne pénzt az emberektől, akik látni akarják a képeit.
Vizuál forbes

Scarlett Johansson a világ legjobban fizetett színésznője

A Forbes magazin 2018-as listája szerint Angelina Jolie, Jennifer Anniston és Jennifer Lawrence is a legjobban kereső színésznők között vannak.
Vizuál Film

Kalapács alá kerül a világ első filmplakátja

Árverésre bocsátja a Sotheby's a világ első filmplakátját augusztus végén Londonban. A poszterért annyit kell fizetni, amennyi egy kisebb vidéki lakás ára.
Vizuál mesterségek ünnepe

Mesés mesterségek őrzői

Augusztus 17-20. között 32. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban, ahol nyolc ország, köztük Irán népművészei is bemutatkoznak. Rubovszky Éva, az iráni programok szervezője mesélt lapunknak a több ezer éves perzsa civilizációról és annak tárgyi kultúrájáról.