Vizuál

Remek előzetes készült a 40 éves Lúdas Matyihoz

2017.03.20. 14:50
Ajánlom
Sokak számára hihetetlen, de negyven éve, 1977 áprilisában mutatták be az egyik legnépszerűbb magyar rajzfilmet, a Lúdas Matyit, melynek csak a mozikban két és fél millió nézője volt.

A jubileum méltó megünneplése alkalmából április elsején újra visszakerül a film eredeti premierje helyszínére, az Uránia Nemzeti Filmszínház vásznára. Készült is ennek apropóján egy ügyes kis előzetes, amely még annak is kedvet csinál a rajzfilmhez, aki esetleg sosem látta azt. Érdekes úgy nézni egy ilyen kedvcsinálót, hogy lényegében már ismerjük a filmet, és így a tökéletes előzetes készítésének minden apró fortélyát tetten érhetjük benne.

ludasmatyielozetes from Danny Archer on Vimeo.

Az alaphelyzet felvezetése után pergő képsorokban hangolja rá a nézőt a moziélményre, felvillantva a kedvenc karaktereket, majd a vége felé közeledve a címszereplő elszánt arcát, hogy aztán egy slusszpoénnal fejeződjön be, miközben végig az ismert dallamok szólnak. Zsákbamacskát nem árul, hiszen jól tudjuk, csúnyán elpáholják majd Döbrögit, nem is egyszer, hanem háromszor.

 „Dargay elvtárs, remek! Csak...”

  • Vendégségben Henrik Irénnél

Dargay Attila a hazai animációs filmgyártás egyik legnagyobb hatású alakja, olyan, mindannyiunk által ismert és szeretett rajzfilmfigurák megteremtője, mint Szaffi, Vuk vagy Lúdas Matyi. A rajzfilmrendező emlékét özvegye, Henrik Irén ápolja fáradhatatlanul. A rajzfilmklasszikusok egykori operatőre otthonában fogadta stábunkat, ahol az ismert figurák eredetije mellett sosem látott Dargay-rajzokat is elénk tárt, és mesélt idei terveiről is.

Tovább>>>

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál BIDF

Ha kíváncsi vagy a nagyvilágra, nézz dokumentumfilmeket

Csaknem 40 film, köztük hét rövid dokumentumfilm száll versenybe az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF), amelyet január 28. és február 3. között rendeznek Budapesten a Cinema City Aréna moziban.
Vizuál berlinale

Társadalmi, politikai kérdéseket feszegetnek a 69. Berlinale versenyfilmjei

Összeállt a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) versenyprogramja, az Oscar-díjas francia színésznő, Juliette Binoche vezette zsűrinek 17 alkotás közül kell kiválasztania a legjobbat. A magyar filmet Mészáros Márta, Buda Flóra Anna, Tóth Luca és Tasnádi Zsófia képviseli.
Vizuál hír

A szakértői vizsgálat előtt loptak el egy feltételezett Michelangelo-festményt

A belga kisváros templomából pár nappal azelőtt vitték el a festményt, hogy a szakértőnek alkalma lett volna megvizsgálni. A magányos elkövető kizárható, mivel a kép súlya egy mázsa körül van.
Vizuál szecesszió

Eddig ismeretlen Klimt-domborműre bukkanhattak Budapesten

A hullámvonal, a babérfüzér és a domborművön látható líra Klimt jellegzetes motívumainak számítanak. A másfél éve felfedezett, gipszből készült alkotás korábban egy zongoraszalon díszéül szolgált.
Vizuál kiállítás

Hős vagy gazember? – Az ismeretlen Görgei

Görgei Artúr honvéd tábornokról szóló időszaki kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban. A tárlat arra is választ igyekszik adni, igaza volt-e Kossuth Lajosnak, aki Görgeit tette felelőssé a szabadságharc elvesztéséért.