Vizuál

Rendkívüli támogatás fotósoknak a Hemző Alapítványtól

2020.06.30. 11:20
Ajánlom
A járványhelyzet, például a rendezvények elmaradása a szervezők és a művészek mellett a fotósokat is rosszul érintette. A Hemző Károly Alapítvány a zavartalan alkotómunka biztosítására hat fotográfust részesít egyszeri támogatásban.

A Hemző Károly Alapítvány kuratóriuma – Korniss Péter kezdeményezésére – úgy döntött, hogy a mostani rendkívüli helyzetben egyszeri alkotói támogatást nyújt hat magyar fotográfusnak - közölte az alapítvány szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A támogatást az Alapítvány több szempontot mérlegelve ítélte oda. Figyelembe vették a támogatottak eddigi szakmai teljesítményét, illetve nem kizárólagos körülményként azt is, hogy a fotográfust jelölték-e az elmúlt években a Hemző Károly-díjra.

A kuratórium azt reméli, hogy az alkotói támogatás (fejenként 100 ezer forint) valamelyest segítheti, hogy ne szakadjon meg az alkotó munka a nehezebb egzisztenciális helyzetben sem.

Támogatottak

Bielik István
Czagány Balázs
Hajdú D. András
Kaszás Tamás
Mohai Balázs
Ruprech Judit

Kapcsolódó

"A magyar sajtófotózás, köszöni szépen, jól van! " - Galéria

Nem a borzalmak és a tragédiák állnak a 35. Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás központjában. A képek emberibb hozzáállást mutatnak be, ami a magyar fotózás egyik jelképe is - hangzott el a Capa Központban tartott sajtótájékoztatóján.

Elvis a sajtófotón is király

Elvis a sajtófotón is király

Kollégánk, Kaszás Tamás sorozata, A Miskolci Elvis nyerte 35. Magyar Sajtófotó Pályázat művészeti sorozat kategóriájának első díját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.