Vizuál

Renoir és jó borok az MNG-ben

2013.07.31. 15:40
Ajánlom
A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) utolsó idei Borszerda estjén mutatják be hivatalosan Budapesten Gilles Bourdos Renoir című játékfilmjét, miközben a közönség a francia mester munkáival is találkozhat július 31-én, szerda este a múzeum impresszionista nagykiállításán.

Az MNG júliusi Borszerda sorozatának záró estjén a Pannonhalmi Apátsági Pincészet mutatkozik be a Budavári Palota panorámateraszán, míg az állandó kiállításokban tartott tárlatvezetések témája ezúttal a víz lesz: többek között Tengerek, Tavak és Folyók címekkel indulnak vezetések 18 órától.

Szinyei Merse Pál pályafutásáról Gimesy Péter művészettörténész tart előadást, a Nemzeti Táncszínház pedig a Botafogo Táncegyüttes bemutatójával vendégszerepel az MNG-ben, melynek Jazz színpadán a Vörös Niki Quartet lép fel.

Gilles Bourdos Renoir című filmdrámájának hivatalos magyarországi premierjét 21 órakor tartják a Budavári Palota egykori Báltermében. A játékfilm érdekessége, hogy a stábban egy profi képhamisító is dolgozott: Guy Ribes fénykorában a legpatinásabb galériák szakértőit is megtévesztette, ezúttal pedig olyan képeket alkotott, amelyek hűen követik Renoir stílusát és témaválasztásait, gyakorlatilag "folytatva" a festő életművét.

Bourdos mozija Renoir utolsó, Cagnes-sur-Mer-ben töltött éveiben játszódik. A mester az első világháború idején, 1915-ben ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A fiatal lány a festő utolsó modellje volt, később pedig fia, a rendező Jean Renoir felesége és sztárja lett.

A Borszerda programjaira váltott belépőjeggyel a Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai című időszaki kiállítások is megtekinthetőek. (A kiállításról ide kattintva olvashat bővebben!)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Színház

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Klasszikus

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Plusz

Adventi feltöltődés a Várkert Bazárban

Érdemes végig böngészni a Várkert Bazár decemberi programkínálatát: számos neves zenekar ad karácsonyi koncertet, ingyenes családi programok lesznek, de reflektorfénybe kerül az irodalom is, az iparművészeti vásáron pedig gyönyörű ajándékokra lelhetünk.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Önerejű képek – Keserü Ilona grafikai életművéből nyílt kiállítás az MNG-ben

A Magyar Nemzeti Galéria grafikai kabinetjében nyílt időszaki kiállítással tisztelegnek a kortárs magyar képzőművészet egyik legnevesebb alakja előtt. A tárlat 2024. január 28-ig látogatható.
Vizuál kritika

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál hír

Für Anikó és Vilmányi Benett főszereplésével készül Mayer Bernadette első filmje

A Szemem fénye egy látását elvesztő művészetoktatóról szól, aki attól rettegve, hogy egyedül marad, egyre inkább fiába kapaszkodik. A film forgatása már javában tart.
Vizuál kritika

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   
Vizuál ajánló

Művészetet ajándékba: december 1-jén jön az Art Selection

A Bényi Galéria Art Selection címmel csoportos kiállítással és vásárral zárja a 2022/23-as évadot. A vásáron 23 művész munkáiból válogathat a közönség saját részre vagy akár meglepetésnek a fa alá.