A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára 2010-ben több mint 10.000 vintázs kópiát, több ezer negatívot, kb. 4000 diafelvételt és 14 db fotótechnikai eszközt (6 értékes fényképezőgépet, objektíveket, fénymérőt, műtermi reflektort és nagyítógépet) kapott ajándékba az alkotótól. Megkaptuk még a fotóriporter munkáinak megjelenését dokumentáló képes hetilapokat és egyéb fontos dokumentumokat is.
Az adományozás után Szarka Kára fotótörténésszel, az életmű gondozójával rendeztünk egy tematikus kiállítást a múzeumban, Hemzőváros címmel, majd 2015-2016-ban pedig az egész életműből Szabad szemmel címmel mutattuk be Hemző Károly egyedien gazdag, sokrétű, a korszakot megidéző életművét közel 300 fotográfián keresztül.
Kattintson a képre a további fotókért!
Ezek között szerepeltek az 1960-as, 70-es években készített nyári felvételei is, amelyek különböző szakszervezeti lapokban, majd a Magyar Szemlében jelentek meg – vagy nem jelentek meg. És ez az érdekesebb!
A fotóriporterek a hivatalos megbízatások során elvégzik a kötelező feladatokat, de jó néhányszor marad néhány kocka a filmtekercsen (analóg fényképezésről beszélünk), amit kedve szerint „ellő” a fotós.
Hát ezek talán a legintimebb történeti dokumentumok a „hétköznapi történelem” vizuális értelmezéséhez.
Nézzünk csak sorra néhány képet!
1961-ben a szántódi szakszervezeti üdülő strandján készült az a felvétel, amelyben a „beutalt” asszonyok bevitték a vízbe a színes csíkos vászonnal bevont nyugágyakat. (A 60-as évek wellness-e!)
Szakszervezeti üdülés Szántódon 1961 (Fotó/Forrás: Hemző Károly/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
A Kádár-korszakban az ország vezetése nagy hangsúlyt fordított arra, hogy a dolgozó nép évente legalább egyszer jól megérdemelt pihenést – egy vagy két hetet – tölthessen valahol. „Csak a nagyobb üzemekben rendelkeztek saját üdülővel, a kisebbek az ágazati szakszervezet tulajdonában lévőkben kaptak számarányosan beutalási lehetőséget.” (Tóth Eszter Zsófia). 1959-ben 475 700 fő, 1970-ben 664 000 fő, 1983-ban 388 000 fő vett részt szervezett üdülésben. A szántódi SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) Panoráma üdülő – korábban az 1920-as években épített Horthy Villa, majd Gyermeküdülő – 2012-ig műemléki védettség alatt állt. (A jelenlegi bontás után a „Balaland” fantázianevű luxus lakópark átadás előtt van.)
A fotós nem csupán a hölgyek/asszonyok napozását örökítette meg, hanem azt is, hogy az apa a kisfiát egy felfújt motorbelsővel tanítja úszni. A kép nagyszerű kompozíciójáról már ne is beszéljünk!
Hévíz 1973 (Fotó/Forrás: Hemző Károly/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
Az 1973-as hévízi iszappakolás szintén olyan nosztalgiát idéző bájjal bír, és ad számunkra újra egy kortörténeti adalékot: az asszonyság gyógyulása a Pálma nevű kék-piros felfújható gumimatracon történik.
És hogy a fővárosiak hűsölését is megidézzük Hemző Károly fotói által, a BVSC (Budapesti Vasas Sport Club) strandján készült derűs fotót is közreadjuk. 1960-ban is kánikulai nyár volt.
A hideg sör (nyilván Kőbányai) jól jött a fürdőző feleségeknek!
Finom a képek emberi bája, az, ahogyan a fotográfus viszonyul az alanyaihoz: derűvel, humorral, kedvesen. Szereti őket.
BVSC uszodájában 1960 (Fotó/Forrás: Hemző Károly/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
De ugyanez az érzésünk az 1969-es bikinis lányok „érdeklődését”nézve is. Sokszor tapasztaltam Hemző felvételeit vizsgálva, hogy
bizonyos témáknál a páros megjelenítést tudatosan használja: két lány, két vitorlázó fiú, két vitorlaszárny…
Balatoni vitorlások 1969 (Fotó/Forrás: Hemző Károly/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
Az 1973-as keszthelyi szállodáról készült fotó pedig a szocialista egységesítés, a Kádár-kori építészet „kockafejűségének” ékes paródiája,
miközben az erkélyen álló magányos nőről bármely kortárs író kiváló novellát írhatna.
Keszthely 1973 (Fotó/Forrás: Hemző Károly/Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)
S hogy segítség legyen az olvasónak, néhány információ Hemző Károly fotós pályájáról.
Ízig-vérig fotóriporter volt, nem is vette jó néven, ha fotóművésznek nevezték. Pedig hát a tudósító-képíró ugyanúgy alkothat – és jelen esetben alkotott is! - művészi színvonalút. Pályája oly színes: témában, formában, megközelítésben oly gazdag, hogy a 20. század második felének szinte egyedülálló alkotójává vált.
Az 1950-es évek elején egy véletlen szerencsének köszönhetően lett sportriporter: előképzettség és sportolás nélkül.
1952-től, a helsinki olimpia évétől a Budapesti Honvéd SE hivatásos fotográfusa lett. Fotografálhatta az "Aranycsapat" felívelését, sikereit, szinte minden sportág győzteseinek, veszteseinek örömét, bánatát. Ahhoz, hogy valakiből jó sportriporter legyen, "csak" néhány dolog kell: rendkívüli felkészültség minden sportág minden apró eleméről, ritmusérzék, különleges fizikai állóképesség, türelem, alázat, önfegyelem, emberismeret - hogy csak néhányat említsek. Már a legkorábbi képeiről ez mind leolvasható:
meg tudta látni az esemény előtti pillanatot úgy, hogy közben mindig az emberre figyelt.
1956-tól a Képes Sportnál folytatta sportfotósi tevékenységét. Mindeközben fényképezett a Vasas és a Bányász Szakszervezet eseményein.
Kattintson a képre a további fotókért!
1967-től újabb kihívás következett a riporteri pályáján: a Külügyminisztérium által fenntartott Magyar Szemle tudósítója, majd képszerkesztője lett. Ez a lap soha nem jelent meg magyar nyelven - kezdetben öt, majd hét nyelven tudósította a világot Magyarország dinamikus fejlődéséről és virágzásáról. Amolyan "országimázs-lap" volt, mindezt európai színvonalon készítették. Már az 1960-as évek végétől olyan minőségű és mennyiségű képriportot közöltek merész, újszerű tördeléssel, amely a korszak bármely nyugati magazinjával felvehette a versenyt. Egy-egy riport sokszor 12-16 képből állt, a fotó nem a szöveg illusztrálására szolgált, hanem önállóan "írt" vizuális történetet mesélt el. Hemző nagyszerű szemének, kiegyensúlyozó, higgadt derűjének köszönhetően a korszak legnevesebb fotográfusai dolgozhattak riporterként a lapnál: Korniss Péter, Tímár Péter, Féner Tamás, Szalay Zoltán, Balla Demeter, Bánkuti András - hogy csak néhányukat említsem.
Soha nem tanított, mégis generációk tekintik mesterüknek.
Pedig még nem is szóltam a kitűnő ló-képeiről. Gyerekkorában gyakran nyaralt Orosházán rokonoknál, itt és a közeli Mezőhegyesen szerette meg a lovakat és a lovaglást . Azt mondta erről: "A lovak nekem az első pillanattól fogva a szabadságot jelentették… végig kísérték az életemet…"
Olyanok ezek a felvételek, mintha "az egyik ló készítette volna a másikról" (Gera Mihály).
Számos kiállítása és albuma őrzi legszebb lovas képeit és a városképeit is egyaránt.
Külön fejezet és egy újabb műfaj, téma és fotózási technika, amit szintén egyedülálló módon elsőként valósított meg nálunk: a gasztrofotózás. Élet-és alkotótársával, Lajos Marival évtizedek óta készítik gyönyörű fényképes receptkönyveiket (36 kötet jelent meg több nyelven). 1978-ban kezdődött egy kecskeméti munkával a Globus konzervgyárban. Hazavitte a "feladat"- konzerveket, de sehogy sem sikerült szép fotót készíteni a közel sem esztétikus dobozokról, ételekről. Lajos Mari azt mondta: majd ő megfőzi a sóletet, paradicsomos húsgombócot, meg a többi konzerv ételt. Nagy siker lett, s ekkor fogalmazódott meg a formabontó szakácskönyvek terve – egész oldalas, színes fotókkal.
Hemző Károly fényképeit számos albumban megtekinthetik; keressék fel az özvegy által létrehozott Hemző Alapítvány honlapját, ahol sok információt találhatnak arról, hogy még napjainkban is mennyi inspirációt kapnak fiatal fotóriporterek Hemző Károly fotográfusi szemléletéből.
hírlevél
