Vizuál

Rippl-Rónai-életműrekord a Virág Judit Galéria téli árverésén

2019.12.17. 10:25
Ajánlom
A feltehetőleg a festő feleségét ábrázoló mű 190 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött. Mutatjuk az aukció legizgalmasabb tételeit.

Rippl-Rónai József Kertben (Fehérruhás nő a kertben varr) című, 1909-ban készült olajfestménye, amely

a festő kukoricás korszakának főműve, 120 millió forintos, rekord kikiáltási ár után érte el a 190 millió forintos leütési árat.

Rippl-Rónai József esetében az életműrekord eddig 170 millió forint volt. A Kertben című alkotás minden valószínűség szerint a festő feleségét ábrázolja. Az aukción többek között szerepelt Rippl-Rónai József 1916-os Kávéházi jelenete is, amely 360 ezer forintról indult és 1,6 millióért kelt el.

105_vaszary-124930.jpg

Vaszary János Dunaparti korzó, 1933 (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

Vaszary János Dunaparti korzó című, 1933-as művére a licit 90 millió forintról indult, majd a kép az alkotó jelenlegi rekordárával megegyező összegért, 140 millió forintért talált gazdára.

A festő a párizsi kávéházak és az olasz korzók hangulatát itthon a Lánchíd és az Erzsébet híd között húzódó, szállodákkal körülvett sétatéren találta és örökítette meg.

Vaszary János másik, Virágcsendélet kék korsóval című műve az 1930-as évekből 50 millió forintért kelt el, Akt műteremben című műve pedig 30 millió forintért cserélt gazdát.

Az aukció utolsó tételére, Egry József Napnyugta (Aranyhíd, Balatoni naplemente) című, 1935 körül készült képére 15 millió forintról indult a licit, az alkotás becsértéke felett, a kikiáltási ár több mint duplájáért, 36 millió forintért kelt el.

083-frank-124929.jpg

Frank Frigyes Párizsi autóbusz, 1927 (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

Frank Frigyes Párizsi autóbusz című, 1927-es képére 24 millió forintról indult a licit, majd 40 millió forintért cserélt gazdát a mű, amelynek merész képkivágata a plakátok, filmek és a fotók vizuális világának hatását tükrözi.

Batthyány Gyula Autóban című, 1930 körül festett képe, a kikiáltási ár duplájáért, 30 millió forinttért kelt el. Ziffer Sándor Út az alkonyban, Nagybánya című 1911-ben készült műve 16 millió forintos kikiáltási árról indult és 32 millió forintért talált gazdára. Scheiber Hugó Alexandra Alexandrova Exter portréja 22 millió forintért kelt el. A művész Kígyótáncosnők című alkotására 2,4 millió forintról indult a licit, amelyet végül 9,5 millió forintnál ütöttek le.

120-batty-1-124930.jpg

Batthyány Gyula Autóban (Fotó/Forrás: Virág Judit Galéria)

Mednyánszky László Kocsiút télen című képe 9 millió forintos kikiáltási ár után 12 millió forintért kelt el. Czóbel Béla Rózsák című műve 240 ezer forintról indult, becsértéke 400 ezer és 600 ezer forint között volt, végül 6 millió 500 ezer forintért adták el.

A hagyományokhoz híven egyes tételeket - köztük

egy Zsolnay Papagájvázát - jótékonysági célra ajánlottak fel. Az idén 1 millió 855 ezer forinttal az Igazgyöngy Alapítványt támogatják.

Emellett az Élj Tudatosan Egyesület számára 700 ezer forint folyt be az árverésen. A galéria tájékoztatása szerint az árverés 933 millió 465 ezer forintos összleütést ért el.

(címlapkép: Rippl-Rónai József Kertben (Fehérruhás nő a kertben varr), 1909)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.