Vizuál

Rodin - A töprengő

2017.11.08. 09:25
Ajánlom
A nagy művészek magánélete is feltétlenül rendkívüli kell, hogy legyen? Készülhet-e film egy szobrászról szinte a művei nélkül? Ironikus, hogy az élettel teli, minden részletében valósághű szobrairól híres alkotóról milyen tankönyvszagú mozi készült halálának 100. évfordulójára.

Míg Rodin szobrai szinte megmozdulnak, a róla szóló film statikusságával és élettelen párbeszédeivel teszi próbára a közönség türelmét. A mozi Rodin negyvenéves kora körül kapcsolódik a művész életébe. Nagyjából azzal egy időben, amikor a sikerek is utolérték és találkozott Camille Claudellel.

Eleinte úgy tűnik, hogy a történet gerincét ez a mester és tanítványból szerelmibe fordult viszony jelenti majd,

 azonban ezt a szálat csak egy ideig követjük. Hamarosan elmarad, anélkül, hogy mélyebb bepillantást engedne Rodin lelkivilágába, gondolkodásába. Ahogy alkotói módszereihez sem jutunk közelebb művészi vívódásain, a soha el nem készülő Pokol Kapuján, a szinte játékosan, lopva alkotott Victor Hugo büsztön vagy a tíz évig húzódó és végül éles kritikákat kapó Balzac alapján.

rodin1 kisebb

rodin1 kisebb

A film első felét meghatározó és összetartó Claudel-viszony eltűnése után epizodikusak és véletlenszerűek lesznek az események. Fiatalkori szeretőjével és későbbi feleségével, Rose-zal való viszonyáról is csak pillanatképeket kapunk. Rodin találkozása Cezanne-nal, Monet-val, Zolával és Mirbeau-val épp olyan indokolatlan, mint a felbukkanó epedő asszonyok, majd a hosszan kitartott hármas légyott egy modellel és egy tanítvánnyal. A történet kezdő időpontja is tetszőlegesnek tűnik, akár a végpontja: a Balzac-szobra befejezésével hagyjuk ott a mestert.

A film készítői mintha elfelejtették volna, hogy milyen lehetőségei vannak a médiumnak és nem használták ki a közeg sajátos adottságait. A látvány és a cselekvés helyett filozofálgatás és műelemzés folyik a vásznon. Gyakran azzal a bosszantó megoldással, hogy csupán a szoborról értekező szereplőket látjuk, magát az alkotás, melyről szó van vagy egyáltalán nem, vagy csak hátulról. Rodin és Claudel kezdő kettősénél ez még indokolható azzal, hogy a műalkotások csak ürügyül szolgálnak saját érzéseik burkolt kommunikációjához, a megoldás azonban végigkíséri a filmet.

A párbeszédek többsége a művek szakszerű elemzése, kritikák, levelek citálása. A cselekvést a minimumra szorítva a képen kívül történtek elmeséléséből szerezzük értesüléseinket, mint egy antik drámában. Ha mégis felbukkannak a művek, azok inkább didaktikusnak hatnak, mint a nyitóképsorban a Gondolkodó szobra alatt töprengő Rodin vagy a kép szélén sorakozó három kéz szobra, amikor Camille-t próbálja elérni.

A fenti formai észrevételek mellett, a tartalmi rész más típusú kérdéseket vet fel:

Törvényszerű-e, hogy a nagy művészeknek az életük valamennyi területén rendkívülinek kell lenniük? A remek szobrásznak vajon miért gondoljuk, hogy szükségszerűen izgalmasabb szerelmi élete van, mint mondjuk egy péknek vagy egy cipésznek? Annál is furcsább az a döntés, hogy a művészete helyett a magánéletére koncentrál a film, mert 

maga Rodin vágja Camille-hoz egy vitájuk alkalmával, hogy egyikük számára sincs élet a szobrászaton és a munkán kívül.

A Rodin - az alkotó című film készítői mintha félig-meddig ezt az első állítást szerették volna cáfolni. A szobrász a film jelentős részét elmerült töprengéssel - egy nem kifejezetten filmre kívánkozó tevékenységgel - tölti. A film feltételezi az életrajz és az életmű beható ismeretét, időbeli és térbeli ugrásait jelzés magyarázat nélkül kezeli. Rodin darabos, zord és rendíthetetlenül szobor a műtermében, míg körülötte jönnek-mennek a tanítványok, nők - gyakran meztelenül -, segédek, mecénások, megbízók. 

rodin4 kisebb

rodin4 kisebb

Camille Claudel

Camille Claudel 19 évesen, 1884-ben

Camille Claudel 19 évesen, 1884-ben

neve – és története - a munkáinak szentelt idén megnyílt saját múzeum miatt 2017-ben ismét bekerült a köztudatba. A lány húszévesen találkozott Rodinnel, amikor korábbi mentora kérésére a szobrász átvette néhány tanítványát. Claudel különösen tehetségesnek bizonyult, korai stílusa pedig annyira hasonlított Rodinéhoz, hogy gyakran besegített munkáiban is, többek közt a Pokol Kapujának alakjai közt is megtalálhatóak a művei. A hasonlóság miatt azonban az utókor bele is mosta a munkásságát Rodinébe.

Claudelnek megvolt a saját, merész stílusa. Nőként azonban nem boldogult a művészvilágban, előbb apja majd Rodin támogatására szorult. Utóbbi mindezt titokban, a lány tudta nélkül intézte. A hihetetlenül tehetséges, de érzelmileg labilis Claudel rosszul viselte a szakmai sikertelenséget. Paranoid lett, Rodint okolta a kudarcaiért, sőt azzal vádolta, hogy figyeli és ellopja az ötleteit. A lányt családja elmegyógyintézetbe vitette, ahol élete fennmaradó hrom évtizedét leélte. Az intézetből előkerült dokumentumok alapján kiderült, hogy Claudel korántsem volt olyan beteg. Az orvosok többször értesítették az édesanyját, illetve a bátyját, hogy hazavihetik, mert nincs szüksége a kezelésre. (Előbbi egyszer sem látogatta meg lányát az intézetben, utóbbi pedig mindössze néhány alkalommal tette tiszteletét.) 78 évesen, 1943-ban egy elmegyógyintézetben érte a halál. Claudel életét kétszer is megfilmesítették 1990-ben Isabella Adjanival és 2013-ban Juliette Binoche-sal a főszerepben. 

Rodin tragikus sorsú szerelme önálló múzeumot kapott

Kapcsolódó

Rodin tragikus sorsú szerelme önálló múzeumot kapott

Rodin múzsája és szerelme, Camille Claudel épen maradt műveinek végre önálló múzeumot szenteltek, amivel elismerték művészetét és tehetségét. A többi szobrot a szobrásznő saját kezűleg tette tönkre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Könyv

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.
Vizuál

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Színház

Két díjnak is örülhet ifj. Vidnyánszky Attila a POSZT-on

Szombat este átadták a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a Kodály Központban megrendezett ceremónián. A versenyprogramban tíz nap alatt tizennégy előadás vonult fel a díjakról döntő szakmai-, színész-, és közönségzsűri előtt.
Vizuál

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Ember Sári nyerte az idei Leopold Bloom Díjat

A fiatal alkotó munkái olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint a másság, a modernizmus, a formalizmus, a testünkkel való kapcsolat vagy az etnikai és faji különbözőségek, mindezt komplex módon például néprajzi vagy antropológiai kontextusba helyezve.
Vizuál ajánló

Támogatói jeggyel úszhatjuk meg a sorban állást a Múzeumok Éjszakáján

Országszerte mintegy 400 intézmény várja a közönséget csaknem 2000 programmal június 22-én, a 17. Múzeumok éjszakáján, melynek "fővárosa" Szombathely lesz. Néhány újítást is bevezettek a szervezők.
Vizuál hír

Több hónapos programsorozattal emlékeznek a száz éve elhunyt Csontváryra

A június 19-én kezdődő sorozat keretében neves szakemberek tematikus előadásai vezetik végig az érdeklődőket Csontváry Kosztka Tivadar életútján, szakmai és személyes megközelítésből egyaránt.
Vizuál interjú

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.
Vizuál gyász

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.