Vizuál

Rofusz Ferenc is életműdíjat kap a CineFesten

2022.08.31. 09:50
Ajánlom
Sok évtizedes kiemelkedő, kontinenseken átívelő munkásságáért ismerik el a 18. CineFest Miskolci Filmfesztiválon az első Oscar-díjas film alkotóját, Rofusz Ferencet. A művész 1981-ben már fair play-díjat is átvehetett a miskolci filmes seregszemlén.

Mint megírtuk, szeptember 9-én kezdődik a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek ünnepélyes megnyitóján Molnár Piroska életműdíjat vehet át. A szervezők most azt közölték: az eseményen egy másik alkotót, a legendás hazai animációs filmkészítőt, Rofusz Ferencet is elismerik „sok évtizedes kiemelkedő, kontinenseken átívelő munkásságáért”. Tiszteletére a gálán levetítik az Oscar-díjjal elismert A légy című alkotását is.

Emlékezetes, ez volt az első magyar film, amely Oscar-díjat kapott, később számtalan további elismerésben részült, ahogy az alkotója is: Rofusz Ferenc munkásságáért 2011-ben Kossuth-díjat vehetett át, nemrég, augusztus 20-án pedig Miklósa Erika mellett Magyar Szent István-renddel tüntették ki.

Rofusz Ferenc pályáját a Mafilmnél kezdte, díszletfestőként és trükk-rajzolóként, 1968-tól pedig a legendás Pannónia Filmstúdióban dolgozott. Első, című filmjét 1972-ben Nepp József ötlete alapján rendezte meg. Társrendezőként és tervezőként részt vett a Gusztáv-sorozat megalkotásában, amely generációk számára volt meghatározó animációs élmény.

unnamed-093924.jpg

Rofusz Ferenc (Fotó/Forrás: Sárosi Zoltán / CineFest Miskolci Filmfesztivál)

1984-től Németországban, 1988-tól 2001-ig Kanadában élt, ahol saját stúdiót is alapított.

Több mint hatvan reklámfilmet és számos sorozatot készített ebben az időszakban, hagyományos és digitális technikával egyaránt.

Az utolsó vacsora című filmjével 2018-ban, negyvenévnyi várakozás után készült el: 1978-ban politikai okok miatt nem engedélyezték megvalósítását. A film Leonardo visszafordíthatatlanul málló freskójának apropóján a mai Európáról is beszél. Mégis, a rendező üzenete az, hogy

az új élet a képen, a falon, a filmvásznon túl, a nézőben kell, hogy megszülessen: Leonardo da Vinci alkotása, az emberi mulandóságot jelképező kép ugyan elveszhet, eltűnhet, de a megváltás és a szeretet üzenete az egész emberiség számára közös és örök.

A szervezők kiemelték: Rofusz Ferenc 1981-ben a Miskolci Filmfesztiválon maga döntött A légy visszavonásáról, hogy kollégáinak ne egy Oscar-díjas filmmel kelljen versenyezniük. Akkor rendhagyó módon fair play-díjat kapott – most pedig életműdíjat.

Fejléckép: Rofusz Ferenc (Fotó/Forrás: Sárosi Zoltán / CineFest Miskolci Filmfesztivál)

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Kapcsolódó

„Tulajdonképpen végigröhögtem az egész életem” – Beszélgetés Ternovszky Bélával

Színészettel, írással, az orvostudománnyal és a filozófiával is kacérkodott, végül a rajzfilmekben találta meg a hivatását. Márciusban Kossuth-díjjal ismerték el, aminek „baromira örül”. Ternovszky Bélával életpályájáról beszélgettünk, természetesen szóba került a magyar animációs film aranykora és a Macskafogó is. 

Hollywood magyar filmeseire fókuszál a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Hollywood magyar filmeseire fókuszál a Budapesti Klasszikus Film Maraton

Kertész Mihály, Bánky Vilma, Lugosi Béla, Rózsa Miklós – néhány világsztár a Budapest, Bécs, Hollywood címmel érkező Budapesti Klasszikus Film Maraton kínálatából. Idén szeptember 13. és 18. között érdemes szabaddá tenni az estéinket, a restaurált filmek világszerte jegyzett fesztiváljára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Magyar koprodukciót is díjaztak Karlovy Varyban

A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Forrás nyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját a rangos szemlén. A fődíjat egy mianmari-cseh-francia alkotás kapta.
Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.
Vizuál kritika

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.