A roma nyelven Kai Dikhas, a látás helye, néven nyitja meg kapuit az első németországi galéria, amely a tervek szerint különféle kiállítások keretében mutatja be a cigány népcsoporthoz tartozó művészek munkáit. Ezzel egyidejűleg az első ilyen jellegű, a roma és szinti kisebbség művészetét bemutatni hivatott múzeum Nyugat-Európában. A galéria szerdán a roma származású katalán festő, Lita Cabellut munkáinak bemutatásával nyílik. A szervezők az év végéig még két önálló kiállítást terveznek, a téli hónapokban pedig egy csoportos kiállításra kerül sor.
A Kai Dikhas galéria művészeti vezetője, Moritz Pankok, előzetes nyilatkozatában arra emlékeztetett, hogy a szintiket és romákat egész Európában rendkívül sok megkülönböztetés sújtotta. Szavai szerint a galéria a romák és szintik kortárs képzőművészetéről egészen más képet kíván bemutatni, mint az a fejekben él. Úgy ítélte meg, hogy a zenéhez képest a cigány kisebbség képzőművészetének bemutatásában nagy a lemaradás, noha az elmúlt években ezen a téren is nagy eredmények születtek. A galéria ezt a lemaradást kívánja bepótolni.