A művész 1981-ben bekövetkezett halála után a műteremből múzeum lett, melynek gondozását az azóta is épületben élő Molnár C.-leszármazottak vállalták magukra, kialakítva Budapest egyik leghangulatosabb lakásmúzeumát.
A múzeumban a változatos tárlatokon kívül is zajlik az élet, szinte minden héten akad egy-egy konferencia vagy kerekasztal-beszélgetés, mely során nem csupán a galéria névadójáról, hanem kortársairól és magáról a korról is sok szó esik. Ilyen volt a november végén megtartott, Egy kiállítás utóélete című esemény, ahol többek között Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, Prokopp Mária művészettörténész és Hatos Pál, a Balassi Intézet igazgatója is előadást tartott. A címben szereplő kiállítás a Rómában 1928 és 1943 között működő Collegium Hungaricumban megforduló művészek olaszországi és magyarországi munkáival foglalkozott, a konferencia pedig inkább az olaszországi utazás kultúrdiplomáciai vonzatait vizsgálta.
A Collegiumban tizenöt év alatt mintegy 169 magyar képzőművész fordult meg, amelynek köszönhetően a kor egyik legfontosabb magyar szellemi műhelyévé alakult. Olyan hellyé, ahol az ott élő művészek - például Aba-Novák Vilmos, Hincz Gyula, Szőnyi István vagy Kardos Tibor - teljes alkotói szabadságban, minden festészeti izmus és ideológia béklyójától mentesen dolgozhattak.
Ahogy azonban az előadásokból is kiderült, a helyzet ennél jóval komplikáltabb volt. Bár a művészeknek az Olaszországban éppen regnáló fasizmushoz semmi közük nem volt, az 1947-ben hatalomra kerülő kommunista párt művészeti vezetői nem nagyon bocsátották meg a Collegiumban megforduló művészeknek és művészettörténészeknek azt, hogy Mussolini Itáliájában tanultak és dolgoztak. Az 1947 után kötelezővé tett szocialista realizmus finoman szólva sem díjazta a fent említett szerzőket, és mindent megtett azért, hogy a Collegiumnak még az emlékét is kitörölje a köztudatból.
A konferencia legizgalmasabb előadásában is egy ilyen kettétört életútról volt szó. Meszlény Anna saját dédnagyapjáról, a második világháború előtti Magyarország egyik legfontosabb művészettörténészéről, Kopp Jenőről beszélt. Kopp 1900 augusztusában született, Rómába a bölcsészkar elvégzése után, 1930-ban került. Két éven keresztül volt az olasz fővárosban, ahol nem csupán a klasszikus olasz művészetet tanulmányozta, hanem a kinti magyar művészek akkoriban születő munkáit is rendszeresen elemezte - például az Aba-Novák művészetében is megjelenő, az olasz tájra rendkívül jellemző éles színvilágot, amelyet később magyarországi munkáikba is átmentettek.
A római tapasztalatokkal felvértezett Kopp 1935-ben került a Fővárosi Képtár élére, amely a következő évek során az ország legnagyobb és egyben legmodernebb művészeti gyűjteményévé alakult. Koppot 1947-ben távolították el az intézmény éléről, 1948-ban pedig vidéki száműzetésbe került - karrierje csúcsán, az ország legsikeresebb művészeti intézményének vezetőjeként családjával együtt a világtól teljesen elzárt faluba, Surányba. Meszlény Anna mellett Kopp Jenő lánya, Kopp Eszter is mesélt a száműzetés évtizedeiről, amelyek során a családban valósággal legendákká alakultak a családfő római történetei. Az esténként zajló sztorizgatásoknak pedig a környéken is híre ment, gyakran előfordult, hogy a család lányaihoz járó udvarlókról kiderült, hogy valójában eszük ágában sincs megházasodni, őket csupán az öreg lenyűgöző művészettörténeti eszmefuttatásai érdeklik.
A Molnár C. Pál Múzeum csütörtöktől szombatig fogad látogatókat, falain egy méltatlanul elfeledett korszak és hely, a római Collegium Hungaricum emlékeivel és máig érvényes, generációkon átívelő történeteivel.
hírlevél
