Vizuál

Ronda és giccses Jeff Koons-szobor került Párizsba

2019.10.05. 11:10
Ajánlom
Két évig tartó huzavona után felavatták pénteken Párizsban Jeff Koons monumentális tulipánszobrát, amelyet a 2015-ös és 2016-os párizsi terrortámadások áldozatainak emlékére készült.

A 12,6 méter magas, 33 tonnás színes acél, bronz és alumínium műalkotás egy kezet ábrázol, amely 11 más-más színű tulipánt tart. A sokak által egyszerűen giccsesnek tartott óriásszobor a Champs-Élysées parkjában, a Petit Palais szépművészeti múzeum és a Concorde tér között kapott helyet. Koons eredetileg az Eiffel-toronnyal szemben akarta felállítani, de a terv nagy tiltakozást váltott ki.

A 64 éves alkotó szerint a kéz a New York-i Szabadság-szoborra és annak fáklyájára utal, a 12. tulipán hiánya pedig azt a veszteséget jelképezi, amelyet terrortámadások okoztak. A virágok a veszteségnek, az újjászületésnek, az emberi szellem vitalitásának, az élet folytatódásának a szimbólumai.

Ezzel nem mindenki értett egyet. Koons bírálói – művészek, filozófusok, mások mellett két egykori kulturális miniszter – viszont

semmiféle összefüggést nem vélnek felfedezni a mészárlások és a tarka virágok között.

GettyImages-1178949089-110429.jpg

Jeff Koons Tulipáncsokor című monumentális szobra Párizsban (Fotó/Forrás: Thierry Chesnot/Getty Images)

A fanyalgók Jeff Koons reklámfogásának tartják a szoborállítást, részint az eredetileg kiszemelt prominens helyszín miatt, részint azért, mert a hárommillió euróra (egymilliárd forint) becsült költségeket nem maga a művész, hanem francia és amerikai magánadományozók fedezték. (Igaz, miután a költségek a gyártás alatt vészesen emelkedtek, a multimilliomos Koons, aki egyébként korunk egyik legdrágább művésze, is beleadott egymillió eurót.)

Anne Hidalgo párizsi főpolgármester ugyanakkor „az amerikai nép szívből jövő ajándékaként, a szabadság és a barátság csodálatos szimbólumaként” méltatta a tarka tulipáncsokrot, és „a párizsi identitás ismertetőjegyének” nevezte a művészeti témában lezajlott heves vitát – írja az MTI.

A terrortámadások áldozataira emlékeztető mű avatásán jelen voltak néhány áldozat hozzátartozói is. Az alkotó Rabbit (Nyúl) című szobra egy májusi New York-i árverésen 91,1 millió dollárt kelt el, ezáltal Jeff Koons a legdrágább élő képzőművésznek számít a világon.

Életfa magasodik a felújított József nádor téren. Önnek tetszik?

Kapcsolódó

Életfa magasodik a felújított József nádor téren. Önnek tetszik?

Átadták a megújult József nádor teret Budapest belvárosában, ahol egy Herendi- és egy Zsolnay-díszkutat is felavattak. Nézze meg galériánkat!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Színház

Eljátszott család – 15 sor színház: A fiú

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház koprodukciójáról, A fiú című előadásáról szól. A fiú kritika. 15 sor színház.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

A sakk királynője – megérkezett az előzetes Polgár Judit portréfilmjéhez

A Sundance Fesztiválon debütál, februárban pedig már a Netflixen is látható lesz A sakk királynője (Queen of Chess) című dokumentumfilm. Rory Kennedy alkotásában a magyar sakklegenda, Polgár Judit történetét mutatja be.
Vizuál magazin

Mi teszi felejthetetlenné a Magyar Filmszemlét? – videóban idézik fel emlékeiket a Szemletanács tagjai

Mit üzennének annak az énüknek, aki először járt a Magyar Filmszemlén? És mi a legmeghatározóbb emlékük a korábbi rendezvényekről? A hamarosan kezdődő esemény szervezői rövid videókban idézik fel pályájuk meghatározó pillanatait és filmszemlés élményeiket.
Vizuál interjú

Krasznahorkai lekörözte Kovács Margitot – Borbély-Tardy Anna a szentendrei múzeumok eredményeiről

Több mint 230 program, 3 fesztivál, 7 kiállítóhely, 24 kiállítás, 42 százalékkal több látogató – sikeres évet zártak a szentendrei múzeumok. Borbély-Tardy Annával, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatójával beszélgettünk a 2025-ös év tapasztalatairól és az idei tervekről.
Vizuál gyász

Elhunyt Anna Mark festőművész

A második világháború után Franciaországban alkotó magyar festőgeneráció egyik meghatározó alakja kilencvenhét éves volt. Életművére folyamatos figyelem irányult, az utóbbi években Budapesten, Szentendrén, Párizsban nyíltak kiállításai.
Vizuál hír

Európai Filmdíj: nagyot nyert Joachim Trier Érzelmi érték című filmje

A Renate Reinsve és Stellan Skarsgard főszereplésével készült norvég drámát hat díjjal ismerte el az Európai Filmakadémia. A Tánc a sivatagban című spanyol-francia film öt kategóriában diadalmaskodott.