Vizuál

Ruben Brandt, mocskos graffitik és barokk portré sültkrumplival

Külön ter(m)ek kiállítás a Műcsarnokban
2019.03.21. 08:55
Ajánlom
A csoportos kiállítás izgalmas keresztmetszetet ad egy csapatnyi kortárs magyar alkotó művészetéből - a Műcsarnok munkatársainak válogatásában.

A csoportos kiállítások olyanok, mint a szkeccsfilmek: rengeteg dolgon múlik a sikerük. Kell hozzá néhány olyan alkotó, aki elég egyedi, elgondolkodtató vagy izgalmas, hogy önállóan is megállja a helyét. Aztán meg kell találni a megfelelő hangsúlyokat, hogy egyik művész se nyomja el a másikat, és nagyjából egyenlő súllyal legyenek jelen a tárlaton. És még ekkor is előfordulhat, hogy a részleteiben zseniális kiállítás sehogy sem áll össze egy teljes egésszé.

A Műcsarnok Külön ter(m)ek azonban jól vette ezeket az akadályokat. Talán azért, mert ez már a harmadik ilyen tárlata. Az egész 2016-ban a Frissennel kezdődött, majd 2018-ban a Kilenc műteremmel folytatódott. A koncepció lényege, hogy a Műcsarnok munkatársai kiválasztanak egy csokornyi művészt, akikről úgy gondolják, hogy nemcsak érdekesek, karakteresek, de relevánsak is saját területükön, és műveikből berendeznek egy-egy termet, az egészből pedig egy közös katalógust készítenek.

Az a változó című, de mindenki által csak Frissen néven emlegetett kiállítássorozat, amelyik immár a harmadik fejezetéhez ért a Műcsarnokban, éppen ennyit vállalt: jelen lesz abban a pillanatban, amikor a titok formát talál magának. A kiállítás nézője úgy érezheti, hogy ott áll az alkotó mellett a mű születésének pillanatában.

– írta a tárlatról Bán András kritikus.

IMG_20190312_155759-122738.jpg

A tárlat művészei (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

Az első, bevezető terem egyszerre tágas, üres és kaotikus: közepén a kiállítás további részében bemutatott alkotóktól láthatunk műveket ad hoc felvillantva, kétoldalt pedig körülbelül negyedórás kisfilmeket nézhetünk meg a művészekről fülhallgatóval, egy kanapén ülve. Ha mind a hét filmet végignézzük, azzal máris elmegy másfél óránk úgy, hogy a tárlatból még alig láttunk valamit. Ráadásul így, szorosan egymás mellett túl megterhelő minden videót végignézni úgy, hogy csak két lépés választja el egymástól a kanapénkat. Ha azonban kihagyjuk ezt a bevezetőt, a kiállítás többi részében magunkra hagynak minket, csak rövid feliratok segítenek megérteni, kinek az alkotásait is bámuljuk. Itt, a legelső teremben ráadásul még azt sem tudhatjuk, ki az, akire bővebben is kíváncsiak vagyunk – és melyik videót érdemes megnéznünk.

Érdemesebb lett volna talán a termekben szétszórni a bemutatkozó filmeket, hogy az alkotókat saját műveik körében ismerhessük meg.

Azok a videók, amelyekbe belenéztem, egyaránt érdekesek és informatívak. Leghosszabban Milorad Krstić kisfilmjénél időztem el, akit tavalyi animációs filmje, a Ruben Brandt, a gyűjtő miatt ismerhetett meg a szélesebb közönség is.

Nehéz eldönteni, hogy a Krstić-részleg a film sikere miatt ennyire Ruben Brandt-központú, vagy egyszerűen maga a mozi foglalja össze ennyire markánsan Krstić egész alkotói életművét – valószínűleg mindkettő igaz.

Az interjúkban Krstić elmondta, hogy a logika, a racionalitás egyáltalán nem érdekli, számára az a lényeg, hogy művei szépek, meglepőek, egyediek legyenek, vagyis véletlenül se unalmasak. Festőként úgy érzi, ő az Isten, hiszen szabadon alkothat, nincsenek határok. Ezzel ellentétben rendezőként inkább csak kapitány, aki igyekszik a megfelelő úton terelgetni a művet. Alkotói folyamatáról elmondta: számára a dinamika lényeges. Ha halad valamerre, az jól néz ki, és az sem látszik, ha esetleg maga sem tudja még a célt. A gyerekek a mai napig így rajzolnak: fogalmuk sincs, mi sül ki belőle a végén, csak sodródnak az árral. Mindez Krstić képein is érződik, ennek ellenére látványvilága mégis egységes: képei olyanok, mintha egy az egyben a Ruben Brandtból emelték volna ki őket.

IMG_20190312_161520-123208.jpg

Részlet Milorad Krstić terméből (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

A II. teremben találhatóak Naomi Devil, vagyis Ördög Noémi képei, amelyeken a szürrealizmus keveredik a pop-arttal és a manierizmussal, mindez gyakran egyetlen képen belül is megfigyelhető. Festményein az elmúlt évszázadok festészeti hagyományai jelennek meg mai köntösben: a barokk stílusú portréképek első pillantásra porosnak tűnnek, és csak az élénk színek miatt hatnak egyedinek.

Aztán ahogy tüzetesebben megnézzük őket, mindig feltűnik valami oda nem illő apróság, amitől az egész szürreálissá, vagy épp nagyon is maivá válik: egy McDonalds sültkrumpli, egy szarv, egy mobiltelefon.

És ami a legfurább: egy idő után mindez egyáltalán nem tűnik furának – nem egy kép ugyanis úgy tűnik, mintha a hipszter szubkultúra lenyomata volna.

IMG_20190312_160337-123813.jpg

Naomi Devil: Félelem és reszketés Ozorában (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

Horváth Éva Mónika kiállított művein a tömeget ábrázolja vibráló, sokszínű, már-már képregényekbe illő módon. Alakjai egytől egyig arctalanok, és csak egészen picit, a körkörös fejforma körvonalait vagy színeit illetően különböznek - valójában azonban ugyanolyanok. Ez a massza a képeken  a hatalom jelképe - az emberek ugyanis csak együtt, összefogva erősek, ez azonban bármikor átfordulhat akár pusztításba is.

IMG_20190312_162349-125704.jpg

Részlet Horváth Éva Mónika kiállításából (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

Németh Marcell termének neve Heavy Metal, ez pedig remekül összefoglalja, mit láthatunk ott: nagyon is ismerős képeket (építkezési daru, aluljáró, külvárosi táj), amelyeket a hideg acél és az emberek hiánya tesz egyszerre rideggé és gyönyörűvé. Az acél reliefek minden pillantásra más arcukat mutatják: lehet, hogy elsőre a pirossal kiemelt részek, vagy épp a domború vonalak tűnnek fel, de néhány szempillantással, pár lépéssel később biztos hogy valami mást fedezünk fel rajtuk.

IMG_20190312_160833-130139.jpg

Részlet Németh Marcell Heavy metal című kiállításából (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

Bojti András termébe belépve olyan, mintha egy keleti szertartás kellős közepébe csöppennénk, hogy aztán az egész pár méter múlva átváltozzon az Alice Csodaországban világává: a tér, az idő és a formák is meghajlanak, minden viszonylagossá válik. Egy képernyőn pedig totálban követhetjük, mi zajlik épp a teremben. A megoldás nem csak azért érdekes, mert ezzel az egész terem kap egy új perspektívát, hanem azért is, mert ennek közepén épp mi, látogatók állunk.

IMG_20190312_161241-131246.jpg

Részlet Bojti András terméből (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

Richter Sára textilből alkotott labirintusán végighaladva úgy éreztem magam, mint a Virágot Algernonnak patkánya, aki igyekszik minél jobban és gyorsabban megoldani labirintus-játékát.

Itt azonban nincs szükség gyorsaságra, és nincs jó vagy jobb megoldás sem: maga az élmény számít.

Pont mint az élet vagy az alkotás során - a textilábrák ugyanis pont ezeken a folyamatokon vezetnek végig.

IMG_20190312_161024-131825.jpg

Részlet Richter Sára Ami személyes című tárlatából (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

Szabó Ábel  terme talán a legaktuálisabb mind közül: bemutatja, mit lát és mivel szembesül egy átlagos magyar ember napjainkban.

Képei egészen banális perspektívát alkalmaznak, épp ezért ennyire hatásosak: kilátás mozgó kocsiból, mocskos kirakat mögül, graffitik árnyékában. Megjelenik a Hős utca, a Hungária körút, háttérben a Soros-plakátok. Nap mint nap szembesülünk ezzel a koszos összevisszasággal, ezért nem is tulajdonítunk jelentőséget a látottakkal. Szabó képei azonban alkalmat adnak hogy kicsit megálljunk, és ilyen speciális körülmények között, egy múzeumban szembesüljünk saját környezetünkkel. A nyilvánvaló kritikai él mellett valamennyi képben ott bujkál valami rejtett, szégyenlős szépség is.

IMG_20190312_161931-132051.jpg

Szabó Ábel Villamosmegálló című képe (Fotó/Forrás: Szabó Ádám/ Fidelio)

(Címlapkép: Naomi Devil alkotása)

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Karinthy Vera: „Felelősséggel dolgozom a színház jövőéért”

A Karinthy Színház alapítójának lánya lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről.
Színház

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Zenés színház

„Maradj otthon, hallgass zenét” – Dalposta Kolonits Klárától és Dinyés Dánieltől

Az operavilág meghatározó művészházaspárja, Kolonits Klára énekesnő és Dinyés Dániel karmester dalpostát indított a közösségi médiában, mert a zene nem némulhat el világjárvány idején sem. A mai epizódot nálunk, a Fidelio olvasói is meghallgathatják.
Klasszikus

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál Film

Lélekben mindenki Indiában él – A Baltazár Színház elérhetővé teszi fesztiválnyertes filmjét

A Baltazár Színház egész társulata március 13-án Mumbaiba utazott volna, fellépni a Pitypang és a Por című előadásokkal. Egy nappal az út előtt zárta le határait India. Maradtunk és megértettük, hogy a mostani időszak a belső utazásról szól.
Vizuál galéria

A rokokó sztárfestője még a gipszstukkókat is belekomponálta freskóiba

Giovanni Battista Tiepolo a mennyezetet égbolttá változtatta, arisztokrata megbízóit szinte istenként ábrázolta. Kétszázötven éve, 1770. március 27-én halt meg a 18. századi dekoratív festészet legnagyobb alakja, "Velence legjobb festője". 
Vizuál fotó

KÉP-regény: Gondolatok a könyvtárban

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról elmélkedik, mit jelent egy fotósnak a kihalt város, illetve mennyire kihaltak valójában az utcák.
Vizuál hír

Tragikus adatvesztés történt – A látogatók segítségét kéri az Aba-Novák Galéria

A Leányfalun működő XX. századi és kortárs galéria egy technikai meghibásodás miatt elveszítette kiállításainak dokumentációját.
Vizuál interjú

„…a mozgókép sokrétű katartikus élménye”

Dárday István Balázs Béla- és Kossuth-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja idén ünnepli 80. születésnapját. A Balázs Béla Stúdióról, a dokumentum-játékfilmek lényegéről és filmjeik civil szereplőiről beszélgettünk. Lesti Árpád interjúja.