Ruben Östlund már rövidfilmjeivel hamar felhívta magára a figyelmet az európai filmfesztiválokon, később pedig nagyjátékfilmjeivel is egyre több elismerést zsebelt be. Azon kevés rendezők egyike, akinek két alkalommal is sikerült elhódítania a fődíjat Cannes-ban – legutóbb épp A szomorúság háromszöge című szatírájával, amelyet lapunk 2022 legjobb filmjének választott. A Cirko-Gejzírben most júniusban két alkalommal ismét átélhetjük nagyvásznon a művész alkotásait.
Nagyjátékfilmek
Gitarrmongot
svéd dráma, 85 perc, 2004
Östlund korai egész estés alkotásában dokumentumfilmes stílusban, de megrendezett jelenetekben mutatja be egy sor, egymástól független szereplő életét, amelyekből megismerhetjük a svéd mindennapi életet úgy, ahogy még sosem láthattuk.
Időpontok:
- június 21. 21.00
- június 28. 21.00
Akaratlanul
svéd filmdráma, 98 perc, 2008 (16)
Linnea és Sara, a két felelőtlen tinilány, a piás Leif és Maria, a sikeres színésznő mind arra kényszerülnek, hogy állást foglaljanak valamilyen kényes helyzetben, legyen az vélt vagy valós elvárás. Ebben a szituációban pedig rossz döntést hoznak: az egyéniségüket feladva, a közösség elvárásai szerint döntenek.
Időpontok:
- június 22. 21.00
- június 29. 21.00
Play – Gyerekjáték?
svéd-dán-finn filmdráma, 118 perc, 2011 (16)
Egy 12-14 éves, színes bőrű fiatalokból álló banda két éven keresztül 40 alkalommal rabolt ki velük hasonló korú gyerekeket Göteborgban. A film bemutatja, hogy hogyan csalták el és fosztották ki a jómódú áldozatokat.
Időpontok:
- június 23. 18.00
- június 30. 18.00
Lavina
svéd játékfilm, 118 perc, 2014 (12)
Egy svéd család sítúrája közben hatalmas lavina zúdul le a hegyoldalon, amit egy pályaszéli étteremből vesznek észre. Az anya első mozdulatával gyermekeit próbálja megóvni. Férje után kiált segítségért, azonban ő saját bőrét mentve fut a lavina elől. A család túléli a katasztrófa fenyegetését, de az igazi dráma akkor kezdődik, amikor az apa és a feleség is szembesül a férfi gyávaságával.
Időpontok:
- június 21. 18.45
- június 28. 18.45
A négyzet
svéd-német-francia-dán filmdráma, 151 perc, 2017 (16)
A sikeres múzeumigazgató, Christian tökéletes életének gépezetébe egyszer csak porszem kerül: fényes nappal zsebelik ki a múzeum előtti forgalmas téren. Christian bosszúhadjáratot indít a feltételezett tolvajok ellen, de élete egyéb területein is gondjai adódnak. Komikus, majd egyre abszurdabb és kínosabb helyzetek során kezd szétfoszlani látszólagos magabiztossága és irigylésre méltó élete.
Időpontok:
- június 22. 18.00
- június 29. 18.00
A szomorúság háromszöge
svéd-amerikai-angol-francia-görög filmdráma, 147 perc, 2022 (18)
Gazdag turisták nyaralnak egy hatalmas luxus óceánjárón. A szupergazdagok és divatmodellek gondtalan semmittevését előbb megzavarja egy harsányan politizáló kapitány, majd a hajó elsüllyedése után a túlélőknek egy szigeten kell újabb megpróbáltatásokkal szembenézniük.
Időpontok:
- június 23. 20.30
- június 30. 20.30
Rövidfilmek
Nattbad
rövidfilm, 4 perc, 2006
Egy droghasználat ellen szóló svéd kampányhoz készült alkotás, amelyben néhány fiatal a tengerparton együtt tölti az estét.
Free Radicals 1-2
rövidfilmek, 32/30 perc, 1997/1998
Extrém síelőket bemutató filmek Európa legszebb síterepein készült felvételekből, heavy-metal zenei aláfestéssel.
Autobiographical Scene Number 6882
rövidfilm, 8 perc, 2005
Egy fiatal férfi meghívja a barátait Szent Iván-éjt ünnepelni Svédország nyugati partján, hogy megnézzék, amint a tengerbe ugrik egy magas hídról.
Incident by a bank
rövidfilm, 12 perc, 2010
Egy félresikerült bankrablás valós idejű, a részletekbe menően pontos ábrázolása. Egysnittes felvétel 96 szereplővel, amely egy 2006-ban történt esetet rekonstruál.
Időpontok:
- június 23. 16.00
- június 29. 16.00
További részletek a Cirko-Gejzír oldalán.
Fejléckép: Jelenet a Lavina című filmből (Fotó/Forrás: Cirko Film)