Vizuál

Rudolf Péter a kulisszák mögött - Galéria

2017.03.31. 16:34
Ajánlom
Török Ferenc 1945 című filmjének április 20-i bemutatóját rendezvények sorozata vezeti fel. Péntektől a forgatáson készült werkfotókkal leshetnek be a nézők a kulisszák mögé, de lesz színházi est, könyvbemutató és koncert is.

Török Ferenc fekete-fehér alkotása a második világháború utáni első nyáron játszódik egy magyarországi faluban, ahol az emberek felejteni akarják a világégés borzalmait és örömre, új kezdetre, gyarapodásra vágynak. Azonban a jegyző fiának esküvője napján megjelenik - ahogy a filmben mondják - "két zsidó", akikről senki sem tudja, hogy mit akarnak. A Szántó T. Gábor Hazatérés című elbeszélése alapján készült

film westenes elemekből építkezik: a déli vonattal érkező váratlan vendégektől felborul az addigi rend:

 a két ortodox zsidó megjelenése miatt a falu lakói kénytelenek szembenézni azzal, hogy alig néhány hónapja, a holokauszt idején nem csupán nem védték meg közösségük zsidó tagjait, köztük legjobb barátaikat, hanem el is árulták és kirabolták őket. 

Szilágyi Lenke fotóművész felvételeiből nyílik kiállítás március 31-én a Budapest Music Centerben. A forgatás alatt készült standfotókat bemutató tárlatot az 1945 operatőre, Ragályi Elemér nyitja meg, de jelen lesz Sztarenki Dóra színésznő és Tasnádi Bence színész, illetve Török Ferenc rendező is. A kiállítás április 15-ig látogatható.

Április 4-én, kedden 19 órakor a Radnóti Színházban SZÓVAL - 1945 címmel színházi estet tartanak Rudolf Péter - főszereplő, Török Ferenc - rendező, Szántó T. Gábor – forgatókönyvíró, Vági Zoltán – történész közreműködésével. Az est házigazdája Nyáry Krisztián a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója, író, irodalomtörténész, rendezője Erdélyi Dániel.

Április 8-án, szombaton, 20 óra 30 perckor vetítik a filmet Magyarországon először - a hivatalos mozipremiert megelőzve -, a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. 

A Titanic Gálaesten a közönség először láthatja a filmet az alkotók jelenlétében az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A Moment's Notice Trió számos európai és tengerentúli koncertje után, először áll hazai színpadra április 15-én 19 óra 30 perckor a Budapest Music Centerben. 1945 – Film a hangok felől címmel egyedülálló eseményt szerveznek. 

Ifj. Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László előadása egyfajta élő tovább gondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világnak.

Szemző a trióhoz társulva narrátorként kalauzolja a koncert közönségét e különleges időutazáson, 1945 nyarának egyetlen napjára fókuszálva. Az akusztikus élményt a film egyes főszereplőinek jelenléte emeli, Angelus Iván táncművész és Nagy Marcell operatőr rögtönzött akciói idézik meg a film, az 1945 atmoszféráját. A rendhagyó est vizuális hátterét, Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, illetve korabeli fotográfiák erősítik. A látványt és a színpadi jelenlétet Török Ferenc rendezi egységes egésszé, kapcsolódva a nemzetközi hírű zenészek előadásához.

Április 16-án, 18 óra 30 perckor a Puskin Moziban premier előtti vetítés és közönségtalálkozó lesz Török Ferenc és Szántó T. Gábor részvételével, a moderátor pedig Kovács Gellért lesz.

Április 21-én, pénteken 16 órakor a

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatja be Szántó T. Gábor író 1945 és más történetek című könyvét

Török Ferenc filmrendező, valamint Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter a Millenáris Osztovits Levente termében. Házigazda: Kőrössi P. József. A bemutatót 17.00-kor dedikálás követi a Noran Libro és a Kossuth Könyvkiadó közös standján.

1945

Bemutató: 2017. április 20.

„Ez a mozi nem ítélkezni akar, ennél többre vállalkozik. Akkor játszódik, amikor még látszólag van esély egy napfényes úton elindulni, s egy olyan évet jár körül, melynek sötét emléke máig velünk él. Ez nem holokausztfilm, hanem egy dráma, ami a falusi társadalom életét boncolgatja. Azt, hogyan hatottak a történtek a magyar lakosságra, nem pedig azt, hogyan hatottak a zsidókra.” /Angelusz Iván producer/

Az 1945, a 2017-es Berlinale Panorama programjában a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat nyerte el. A Miamiban megrendezett Filmfesztiválon a narratív kategóriában a közönség legjobbnak választotta.

Szerették a II. világháborús magyar westernt Berlinben

Kapcsolódó

Szerették a II. világháborús magyar westernt Berlinben

Nagy sikerrel megtartották Török Ferenc 1945 című játékfilmjének európai premierjét szerda este a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Gothár Péter a nyilvánosság elé lépett a Katona zaklatási ügyében

A budapesti Katona József Színház közösségi oldalán jelent meg a színházból kitiltott rendező közleménye.
Színház

Botrány a Katonában: kitiltották az egyik dolgozót

A Katona József Színház egyik szerződéses munkatársa erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival. A színház nem nevezte meg a szóban forgó személyt. FRISSÍTVE!
Színház

Egy ideje már szóbeszéd tárgya volt a zaklató kolléga a Katonában

A Katona József Színház tegnap közleményben tudatta, hogy egyik munkatársát kitiltották a teátrumból, mert "erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett". Többen úgy tudják, a Katona egyik ismert tagjáról van szó, akivel máshol is akadtak problémák.
Klasszikus

Fischer Iván megszólalt a Fesztiválzenekar megszorításai kapcsán

A Fesztiválzenekar karmestere az Indexnek elmondta: egy ideális rendszerben 4-5 évre előre lehetne tervezni. Szerinte az sem jó, ha többet kap az, aki ügyesebben lobbizik vagy jobb kapcsolatai vannak.
Színház

Schilling Árpád: „Csak az áldozatok tudják leleplezni a tettest”

A budapesti Katona József Színház zaklatási ügye kapcsán tette közzé véleményét Schilling Árpád rendező közösségi oldalán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál emmy-díj

Most először magyar jelölés Nemzetközi Emmy-díjakért – és mindjárt kettő

Gera Marinát az Örök tél című filmben nyújtott alakításáért a legjobb színésznő díjára, Bergendy Péter Trezor című filmjét pedig a legjobb tévéfilm díjára jelölte a Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia.
Vizuál hír

Új díjat alapított a Ludwig, ők az első díjazottak

Átadták az ARTtransfer-díjat – A Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díját. A díjjal a múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismerte el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs művészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.
Vizuál ajánló

A művészet ajándék! – karácsonyi kortárs műtárgyvásár az ÚjMűhely Galériában

Különleges karácsonyi vásárral várjuk látogatóinkat november 20-tól az ÚjMűhely Galériában! A szentendrei MANK Nonprofit Kft. és az ÚjMűhely Galéria A művészet ajándék! címmel ünnepi programmal készül az adventi időszakra.
Vizuál ajánló

A somlói vár és egy film is építészeti díjat kapott

Kihirdették a DECODE pályázat eredményét a Faur Zsófi Galériában, ahol a pályaművekből rendezett kiállítás is megtekinthető november 20-ig.
Vizuál Film

Ceauşescu önéletrajz, Chuck Norris és a román új hullám remekei a Román Filmhéten

A rendszerváltás 30. évfordulóján a visszatekintésé, az emlékezésé a főszerep a 14. Román Filmhéten. A filmhetet A hegyek szigete nyitja, Corneliu Porumboiu Cannes-i versenyfilmjét premier előtt vetíti az Uránia kedd este.