A féltékenység és a szerelmi kétkedés természetrajzát bemutató, csaknem háromórás, nagyszabású, kosztümös, angol nyelvű filmet, amely Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra jelölt azonos című regényének adaptációja, szerda este mutatták be a 74. cannes-i fesztivál versenyprogramjában, ahol 23 művel verseng az Arany Pálmáért. Enyedi Ildikó a filmje sajtótájékoztatóján elmondta, hogy
a regény a karakterekben és a helyszínekben is az európai nemzetek kulturális archetípusait jeleníti meg, amit hűen kívánt követni a filmjében.
Störr kapitány szerepére olyan színészt keresett és talált a holland Gijs Nabert személyében, aki meg tudja jeleníteni ezt az Európa északi, protestáns részéről származó, a munkájának élő, becsületes férfit, aki hisz a világos, egyértelmű társadalmi szabályokban, és abban, hogy kontrollálni tudja önmagát és az érzéseit.
Enyedi Ildikó a 74. cannes-i filmfesztiválon (Fotó/Forrás: Getty Images Hungary)
A regény szerint a partnere – vagy ahogy Enyedi fogalmazott: tanára – megpróbálja kimozdítani ebből a kényelmes és logikus világból, amelyben komfortosan érzi magát. A Léa Seydoux által alakított Lizzy nem egyszerűen egy francia, hanem a párizsi nő, aki az izgalmas dolgokat keresi az életben, nem csak szép, hanem kedves, szellemes, titokzatos, gazdag személyiség is.
A regénynek megfelelően a film helyszínei is jelképesek. A kapitány otthona a hajó, ahol a nap, a szél, a víz, a fa és ehhez hasonlók elemek jelentik a valóságot. Amint a kapitány a szárazföldre lép, emberek és színek kavalkádjával találkozik, olyan sok újfajta benyomás éri, amelyekhez meg kell tanulnia alkalmazkodnia - hangsúlyozta a rendező, kiemelve, hogy a látványtervező Láng Imolának köszönhetően a társadalmi élet Lizzy jelleméhez hasonlóan elegáns, légies, áttetsző a filmen, míg a kapitány értékeit a piros téglás házakkal övezett hamburgi Speicherstadt kikötő testesíti meg, amely egyébként 2015-ben lett az UNESCO világörökség része.
Enyedi Ildikó a filmje főhősei és saját élete között is párhuzamot vont.
Elmondta, hogy 32 éve él együtt a német férjével, akivel az első együtt töltött éjszaka után elhatározták, hogy összekötik az életüket. Azóta sokat tanultak egymástól, de a rendezőnő emlékszik még arra az időre, amikor nem volt könnyű megértetni a férjével, hogy mit is szeretne. Ugyanakkor úgy érezte, hogy kimondani, mit szeretne, az nem ugyanaz, mint kérés nélkül megkapni, s magának a kérésnek a kimondását is kudarcnak érezte volna. A férje egy vidéki utazásuk során éppen azért kezdett el sírni, mert nem tudta kitalálni, hogy mit is akar tőle a felesége.
A feleségem története (Fotó/Forrás: Csata Hanna / Mozinet)
Második gyerekük megszületése viszont nagyobb empátiára késztette Enyedit, akkor jött rá, hogy mennyire törékeny és sérülékeny lehet egy férfi a mai világban. Ekkortól kezdve kezdte igazán megérteni a férjét, és teljesen megváltozott a kapcsolatuk.
Elismerő francia kritikák
A fesztiválon napilapként megjelenő Le film francais-ben a versenyfilmeket pontozó kritikusok közül a Le Figaro vezető filmkritikusa az Arany Pálmát, a Le Monde, a L’Humanité és a Le Parisien kritikusa pedig a maximális 3 csillagot adta a filmnek. A Le Figaro a kritikájában egyenesen mesterműnek titulálta a filmet, a Le Monde pedig úgy fogalmazott, hogy a magas színvonalú irodalmi alapanyagot Léa Séydoux alakítása ragyogja be.
A Télérama akár még egy „szép díjra” is esélyesnek tartja a filmet a szombati díjkiosztón, ami a mostani, két évet tömörítő, különösen erős versenyben hatalmas elismerés lenne. Enyedi Ildikó „az Arany Medvét nyert Testről és lélekről után, folytatja a férfi-nő kapcsolat költészettel, finom eszközökkel való bemutatását”, írja a kritikus.
A filmjéről is úgy gondolja a rendezőnő, hogy pozitív kicsengésű, miután Störr kapitány számára a világ sokkal szélesebbre tárul a történet végére a kezdetekhez képest, jóllehet ez az érzés akár félelmetes is lehet, mert nincs mibe kapaszkodnia az embernek – ismerte el Enyedi. A rendezőnő azt szerette volna, ha a főhőse a saját maga és mások kontrollálása helyett egyfajta táncra perdülne a kitágult világgal, még akkor is, ha a tanulás folyamata számára fájdalmasnak is bizonyult.
Mécs Mónika producer és Enyedi Ildikó is kiemelte a sajtótájékoztatón, hogy egy igazi európai, magyar-német-francia-olasz koprodukciónak köszönhető, hogy ez a film létrejött, mindenki kéz a kézben átláthatóan, nyíltan és segítőkészen kommunikált egymással, ami a rendező szerint nagyon nagy előnyt jelent a filmkészítésnél.
Enyedi Ildikó pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol legelső filmje, Az én XX. századom - amelyet az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásban mutattak be - 1989-ben elnyerte a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát. A versenyprogramba viszont most először kapott meghívást a magyar rendezőnő. Az Arany Pálma díj kiosztása és a záróünnepség szombaton lesz Cannes-ban.
A film a tervek szerint ősszel kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.
Fejléckép: Enyedi Ildikó a 74. cannes-i filmfesztiválon (fotó: Pascal Le Segretain / Getty Images Hungary)
hírlevél
