Tizenötödik alkalommal adták át a MúzeumCafé-díjat, amellyel 2011 óta minden évben olyan szakember munkáját ismerik el a magyar múzeumi szakmából, aki a MúzeumCafé folyóirat szellemiségével összhangban előremutató, új- és korszerű szemlélettel alkot a maga szakterületén. Gréczi Emőke főszerkesztő méltatta Sári Zsoltot. Beszédében kiemelte: „Nemcsak az ország, hanem a saját lehetőségeinek határait is túllépve, választott tudományánál szélesebb perspektívából szemléli a világot. Mélyebb, emberi sorsokat keres, amelyekben a sebezhetőség, a feldolgozás kap főszerepet. Hisz abban, hogy a traumák nem csupán fájdalmas múltbeli események, hanem lehetőségek is az önismeretre és a változásra. Szenvedélye az élet valódi mélységeinek feltárása, ahol minden történet egy újabb lehetőség az empátiára és az emberi kapcsolatok megértésére.
Mély kapcsolatba kerül az általa vizsgált mikrotörténetekkel.
Talán nem nagy bátorság állítani, hogy a feltárásnak, megismerésnek sokkal inkább társadalomtudományi, mintsem bölcsészettudományi megközelítését végzi. Nem ő az egyetlen a hazai múzeumi szakemberek között, de azon kevesek egyike, aki megtalálja a formáját és lehetőségét annak, hogy élményeit és felvetéseit kurátorként látható formába öntse. És miközben tapasztalatait hazahozza, nem kevesebb munkát fektet abba, hogy nemzetközi közegben is láthatóvá tegyen hazai múzeumi műhelyeket. Elkötelezetten dolgozik azon, hogy a magyar múzeumi világ ne csak önmagába zártan létezzen, hanem aktívan kapcsolódjon a nemzetközi színtérhez. Hidat épít a hazai és külföldi intézmények között, lehetőséget teremtve a párbeszédre, a tapasztalatcserére és a közös projektek megvalósítására. Hisz abban, hogy a múzeumok nem csupán múltbéli értékek őrzői, hanem dinamikusan fejlődő terek, ahol a kultúrák találkoznak, inspirálják egymást, és új perspektívákat nyitnak meg a hazai múzeumi szakemberek számára.”
Sári Zsolt és Gréczi Emőke (Fotó/Forrás: Nagy Géza Péter / Szépművészeti Múzeum)
A díjátadót követően Gréczi Emőke kérdezte Sári Zsoltot például az általa elképzelt ideális múzeumról, vagy annak társadalmi szerepéről. Sári Zsolt arról is beszélt: „A mai múzeumi gyűjteményezés már nemcsak tárgygyűjtésről szól, sokkal inkább a történetek gyűjtéséről, a kontextusok gyűjteményezéséről, és
fontos lenne a hazai múzeumi világban is, hogy a tárgyak mögött lévő történetek ugyanúgy bekerüljenek a gyűjteményekbe.
Említette azt is, hogy a pályája legelején az egyik legfőbb múzeumi szlogen a „látogatóbarát múzeum” volt, amit ma már nem mondunk, hiszen annyira egyértelmű, hogy nem is lehet másmilyen egy múzeum. „Ugyanakkor – folytatta Sári Zsolt – mostanában azon gondolkodom, mire lehet szüksége a múzeumok körüli közösségeknek. És azt érzem – látván, mi zajlik a világban –, hogy a múzeum legyen egy biztonságos tér, ahol mindenki biztonságban érzi magát mentálisan, kulturálisan is, ahol nem kell ellenséget keresni, nem kell azon gondolkodni, hogy kívülállóként nem értenek meg, nem tekintenek a kultúra részének. A múzeum alapvetően az identitások helye, az identitások tere. És nem egy identitásé, hanem nagyon soké. A múzeumnak mégiscsak egy olyan helynek kell lennie, ahol jól és komfortosan érzi magát az ember.”
A díjátadóra jelent meg a MúzeumCafé 105-106. tematikus lapszáma Plasztik címmel, amelyben azzal is foglalkoznak, hogy a jelenkor műanyag tárgyai is a jövő kulturális örökségének részévé válnak, egyre több lesz belőlük a gyűjteményekben és talán egyre kevesebb megoldatlan feladattal.
Fejléckép: Gréczi Emőke és Sári Zsolt (fotó/forrás: Nagy Géza Péter / Szépművészeti Múzeum)
hírlevél
