Vizuál

Segítő kezekről kér fotókat a Ludwig Múzeum

2023.07.27. 11:25
Megosztom
Az intézmény szeptember közepétől nagyszabású nemzetközi kiállítást rendez Vigyázat, törékeny. Handle with Care címmel, mely a gondoskodás tematikáját járja körbe. Ennek egyik installációjához kérik a közönség segítségét.

A gondoskodás mint társadalmi metafora értelmezhető személyes módon (öngondoskodás), az interperszonális kapcsolatok szintjén (gyerekekről, betegekről, idősekről való gondoskodás), de erőteljes gazdasági vetülettel is rendelkezik (gondoskodási válság, gondozási migráció, globális gondoskodói láncok). A gondoskodás fogalma az emberek fizikai és érzelmi szükségleteinek ellátásán túl kiterjeszthető az összes, minket körülvevő élőlény iránti gondoskodásra, és tágabb értelemben magára a Földre is.

A Handle with Care című kiállítás

az élet törékenységére, a gondoskodásra szoruló egyének és közösségek sérülékenységére, a szociális ellátórendszer repedéseire és hiányosságaira utal.

Ugyanakkor magára a múzeum feladatára, a műtárgyakról való gondoskodásra is vonatkoztatható, ami újraértelmezett jelentésében a tárgyak mellett a közösségekre, a gondoskodói szakmákban dolgozókra, a láthatatlan munkát végzőkre és a marginalizált élethelyzetekre egyaránt kiterjeszthető.

A többszörös – egészségügyi, természeti, gazdasági, pénzügyi – válságok időszakában a tárlat arra keresi a választ, miként gondolható újra a gondoskodás, és ezen keresztül mi a múzeum (és a művészet) szerepe ebben a folyamatban.

trankeraz-anyatermeszet-lovasai-112501.jpg

Tranker Kata: Az anyatermészet lovasai. Részlet a készülő kiállításból (Fotó/Forrás: Rosta József / Ludwig Múzeum)

A kiállítás keretében valósítja meg Tarr Hajnalka képzőművész a Handle with Care című alkotását, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra az elengedhetetlen munkára, melyet az egészségügyi, mentálhigiénés és szociális szcéna szakemberei végeznek nap mint nap az egész országban.
 
A múzeum a projekten keresztül szeretné láthatóbbá tenni az ő munkájukat, és egyúttal

arra kérik az egészségügyi, mentálhigiénés és szociális szféra dolgozóit, hogy készítsenek egy fényképet a kezükről, majd töltsék fel a megadott weboldalra.

A beérkezett fotókból a kezeket kivágják és egy nagyméretű, hegy formát kirajzoló installációt készítenek belőle. A kollektív műalkotás így nyilvános és látható mementóként mutatja majd meg azt a létfontosságú munkát, amelyet a segítő szakmák dolgozói végeznek.

További információ és a képfeltöltés itt érhető el. >>>

A kiállításról bővebb információ itt olvasható. >>>

Fejléckép: Tarr Hajnalka Handle with Care című alkotásának részlete (forrás: Ludwig Múzeum)

 

A cukiság mint vizuális trend

Kapcsolódó

A cukiság mint vizuális trend

A múzeum legújabb időszaki kiállítása a kortárs képzőművészetben jelenlévő, aktuális és egyre nagyobb szakmai érdeklődést kiváltó jelenség, a cukiság témáját járja körül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Zenés színház

Markus Werba: „A komikus alakokat nehezebb eljátszani, ha az ember komolyan veszi őket”

A varázsfuvola Papagenójával lett világhírű, a szerepet a New York-i Metropolitan Operától a Salzburgi Ünnepi Játékokig szinte mindenhol énekelte. Mi is ebben a szerepében hallhatjuk hamarosan, a Budapesti Fesztiválzenekar produkciójában.
Plusz

Megszakította az együttműködést a Déryné Programmal az Oktatási Hivatal

Felbontotta a szerződést a Déryné Közhasznú Nonprofit Kft.-vel az Oktatási Hivatal – jelentette be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A Déryné szakmai tartalmai a Nemzeti Köznevelési Portálról lekerülnek.
Könyv

„Jó volna tudni, beszéli-e a nyelvünket” – Vámos Miklós kérdéseire David Szalay válaszol

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Választása ezúttal a Booker-díjas David Szalay Test című regényére esett. Gondolataira a magyar származású szerző reagál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Vizuál ajánló

A Skandináv Filmfesztiválon lesz először látható Cristian Mungiu Arany Pálma-díjas filmje, a Fjord

Szeptember 24-30. között rendezik meg a 13. Skandináv Filmfesztivált. A szemle során egy héten át a legkiválóbb északi filmek kerülnek vászonra a budapesti Art+ Cinema két mozitermében. A programot négy premier előtti vetítés is színesíti.
Vizuál ajánló

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!
Vizuál beszámoló

Lezárult a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemle – átadták az idei díjakat

Öt nap alatt 164 versenyfilmet mutattak be a 33. Országos/Kárpát-medencei Diákfilmszemlén, amely augusztus 30-án díjátadóval és a díjazott alkotások vetítésével zárult a budapesti Csokonai Rendezvényházban.
Vizuál ajánló

A „Magyar Amerika” metamorfózisa a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulóján a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítással tiszteleg a transzatlanti kapcsolatok előtt.